Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 1. hétfő (34. szám) - Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
2832 milyen előzetes tudakozódások, esetleg valamilyen tapogatózások indulnak meg. Ez is fontos rész lesz, hogy figyeljünk a már meglévő strukt úrára, és ne engedjünk az eddigi ellátási színvonalból sem. Erre már korábban, szintén a mai napon felhívtam a figyelmet az ülésnapot megelőző vitaműsorban, hogy minden ilyen strukturális váltásnak, feladatnak sajnos sokszor arra megy el az energiája, hogy maga a rendszer saját magát átállítsa, és azt a kedvező hatást, hogy az egészségügyben a betegek részéről ténylegesen érezhető változás bekövetkezzen, az mindig valahogy elsikkad. Tehát majdnem minden pénz, idő és erő mindig a szervezeti átalakításra fog menni és saját magára koncentrál ahelyett, hogy az ellátásra koncentrálna a rendszer. Egyébként már többen megfogalmazták ezt a kritikát a korábbi struktúraváltásokkal és átszervezésekkel kapcsolatosan is. Ami az egészségügyi kamarát érinti - ezt fontosnak tartom elmondani : az Orvosi Kamarának van annyi párhuzama az Ügyvédi Kamarával, amelynek korábban tagja voltam, és tagja vagyok most is, csak az összeférhetetlenség miatt a hivatásomat nem tudom gyakorolni, hogy ott is az volt a probléma nagyon sokáig, hogy a kamarai tisztségviselők megválasztása során rögtön az első ülésen kellett egy bizonyos részvételi küszöb, amit meg kellett ugrani, de természetesen nem sikerült, és utána a következő már a jelenlétre tekintet nélkül, tehát viszonylag alacsony arányb an - ahogy képviselőtársam is elmondta, sajnos úgy szokott lenni , egy nagyon kicsi százalék gyakorolja utána ezt a lehetőséget. Ennek a szabálynak a megteremtése azt fogja meghonosítani, ami egyébként az Ügyvédi Kamarában is sajnos meghonosodott, hogy na gyon kevés résztvevő - és ez nem az állam és nem a kormány problémája, hanem a szakmán belüli probléma , egy nagyon kis számú társaság lesz az, amelyik ténylegesen döntési jogosultságot fog szerezni a kamarákban. Pedig a kamarák kapuját sokkal szélesebbre kellene tárni. Itt lényegében azt lehet észrevenni és az húzódik meg mögötte, hogy a kamaraiságban részt vevő személyek egyre jobban eltávolodnak a saját tisztségviselőiktől, a kamarai közélettől és a kamarai lehetőségektől. A megengedő szabályok megterem tése mellett természetesen dolgozni kell azon, hogy a kamarai jogszabályokban megjelenjenek azok is, amelyek ösztönzik a kamarai tagokat a saját ügyeikben való részvételre, hiszen ez nekik érdekérvényesítő és érdekvédelmi szervezetük is. Tehát azt nem lehe t szimplán csak hatalomtechnikai eszközként kezelni, hogy ki lesz tisztségviselő és ki nem lesz tisztségviselő. A kritika ebben az irányban annyi, hogy a túloldalon valamilyen ösztönző szerepet is kell gyakorolni. A kormány ebbe természetesen nem nagyon sz ólhat bele, ugyanis a kamarának ebben megvan a saját önállósága, hogy ezeket saját maga szervezze. De hát a jobbító szándékú kritikát meg lehet fogalmazni. (22.40) Amit pedig képviselőtársam felvetésére én írtam le, az ugye szimplán itt a perbeli legitimác iós kérdés, hogy jogi személyiséggel rendelkezike maga a kamara, illetve a kamara területi szervezetei. Hát ugye, ebben az esetben a kamarákra vonatkozó jogszabály rendelkezett arról, hogy azzal rendelkeznek. Szimplán itt az új Ptk. szerint a nyilvántartá sba vétel kitétel hiányzott, ugyanis ez korábban… - egyébként is ez az én álláspontom, de ebben bírósági tárgyalások vannak talán még most is folyamatban. Az én megítélésem az, hogy korábban egyébként ezzel a nyilvántartásba vétellel nem kellett rendelkezn ie, ugyanis a jogszabályi kritériumokat beteljesítette, a jogi személyiségét a jogszabály kimondta, de én úgy értelmezem, hogy ez egy új Ptk.nak való megfelelési kényszer. De talán majd államtitkár úr most, később vagy esetleg írásban ezeket majd meg tudj a válaszolni. Akkor áttérve arra, ami összegzésként akár a kritikája, az érdemei vagy a negatív megítélése a törvényjavaslatnak: én azt vitán felülinek tartom, hogy érzik a fideszes képviselőtársak is, hogy megvan azért a teljes felhatalmazás az egészségüg y területén, hogy tényleg valamit letegyen az asztalra a kormány és az egészségügyi kormányzat. Arra ösztönzöm önöket, hogy ragadják meg ezt a lehetőséget, amikor mind a baloldali pártok, mind a Jobbik, de bármelyik politikai erő folyamatosan a támogatásró l, illetve az előrelépésről biztosítja önöket.