Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 15. hétfő (40. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DÚRÓ DÓRA, a Kulturális bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK: - TÖRŐ GÁBOR (Fidesz):
3654 szegregáció kérdése volt. A pártok egyetértenek abban, hogy az integráció, kiemelten a romaintegráció a társadalmi felzárkózás eszköze. Egyetértés látszik abban is, hogy ideje lenne lehántani a kérdésről azokat az ideológiai, átpolitizált megközelítése ket, amelyek az elmúlt két és fél évtizedben inkább gátolták, mint szolgálták a sikeres és békés romaintegrációt, felzárkóztatást. Azt, hogy az eddigi baloldali, erőszakos integrációs kísérletek nem vezettek eredményre, nem a Fidesz mondja, hanem mérleget vonva a baloldal politikusai és szakmai holdudvara állapították meg önkritikusan. Mindenekelőtt el kell különítenünk a földrajzilag vagy egyéb módon elkülönült életvitelt a társadalmi kirekesztéstől. A földrajzi vagy önkéntes elkülönülés politikai számítás on alapuló önkényes összekeverése a kirekesztéssel, ezek egyformán szegregációnak minősítése a 2002től kezdődő baloldali kormányzástól kezdve csak a társadalmi csoportok szembenállását erősítette. Emlékezzünk, ekkor kezdődött a magyar társadalom, a pedagó gusok megbélyegzése, rasszistának minősítése országvilág előtt. Ezzel azóta is ható jelentős károkat okoztak az ország külföldi megítélésében. Ez mindannak ellenére történt, hogy bár vannak olyan intézmények, amelyek létrehozásánál baloldali politikusok b ábáskodtak, és csak roma gyermekek járnak oda, soha nem jutott az eszükbe, hogy ez társadalmi kirekesztés volna, és hogy, hogy nem, pereket sem kezdeményeztek. Elég csak a legismertebbre, a Gandhi Gimnáziumra gondolni, de a sornak ezzel messze nincs vége. Tévedés azt gondolnunk, hogy a cigányságnak a társadalom szövetébe történő sikeres beágyazódása pusztán adminisztratív kérdés, jogi garanciák és persze perek kövezik a célhoz vezető utat. Sok roma gyermek első kudarca az olyan közösségbe való bekerülés, az abban való lét, amely azért elutasító, mert a sikeres integrációs, szocializációs, kulturális előfeltételnek a roma kisgyerek nincs birtokában. Ezért a rövidlátó, adminisztratív, erőszakos, peres utak helyett arra kell felkészíteni a roma kisgyereket már az óvodás évek alatti helyi programokban, hogy a többségi társadalommal való korai találkozásai ne kudarcokról, a szembenállásról, hanem a sikerekről, egymás elfogadásáról szóljanak. Mindannyiunknak ez az érdeke. A kormánynak a törvényjavaslatban megfogalm azódó törekvése ezt a célt szolgája. Másik oldalról is szemlélve a kérdést olyan helyzetet kell teremteni, hogy csökkenjenek a spontán szegregációt eredményező helyzetek. Arra a jelenségre gondolunk, hogy a társadalmi többséghez tartozó szülő elviszi gyerm ekét más településre óvodába, iskolába, ha nem látja biztosítva gyermeke nyugodt és biztos fejlődését, ha ebben az integrációs folyamatban a társadalom, az oktatáspolitika nem az önkéntességre épít, hanem jogi kényszerítő eszközöket alkalmaz. Egyetlen szül őtől sem várható, hogy gyermeke fejlődése, tanulmányi előmenetele ügyében súlyos engedményeket tegyen magasabb társadalmi célok érdekében, ám megfelelő programokkal biztosítható a társadalmi többség aktív támogatása. A puszta jogi kényszeren alapuló integr ációnak csúfolt beavatkozás veszélyeire nemcsak a Fidesz hívja fel a figyelmet jó ideje, hanem a baloldali kormányok szakértői is attól fogva, hogy a baloldal kényszerek alkalmazása mellett döntött az önkéntesség szakmai feltételeinek biztosítása helyett. A szempontok, az érdekek összehangolására minden felelősen gondolkodó társadalmi, politikai szereplőjétől együttgondolkodásra volna szükség a balliberális nyílt vádaskodás és pereskedés helyett. Itt kell megjegyeznünk azt is, hogy az esélyegyenlőség, az eg yenlő bánásmód kérdései különböző metszetben a társadalom más csoportjait is érinti, nem redukálható pusztán a romaintegráció kétségkívül fontos problematikájára. A törvényjavaslat értelmezésekor erről a bizottságban nem esett szó, ám nem lenne jó, ha ezek a szempontok a politikai gondolkodásban háttérbe szorulnának, mert az már maga esélykülönbség és hátrány. El kellene tehát az ellenzéknek mozdulnia arról a pontról, hogy ezeket a kérdéseket pusztán a romaintegráció, esélyegyenlőség, a romák számára biztos ított egyenlő bánásmód oldaláról szemlélje, mert ezzel másokat, például egyéb leszakadó csoportokat szorít háttérbe.
