Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 3. szerda (36. szám) - A hűség falvairól szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
3089 Sopron lakossága december 14én, szigorú Antantellenőrzés mellett járult az urnákhoz, a környező községek pedig két napp al később adták le voksukat. Hiába próbálták azonban az osztrákok különféle irományokkal magukhoz csábítani a lakosokat, feljegyezték, hogy ezek az irományok legtöbbször olvasatlanul a kandallóba kerültek. A népszavazás lebonyolításának és a közhangulatnak nem tett az sem jót, hogy 1921. október 20án Károly király váratlanul megjelenik Sopronban, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy egyértelmű állást foglaljon, hogy merre és kire kellene ennek a térségnek szavaznia. Ha megengednek néhány gondolatot magáról a szavazásról is, hogy ez miként zajlott, Dr. Házi Jenő feljegyzései árulkodnak erről. Azt írja dr. Házi Jenő: „Végül december 10én ismét plakátok közölték magyar, német és horvát nyelven Sopron lakosságával, hogy a városban december 14én, míg a környező nyolc községben december 16án lesz a népszavazás, titkosan, mégpedig úgy, hogy minden szavazó egy borítékot kap két cédulával. Az egyik cédula kék színű volt, Magyarország felírással, míg a második cédula narancsszínű volt, Ausztria felírással. Aki Magyar országra szavaz, az Ausztria céduláját kettéhasítja, és így teszi vissza a két cédulát a borítékba, amelyet leragaszt. És megfordítva: aki Ausztriára szavaz, az a kék cédulát szakítja széjjel.” Dr. Házi Jenő feljegyzései szerint a soproniak 91 százaléka él t szavazati jogával, 77,4 százalék szavazott Magyarország mellett. Egyes források szerint például Nagycenk lakosságának száz százaléka döntött a maradás mellett, ezzel is bebizonyítva, hogy gróf Széchenyi István örökségéhez hű a település. A többi községbe n ehhez hasonló arányok jöttek ki, azonban az előzetes megállapodás értelmében a szavazatokat együttesen számolták le, ezért azt, hogy egyes területeken, településeken mi lehetett az arány, bizony csak találgatni tudjuk. Összességében mintegy 65 százalékos volt a Magyarországhoz csatlakozók aránya ezen a népszavazáson. Mindez olyan kitörő lelkesedést váltott ki, hogy amikor az osztrák kancellár telefonon érdeklődött az eredmény felől, Sopron polgármestere válaszul csak kitartotta a telefont a nyitott ablako n, ahol behallatszott a polgárok örömujjongása és Sopron összes harangjának ünnepi zúgása. A népszavazás eredményét - mivel nem tehetett mást - Párizsban december 21én a nagykövetek tanácsa is tudomásul vette, és Sopron ’22. január 1jén hivatalosan is vi sszakerült Magyarországhoz. Ez a népszavazás több községet is fellelkesített, ennek eredményeként ezekben a községekben is népszavazásokat írtak ki, amelynek az lett a következménye, hogy ’23. január 10. és március 9e között ezek a helységek is visszakerü ltek Magyarországhoz, például Narda, Felsőcsatár, Vaskeresztes, Horvátlövő, Pornóapáti, Szentpéterfa és Ólmod. (17.10) A szavazást kezdeményező Szentpéterfa később megkapta a Communitas Fidelissima, azaz a leghűségesebb község címet. Az elmondottak miatt j ól látszik tehát az, hogy óriási jelentősége van az előterjesztésben érintett települések polgárai kiállásának. Óriási jelentősége van, ezért mindenképpen azt tudom mondani, hogy ezen jelentősége miatt és azért, mert a magyar nemzet egyetemes történetében és a mikroközösség történetében is ezek az események ennyire fontosak, a Magyar Szocialista Párt természetesen támogatja az előterjesztést. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyű lés! Megadom a szót Novák Előd képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr! NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Örülünk e javaslatnak, és nyilvánva lóan támogatjuk azt, azonban kissé hiányoljuk, hogy a Rongyos Gárda neve említésre sem kerül, még csak az indokolásban sem, akinek köszönhető mindaz, amiről most országgyűlési határozatot kívánunk hozni. Örülünk az előrelépésnek, ami Hende Csaba önálló ind ítványát illeti, azonban azért