Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 1. hétfő (34. szám) - Az ülés megnyitása - Megemlékezés elhunyt, volt országgyűlési képviselőről: dr. Kapolyi László (MSZP) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter:
2716 Mert miket is hangsúlyozott Ferenc pápa? Számomra az volt a legfontosabb gondolat, hogy az ember kell hogy játssza minden ténykedésünkben a központi szerepet, aki elsősorban nem gazdasági tényező vagy állampolgár, hanem transzcendens eredetű személyiség, egyszeri és megismételhetetlen, isteni lény, és akiben bízni kell. Legyen akár beteg, akár idős, méltósággal rendelkezik és jogai vannak. Joga a békéhez, a felelős szabadsághoz és ahhoz, hogy senki ne kezelje őt áruként, és hogy a család szerepe megkérdőjelezhetetlen az emberi személy fejlődésében. Kijelentette, hogy az ember jogai nem egyenlőek az egoizmussal, hogy a személy szabadsága felelősséggel és kötelességekkel párosul, és hogy a közjó szolgálata elsőrendű. Szólt az oktatás meghatározó szerepéről is olyan összefüggésben, hogy a teljes személyiség állandó fejlesztésére kell irányulnia - megjegyezem, ezt ne vezzük mi nevelésnek; a franciában a két szó ugyanazt jelenti , aki majd a közjót szolgálja, és nem lesz magányos, egoista individuum. Fontos mondanivalója volt az európai intézményekről. Az EUnak vissza kell térni az alapító atyák szellemiségéhez, újra meg kell találnia a lelkét és lelkiismeretét, és nem szabad kitépnie a gyökereit, amelyek az igazságból táplálkoznak, valamint hogy csakis a múlt ismeretében lehet jövőt építeni. Az EUban, mint mondta, abszolutizálták a technikát, a bürokráciát, azaz össz ekeverték a célt és az eszközt. Beszélt a fenntarthatóságról, mondván, hogy a Teremtést meg kell védenünk és őriznünk, hiszen a föld nem ingyen ajándék, nem tulajdonosai, hanem csak őrzői vagyunk. A felsoroltakon kívül még számos más kérdést is érintett, a munka fontosságáról, a munkanélküliség elfogadhatatlanságáról, a menekültek helyzetéről, a vallási konfliktusok megoldásának szükségességéről, és így tovább. A vallási és államfő Ferenc szavait a strasbourgi, sokféle eszmerendszerhez tartozó politikusok n éma csendben, megkockáztatom, áhítattal hallgatták, és mindkét beszédének végeztével egy emberként, szűnni nem akaró vastapssal fejezték ki tetszésüket, egyetértésüket. Csak azt kívánhatjuk Európának és magunknak, hogy az idézett erkölcsi, politikai üzenet ek hassák át a jövőben a tetteket is. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Válaszadásra ismét Szijjártó Péter miniszter urat illeti a szó. SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönjük szépen, hogy felidézte itt az Országgyűlés plénumán is a szentatya gondolatait. Azt mindannyian tudjuk, és ebben szerintem nincs vita a Magyar Országgyűlésben helyet fogla ló pártok között sem, hogy az Európai Unió komoly kihívások előtt áll immár hosszú esztendők óta, és annak érdekében, hogy megtaláljuk a megfelelő válaszokat ezekre a kihívásokra, kezelni tudjuk ezeket a kihívásokat, mindenekelőtt hűnek kell maradnunk a gy ökerekhez és a hagyományokhoz. Azt gondolom, nem szabad eltávolodni a keresztény értékektől, hiszen az Európai Unió annak érdekében, hogy meg tudjon felelni az előtte álló kihívásoknak, ezekre az értékekre mint erőforrásra is nagyszerűen tud támaszkodni. T isztelt Képviselőtársaim! Mi is pontosan úgy látjuk, ahogyan a szentatya: a kontinens népeiben hatalmas alkotó energia van. Éppen ezért visszaigazolva látjuk azt az álláspontunkat, hogy az Európai Unió akkor tud erős lenni, ha erős tagállamok alkotják, és nincs az a forgatókönyv, hogy minél gyengébbek a tagállamok, minél gyengébb nemzetek alkotják az Európai Uniót, az majd attól erősebb lesz. Tisztelt Képviselő Asszony! Mi is úgy látjuk, ahogy a szentatya mondta: a szolidaritás és az ügyekhez közeli döntésh ozatal elve kell hogy összekösse az Európai Uniót alkotó tagállamokat. Természetesen mi is úgy látjuk, hogy a társadalom alapját a család jelenti, és egyetértünk azzal is, hogy a munka becsületét helyre kell állítani. Sőt, azt is mondhatom, hogy mi is úgy látjuk, hogy Európa majd akkor lesz újra erős, ha helyre tudja állítani a munka és a család becsületét.