Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 1. hétfő (34. szám) - Az ülés megnyitása - Megemlékezés elhunyt, volt országgyűlési képviselőről: dr. Kapolyi László (MSZP) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP):
2715 megteremti az alapját annak, hogy 270 ezer gyerek kapjon ingyenétkezést, és 150 ezer gyerek kapjon fél áron étkezést. (Gőgös Zoltán: És mennyit vontatok el? - Dr. Rétvári Bence: Megdupláztuk!) Megdupláztuk, köszönöm szépen ké pviselőtársamnak. (Zaj.) Én a szokásomnak megfelelően némán végighallgattam önt, még az sem izgatott, hogy csöng a telefonja a parlamenti ülés közben. Tisztelt Képviselőtársam! Amikor ön az agrártámogatásokról beszél, akkor valójában csak a vágyait vetíti ki, mert a magyar gazdatársadalom mögöttünk van, a magyar gazdatársadalom nekünk szavazott bizalmat, és ez a magyar gazdatársadalom maga mögött tudja a kormányt, maga mögött tudja a Földművelésügyi Minisztériumot, azt a minisztériumot, amely soha nem látot t módon adott földet a magyar gazdáknak, míg önök pályáztatás nélkül, stikában adták bérbe a földeket 2002 és 2010 között. Ez az igazság. (Moraj az MSZP soraiban. - Taps a kormánypárti oldalon.) Tisztelt Képviselőtársam! Nem szeretném megérni azt, amikor a z újabb éhségmenetben Simon Gábor volt szocialista képviselő helyett majd ön áll az élen, de amilyen aggodalommal szólalt meg itt a parlamentben, úgy látszik, ez sem reménytelen. Tisztelt képviselő úr, elszomorító az, amit önök itt végeznek. (Gőgös Zoltán: Az az elszomorító, amit mondtál, öreg! - Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Képviselő Úr itt a baloldalon! Legyen szíves, fontolja meg, hogy mit kiabál be. Hogy önök rendszeresen bekiabálnak, és nem hagyják elmondani a válaszokat, az egy dol og, de hogy sértegetik a képviselőtársukat és államtitkár urat, az nem fér bele semmilyen parlamentáris rendszer szabályrendszerébe. Úgyhogy legyen szíves, mérsékelje magát, különben kénytelen leszek szankciót alkalmazni. Szintén napirend elő tti felszólalásra jelentkezett Hoffmann Rózsa képviselő asszony, a KDNP tagja: „A remény üzenete - pápalátogatás Strasbourgban” címmel. Képviselő asszonyé a szó. Parancsoljon! DR. HOFFMANN RÓZSA ( KDNP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! November 2 5én a katolikus egyház és Vatikán állam feje, őszentsége Ferenc pápa Strasbourgba látogatott, hogy az Európai Unió és az Európa Tanács tisztségviselőivel és parlamenti képviselőivel találkozzék, és a két parlamentben beszédével üzenetet intézzen Európa és a világ népeihez. Huszonhat esztendeje nem volt hasonló jelentőségű esemény az EU intézményeiben, így a látogatás ténye önmagában véve is történelmi jelentőséggel bírt. Bár a hazai sajtó beszámolt az eseményről, a Kereszténydemokrata Néppárt hangsúlyt hel yez rá, hogy itt, a Magyar Országgyűlésben is elhangozzanak szerény tolmácsolásomban a szentatya azóta világsajtót bejárt meghatározó gondolatai. Magam Tilki Attila és Harangozó Gábor képviselőtársaimmal együtt abban a kitüntetésben részesültem, hogy jelen lehettem a strasbourgi ülésteremben, közelről láthattam őszentségét, érzékelhettem kisugárzását, és közvetlenül hallgathattam francia szinkrontolmácsoláson keresztül a szavait, amelyek egy nagy tekintélyű személyiség keresztény tanításból táplálkozó erköl csi megnyilvánulásai voltak, nem vallási, hanem politikai kontextusban, és amelyeket Martin Schulz EPelnök a helyszínen megfogalmazott záróbeszédében úgy összegzett, hogy azok a szavak útmutatást nyújtottak az irányt tévesztett és irányt kereső világban. Lehetetlen volna egykét kiemeléssel megcsonkítani e két beszéd tartalmát. A KDNP képviselőjeként magam természetesen azt kerestem benne, vajon hogyan fordíthatók le a pápa üzenetei Magyarország számára. És most tessenek jól figyelni, tisztelt képviselőtár saim és honfitársaim: komoly megerősítést kaptunk abban, hogy Magyarország a kormányunk vezetésével a legjobb úton jár. Értékrendünk, amelyért mostanában szinte szünet nélkül ostoroz bennünket számos ország politikai vezetése, ugyanaz, mint amit a szentaty a markánsan megfogalmazott, és amelyeket mind az EU, mind az ET parlamentjének elnöke útmutatásként értékelt, egyetlen kritikai hang nélkül. (13.30)