Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 10. szerda (39. szám) - Az ügyészség 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló; az ügyészség 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat; az ügyészség 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló; az ügyészség 2010. évi tevéke... - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): - ELNÖK: - DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész:
3471 nehezen bizonyítható korrupciós ügyekben alacsonyabb a 96 százaléknál a váderedményesség, de ez nem azért van, mert bármilyen módon is ebből a szempontból másként lennének kezelve eze k az ügyek. Nem, ezek egyformán vannak kezelve. Azt gondolom, sokszor szerepelt önnél is, másoknál is, újságcikkekből olvastak fel terhelti nyilatkozatokat, hogy milyen módon kényszerítették bizonyítékok adására ezeket a terhelteket. Ez bűncselekmény, súly os bűncselekmény, és úgy gondolom, hogy el kell járni bennük. Szeretném azt mondani és jelezni, hogy minden hivatalos személynek, akinek tudomására jut ilyen súlyos bűncselekmény, feljelentést kell tennie, különösen áll ez például az eljáró bíróságokra. Én nem tudok arról, s ha én nem tudok arról, akkor valószínűleg így is van, hogy bármelyik eljáró bíróság ebben a tekintetben feljelentést tett volna; ha pedig nem teszi, akkor nem egyszerűen a kötelességét szegi meg, hanem lehet, hogy egyéb szempontból is, ha úgy tetszik, a jogsértés felmerülhet. Ami az időzítéseket illeti, itt nagyon keveredtek azért a dolgok, sokszor nem tudtam, hogy most engem bírálnak, az ügyészséget, az eljáró ügyészt. Nagyon sok esetben olyan ügyeket hozott fel, amikor én nem is voltam legfőbb ügyész, tehát személyemben aligha lehettem érintve. Abban viszont biztos vagyok, hogy akár voltam, akár nem voltam, semmifajta úgymond politikai jellegű időzítés nem történt. A kiszivárogtatások ügyét többen érintették, ezt többször vizsgáltuk egy ebek iránt. Azt szeretném mondani, hogy meg kellene nézni egyszer azt, és nem ártana, hogy vajon azok az ügyek, amelyekben különböző információk láttak napvilágot - folyamatban lévő ügyekről van szó , azok hol voltak folyamatban, és kik kerülhettek ezekke l kapcsolatba. Tudniillik, ha azt látjuk majd, hogy olyan ügyekről van szó, amelyekben az ügyészség nyomozott, illetve az ügyészség kezelte ezeket az ügyeket, akkor nem nagyon fogunk olyat találni, amiben ilyen információk kimentek volna. Ott viszont, ahol nemcsak az ügyészség járt el, és nem minősített az ügy, hozzáteszem - ez egy nagyon fontos dolog , abban aligha lehet az ügyészséget ezért felelőssé tenni. Hozzáteszem, ha minősített ügyről van szó, az bűncselekmény, ott el kell járni. Ezekben az ügyekbe n egyébként el is járunk, én úgy gondolom, hogy ahol lehetett, eredményt is értünk el. Ennyit talán, és talán még visszatérek a Bárándy képviselő úr által mondottakra. (Dr. Bárándy Gergely: Sajnálom, hogy nem fogok tudni reagálni.) Az utólagos normakontrol lt többen is említették. Én azt gondolom, hogy akkor lehet ezzel az eszközzel élni, hogyha olyan törvényről van szó, amely szakmai szempontból valamilyen módon nem egyezik az Alaptörvény előírásaival. Természetesen erre fel lehet hívni a legfőbb ügyész fig yelmét; ha ilyen komoly felhívás történik, ezt minden esetben megvizsgáljuk, és azt tudom mondani, hogy akkor be is fogom nyújtani az utólagos normakontroll iránti kérelmet. Valóban, 2013ban - és már Staudt képviselő úrra reagálok, aki az utólagos normako ntrollt is felvetette többek között , 2013ban 1100 korrupciós ügy lett ismertté. Én azt gondolom, hogy ez valóban a felderítési eredményesség javulását jelzi. Nem azt vonom kétségbe, hogy nincsen igen sok korrupciós ügy, ami nem kerül regisztrálásra; nyi lván dolgozni kell, hogy ebben eredményesebbek legyünk. Nincs olyan adatgyűjtésünk, hogy kormánypárti képviselők hányszor lettek felelősségre vonva, de azt tudom, mert ezt megnéztük, éppen most, hogy igen sok köztisztviselő, közalkalmazott, tehát ha úgy te tszik, a kormány alkalmazottja volt, akivel szemben eljárás indult. A közigazgatásban az elmúlt egy évben 234 ilyen terhelt volt, egyéb állami szervnél 55, és lehet tovább folytatni a sort. Többen említették a kitiltási ügyet. Szeretném mondani, hogy ebben az ügyben az ügyészség teszi a feladatát, mint ahogyan a nyomozó hatóságok is, és ha itt lesz olyan korrupciós ügy, ami beazonosítható és megfelelő módon bizonyítható, akkor ez el fog jutni a vádemelési szakba is akár, ugyanúgy, mint ahogy a Horváth Andrá s által felvetett kérdések is. Jelenleg is folyamatban van ebben a nyomozás, gyanúsítotti kihallgatásra is sor került, nincs vége az ügynek, és esetlegesen más ügyekkel történő egyesítése is elképzelhető. A vagyonosodással kapcsolatban annyit tudok mondani , és ez felmerült konkrét személyek kapcsán is, hogy ha a büntetőeljárás során merül fel olyan, hogy nincs meg a megállapított vagyon