Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 10. szerda (39. szám) - A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2013. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében; a Kúria 2013. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében címmel...
3475 ELNÖK : Köszönöm szépen, legfőbb ügyész úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők részéről megadom a szót Rubovszky György úrnak, az Igazságügyi bizottság elnökének. Elnök úrnak felhívom a figyelmét, hogy maximum 30 perc áll rendelkezésére. Tessék! DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az Igazságügyi bizottság elnöke : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ugye, az Igazságügyi bizottságnak az a feladata ezekben a meghallgatási eljárásokban, hogy előterjessze azt az öt határozati javaslatot, amely az öt esztendő legfőbb ügyészi beszámolóira vonatkozik. Bizonyos fokig nehéz helyzetben vagyok, mert a beszámolókat tulajdonképpen kritika nem érte. Az a kritika érte az ügyészi magatartást, hogy mik maradtak ki a beszámolókból, és konkrét ügyek felé mozdult el az egész mai, mi ntegy hét és fél órás meghallgatás. No, tisztelettel, ebből vannak nekem gondjaim, hogy most ezeket a hiánykérdéseket a 2009es esztendőre, a ’10es esztendőre vagy melyikre… (Dr. Staudt Gábor: Mindegyikre.) Mint ahogy a meghallgatások elején előadtam, az Országgyűlésnek mind az öt határozatról önállóan kell dönteni. Tekintettel arra, hogy ilyen szétválasztott kritika nem volt, nem tudok ezekre a kritikákra választ adni. Azt hiszem, ami a legfőbb ügyész úr tevékenységével kapcsolatos kritikák voltak, arról a legfőbb ügyész úr szerintem tökéletesen elfogadható módon reagált, illetve ígéretet tett, hogy még esetleg konkrét dolgokról fog közvetlenül a felvető képviselők felé nyilatkozni. Úgyhogy tisztelettel, én semmi mást nem tudok előadni, mint fenntartom azt az igazságügyi bizottsági indítványt, hogy kérem a tisztelt Házat, hogy mind az öt előterjesztett határozati javaslatot szíveskedjen elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájé koztatom önöket, hogy csak a határozati javaslathoz lehet módosító javaslatot benyújtani. A módosító javaslatokat csütörtökön 16 óráig lehet előterjeszteni. A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2 013. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében; a Kúria 2013. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési ha tározati javaslat együttes általános vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Kúria elnökének Országgyűlési beszámolója a Kúria 2013. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében, valamint az ennek elfogadás áról szóló, az Igazságügyi bizottság által előterjesztett határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig. A beszámolót B/637. számon, a határozati javaslatot pedig H/1808. számon megismerhették. Tájékoztatom önöket, hogy az Igazságügyi bizottság a határozati javaslat benyújtásával kezdeményezte az Országgyűlés döntését a beszámoló elfogadásáról.