Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 1. hétfő (34. szám) - Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
2833 Próbálják meg önök is ezt úgy kormányzaton belül kommunikálni, hogy most van itt az a lehetőség, amikor kisebb vitáktól eltekintve van egy előrelépési lehetőség, van egy olyan nyomá s adott esetben a kormányon, amit most fel lehet használni a pártok egyetértésével. És ha meg is van hozzá a felhatalmazás, miért ne lenne meg önöknek a felhatalmazás, akkor tegyék mögé végre a szándékot is. És lépjünk ténylegesen sokkal nagyobb lépésekkel előre. Ugyanis az elmúlt négy és fél év inkább szólt arról, hogy egy útkeresés volt talán az egészségügyben, és az igazán fontos döntéseket lehet, hogy vagy halogatták, vagy nem volt egyelőre akarat arra, hogy pénz legyen benne. Tehát ezt mindenképpen sze rettem volna mondani, hogy ragadják meg most ezt a felhatalmazást, ez most a salátatörvényben is megmutatkozik. Úgy gondolom, ha normális és életképes előterjesztések jönnek akár tavasszal, akkor a kritika elmondásán és meghallgatásán túl elképzelhető, hog y ott is lesz egy olyan felhatalmazás, amivel élni lehet. De hát ugye, az érdemeit már említettem, azért csak elmondom, hogy a pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos szigorítás támogatandó, a daganatos betegségek népegészségügyi információátadása szintén, a k límaegészségügyi feladatok régóta váratnak magukra, és a hatékonyabb mentés is nagyon fontos egyébként. És különösen fontos, hogy végre az egészségügyi kormányzat letette a voksot az állami, illetve a magánkettéosztásban. Ugye, úgy fogalmaztam mindig, ho gy a kétsebességes egészségügyben végül is úgy tűnik, hogy mégiscsak az egysebességes és állami egészségügy mellett tette le a voksot. Ez egyébként a Jobbiknak mindvégig tartott álláspontja volt, és mindvégig szorgalmaztuk, hogy emellett kell a kormánynak bátran kiállnia. Örülünk neki, hogy egyébként kiállt. Negatív viszont, hogy álláspontom szerint teret nyitnak a gyógyszernagykereskedelem államosítására. Egy kicsit lopakodó üzemmódot érzünk, és a szabályoknak akként való módosulását látjuk benne, hogy er re is teret nyit az egyébként mindenfajta nagykereskedelemre meglehetősen jó étvággyal rendelkező Fidesz számára. A hozzáférhetetlenné tételt említettem. Át kell gondolni, hogy mit lehet tenni tényleg hatékonyan és nemcsak egy keveset mondó jogszabályi hel lyel az illegális vagy káros kereskedelmi tevékenység megelőzése, megakadályozása érdekében. Erre egyébként, úgy gondolom, lesznek módosító javaslataink. A másik pedig az átalakítás, struktúraváltás biankó felhatalmazása volt. Nagyon jó lett volna előre me gismerni azt a koncepciót, vagy teljesen megismerni, részletekbe menően megismerni azt a koncepciót, amit az államtitkárság ebben tart, vagy mi az irányvonala. Hát egyelőre csak konferenciákról vagy egyes sajtónyilatkozatokból világlik ki valami ebből. Mos t már talán egyre többet tudunk, de jó lett volna a koncepciót mélyebbre hatóan ismerni, és akkor talán több kritikát is tudtunk volna megfogalmazni. Így hát összességében azt tudom mondani, hogy természetesen a Jobbik is élni fog azzal a lehetőséggel, hog y a törvényjavaslathoz módosításokkal éljen. Úgy gondolom, ezek mind jobbító szándékúak lesznek, illetve a nagy egész cél irányába mutatóak lesznek. Én tényleg azt kívánom, hogy ragadják meg azt a felhatalmazást, ami ritkán adatik meg a kormánynak, hogy il yen fontos területen, amikor ténylegesen tenni kell, akkor van egy egyetértés az irányban, az intenzitásban. Azt kívánom, hogy azért ezeket a szavakat fogadják meg. Úgyhogy összességében a kritikáinkat megfogalmazva természetesen ismert lesz Jobbik álláspo ntja is. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Sallai Benedek képviselő úr. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Doktor Úr! Nézze el neke m, hogy nem vagyok szakpolitikus, de kevesen vagyunk a frakcióban, így aztán kényszerűségből nekünk is állást kell foglalni. A jogszabálytervezetben három dologra szeretném felhívni a figyelmet, hogy milyen aggályokat keltett. Ugye, a nagy része pontosítás , és nézze el, hogy azokat, amelyek előremutatóak, most nem