Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 1. hétfő (34. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
2841 belül az akkori körülmények között nagyon sokszor ellehetetlenítették, és nagyon nagy küzdelmek árán tudta csak megalkotni a két, m áig feledhetetlen és nagyon sok értéket közvetítő, akár két említett műsorát is. 1933ban született Budapesten, az ELTEn szerzett földrajzbiológia szakos tanári diplomát, már 1956tól, megalakulásától a Magyar Televíziónál dolgozott, főleg természeti tém ájú dokumentumfilmek létrehozásában, megalkotásában segédkezett, aztán persze ezeket irányította is. Magyarországon nagyon kevesen tudnak arról, hogy rengeteg alkalommal külföldön forgatott ilyen témájú dokumentumfilmeket, és nagyon kevesen tudnak arról is , hogy a nemzetközi szakma, a természetfilmes, illetve a természeti dokumentumfilmes szakma nagyon nagy elismeréssel nyilatkozott róla, és nagyon nagy elismeréssel tekintett ezekre a külföldön készített dokumentumfilmekre. De hát Magyarországon elsősorban az említett filmek miatt ismerjük, amiket a 80as évek elején és végén forgatott. A „Még egy millió lépés Magyarországon”t 1986ban, ennek sajnos a bemutatóját már nem érhette meg. Sokat tanultunk ezekből a filmekből, azt is mondhatnám, hogy az én generác ióm is, és szerencsére a folyamatos ismétléseknek köszönhetően nagyon sok generáció ezen nőtt föl. Ezen keresztül kezdett érdeklődést mutatni nagyon sok ember a természet iránt, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a természeti értékek, illetve az élővil ág bemutatásán kívül folyamatosan gondot fordítottak ezekben a műsorokban arra, hogy a történelmi emlékhelyeket is bemutassák, az épített emlékeket is bemutassák. És ne felejtsük el azt sem, hogy ha már a saját hobbimat említhetem, az etnográfiát, a népraj zot, nagyon sok adatközlővel a legutolsó pillanatban készítettek akár egyegy epizódot, akár egyegy jelenetet, amiben akár a saját mesterségét, akár a saját lakóhelyének a néprajzi értékeit bemutatta, és ezzel tulajdonképpen egy pótolhatatlan értékmentést is végzett ezen a területen. Úgy gondolom, hogy azok közé az emberek közé sorolható ezzel a kezdeményezésével és az addig ismeretlen műfajnak a bevezetésével, ezeknek a speciális műsoroknak a megalkotásával, azok közé az emberek közé sorolta önmagát, akik et a nép nevelőiként, a szó nemes értelmében a nép nevelőiként, a nép tanítóiként említünk. Rengeteg értéket ezáltal megőrzött, rengeteg értéket ezáltal közvetített, rengeteg értékre felhívta az emberek figyelmét, és nagyon sok fiatalnak megnyitotta az érd eklődését akár a természeti értékek, akár az előbb említett értékek iránt. Éppen ezért, akár születésének az évfordulója környékén, január 14e környékén, akár - mint jelen esetben - a halála évfordulójának a környékén, november 26a környékén igenis fejet kell hajtanunk előtte. Egyébként ezt meg is tették kollégautódai, ugyanis 1978ban a Magyar Televízión belül részt vett a Natura szerkesztőség létrehozásában, amelynek feladata volt a természeti filmek, illetve természeti jellegű dokumentumfilmeknek a lét rehozása, megalkotása, éppen ezért a késői kollégái születésének 70. évfordulóján emléktáblát avattak egykori lakóhelyén, ezzel is kívántak róla megemlékezni. Éppen ezért erre buzdítok és kérek mindenkit, hogy halála és születésének évfordulója közelében e mlékezzünk meg róla, és hajtsunk fejet emléke előtt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik és az LMP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Vágó Sebestyén képviselő úr. „Mi lesz a két tannyelvű iskolákkal?” címmel napirend utáni felszólalásra je lentkezett Ikotity István LMPs képviselő úr. Öné a szó. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A Lehet Más a Politika nagyon komoly aggodalommal figyeli az oktatási rendszer átalakítását. Az elmúlt kormányzati ciklusban számos tudá scsökkentő intézkedést hoztak, leszállították a tankötelezettségi korhatárt, lecsökkentették a szakképzési időt, a közismereti tárgyak tanítását, bevezették a múltba tekintő új nemzeti alaptantervet, szűkebbre zárták a felsőoktatás kapuit. Az elhibázott lé pésekkel párhuzamosan 250 milliárd forintot vontak ki az