Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 15. hétfő (40. szám) - Önálló indítványok tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK: - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
3587 Éppen ezért mi támogatjuk a törvényjavaslat tárgysorozatba vételét. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képvi selő úr. Az LMP képviselőcsoportjából Schiffer András frakcióvezető úr következik. Parancsoljon, frakcióvezető úr! DR. SCHIFFER ANDRÁS ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen tá mogatjuk ennek a javaslatnak a tárgysorozatba vételét, hiszen az LMP is már év elején egy hasonló típusú törvényjavaslattal állt elő. A különbség annyi, hogy mi nem pusztán a kormánytagokról, illetve az országgyűlési képviselőkről beszélünk, hanem azt mond juk, hogy a teljes politikai elit vagyongyarapodását rendszeresen, kötelező jelleggel meg kell vizsgálni. Önmagában a vagyonnyilatkozati rendszer erre nem elégséges. A fideszes képviselőtársunk az Igazságügyi bizottság ülésén azt mondta, amit itt az imént hallhattunk az előterjesztőtől, hogy azért nem támogatja ezeket a javaslatokat, amit a Jobbik, illetve az LMP előterjesztett, merthogy ez aláássa a bizalmat, és olyan képet fest, mintha a politikusok lopnának; akkor nagy tisztelettel kénytelen vagyok azt m ondani, hogy az emberek már így is ezt gondolják. Nem az ilyen javaslatok miatt gondolják azt az emberek, hogy a politikusok lopnak, hanem azért, mert az elmúlt 25 évben egyszer sem volt elszámoltatás; azért, mert ez az ország egy következmények nélküli or szág lett a rendszerváltás óta. A kötelező, rendszeres vagyonosodási vizsgálat arról szól, hogy minden ember, minden adófizető állampolgár meggyőződhessen arról, hogy az, akit a köz fizet, az valóban úgy gyarapodik, ahogyan ezt a törvényes jövedelme alátám asztja. A mi felfogásunk szerint a politikai elit esetében ezt nem az adóhatóságnak, hanem a Számvevőszéknek kell elvégeznie. Nagyon fontos, nemcsak a képviselőkről, nemcsak a kormánytagokról van szó, hanem az állami, önkormányzati tulajdonban álló cégek v ezetőiről, az önkormányzatok vezetőiről, mindenkiről, aki egyébként a közvagyon felett rendelkezik. Azzal lehet helyreállítani az állampolgárok bizalmát, hogyha időről időre minden adófizető meggyőződhet arról, hogy a világéletében közpénzből élő politikus nak miből futotta luxusautóra, miből futotta luxusúszómedencére. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból. - Dúró Dóra tapsol.) ELNÖK : Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A Jobbik képviselőcsoportjából Novák Előd képviselő úr következik. Parancsoljon! NOVÁK ELŐD ( Jobbik ): Tisztelt Országgyűlés! Van szerencsém tájékoztatni önöket arról, hogy a Jobbik támogatja Vona Gábor indítványát, amelyet Szilágyi György képviselőtársunkkal együtt nyújtott be, és ez talán nem is olyan meglepő, az viszont inkább, hogy Görög országban és például még Romániában is elfogadott az a Jobbik által célzott radikális (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Akkor menjetek oda!) változás e téren, amit a vagyonnyilatkozatok terén szeretnénk. Mégpedig azt, hogy legyen nyilvános; igen, a házastárs ak, a gyermekek, ugye, ezek a legfrissebb botrányok, ha Lázár János tízéves kisfiára gondolunk, aki egy 70 milliós villát tulajdonol, és sorra pattannak ki a botrányok. Legutóbb épp Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes úr vagyonosodását vettem górcső alá, és itt az Országgyűlésben bátorkodtam megkérdezni azt, hogy ő valóban szegénye, mint a templom egere. És én azt gondolom, hogy ami a médiában felmerül és általában, ez valóban sérti az Országgyűlés méltóságát, hogy egyes képviselők azért a természetesség en túlmutatóan, kissé mesterkélten is dugdossák el vagyontárgyaikat kisgyermekek vagy akár házastársak nevén, ez sajnos általánossá vált. Ezért is tartjuk szükségesnek a teljes nyilvánosságot, mert mondjuk ki, a vagyonnyilatkozatok