Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 26. szerda (33. szám) - A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
2669 gyártók voltak, vagy a forgalmazók leányvállalatai, vagy száz s zázalékban magyar tulajdonú importőr nagykereskedők voltak. Az egészségügyi hozzájárulás elsősorban kiket fog érinteni, és az egészségügyi hozzájárulás befizetésével ki kerül előnyös helyzetbe ismételten? Az előző két törvényben már említett Continentalcé gcsoport. Ha Schiffer András itt lenne, meg is tudnám neki mondani, hogy kire kellene rakni, ha a fogadóóráknál szeretne fogadni erre a dologra. Miért is? Azért, mert a sávosan meghatározott adónál a legnagyobb forgalmat lebonyolító multik, akik körülbelül 35 milliárdos adót fognak fizetni az előzetes számítások szerint, nyilvánvalóan rá fogják terhelni ezt az adót, bár önök azt fogják mondani, hogy dehogy csinálnak ilyet. Dehogynem, ilyet fognak csinálni, rá fogják terhelni a fogyasztókra. Ez azt fogja er edményezni, hogy az általuk forgalmazott cigarettáknál például nagyjából 80 forintos áremelkedést lehet feltételezni. Ugyan ez a Continentalt nem fogja érinteni, a Continental nem fog ilyen emelésre szorulni. Mit jelent ez? Már átrendeződik a piac, hiszen a fogyasztó egy nagyobb áremelkedés folyamán nem a cigarettáról fog leszokni, hanem először az olcsóbb termékek felé fog fordulni, így a Continental termékei felé fordulhat. A másik, amivel nyer a Continental, hogy a második csoportban szereplők, akiknél a nagyobb szereplők olyan 30 millió forintot kell hogy majd fizessenek, ők valószínűsíthetően ki fognak vonulni a piacról, nem fogják befizetni azt a 30 millió forintot. Ha kivonulnak a piacról, akkor az mit jelent? Azt jelenti, hogy általában általuk egy k isebb mennyiségben forgalmazott, de nagyszámú terméket és választékot forgalmaztak, ott lesz egy piaci rés. Ha az előbb figyeltek, amikor felsoroltam, hogy mivel foglalkoznak különböző csoportok, akkor itt nagyon lényeges, hogy már most egyébként az új ren dszerben az volt megfigyelhető, hogy az emberek nagy része nem cigarettát vásárolt, hanem finomra vágott dohányt, és saját maga sodorta a cigarettát. Egyre nagyobb lett ez a piac. Most azzal, hogy kivonulnak az importőrök és a nagykereskedők, megnyílik egy olyan szegmens, ami a Continentalnak megvan, tehát nagyobb mértékben tudja értékesíteni a finomra vágott cigarettákat és a dohányokat. Én azt mondom, nagyon fontos az, hogy megnézzük, hogy ha egységesen tekintjük ezt a három törvényt, törvényjavaslatot, é s mindegyiket figyelembe vesszük, hogy akkor milyen hatások várhatók. Egyértelmű volt a tárgyalások alapján, hogy az egyik legnagyobb hatás az lesz, hogy a Continental uralni fogja a dohánypiac szinte minden szegmensét, a gyártástól az értékesítésen keresz tül, a nagykereskedelmen keresztül, és a kiskereskedelemben is jelen van. Azt mondom, hogy az önök szíve joga egyébként, hogy belemenneke ilyen dologba, hogy egy céget ennyire támogassanak, de hogy önök így döntöttek, gondolom, ennek valamikor viselni fog ják a következményeit. De itt nem az a baj, hogy önök milyen következményeket viselnek, hanem az a baj, hogy az állampolgároknak milyen következményeket kell viselniük ezekkel a döntésekkel kapcsolatosan. Két nagyon lényeges dolog fog megint megtörténni. A z egyik az, hogy a kisebb cégek megszűnésével, ami előre látható, akár az ezres nagyságot is elérheti azoknak a munkahelyeknek a száma, amelyek meg fognak szűnni. Önök tehát jelen pillanatban lehet, hogy éppen ezer családnak kockáztatják a megélhetését, va gy ezer családot kényszerítenek arra, hogy ismételten munka után nézzen, és veszélybe kerüljön a megélhetése vagy akármilyen kifizetéseik normális fizetése a továbbiak során is. Persze erre önök majd megint mondhatják azt, hogy itt a foglalkoztatás Magyaro rszágon rendezve van, hiszen vannak közmunkaprogramok, ezek az emberek majd elmehetnek a közmunkaprogram keretein belül, önöknél a statisztikáknál pedig úgy fog megjelenni, hogy ezek az emberek nem munkanélküliek. Ez egy nagy probléma szerintem, ha önök mi ndenféle hatástanulmány és minden nélkül egy tollvonással hajlandóak ezer munkahelyet kockáztatni ma Magyarországon. A másik lényeges dolog pedig az, és hiába mondtuk, még 2012ben is hiába mondtuk, hogy ezek a törvények, a törvény azt fogja eredményezni, hogy Magyarországon nőni fog a feketekereskedelem, nem hittek nekünk, pedig a feketekereskedelem nagymértékben nőtt. Egyes