Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 26. szerda (33. szám) - A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK:
2670 vélemények szerint egy év alatt a duplájára nőtt az elmúlt időszakban. Most borítékolható, hogy mivel bizonyos termékek el fognak tűn ni a piacról, bizonyos termékek drágulni fognak, a feketekereskedelem mérhetetlen növekedésével kell számolnunk. Itt megjegyezném azt, hogy elhangzott a fideszes képviselő, Völner Pál részéről egy statisztika, hogy mennyi beteg van, és hogy 4 milliárd szál lal csökkent a fogyasztás az elmúlt időszakban. Arra azért kíváncsi lennék, már többször kérdeztük a mai nap folyamán, hogy milyen tanulmányok alapján mondják ezeket a számokat, hozzák már nyilvánosságra, vagy mondják el nekünk is azt, hogy kik végezték ez eket a tanulmányokat, milyen merítés alapján, milyen szempontok szerint kérdezték meg az embereket, és hogy jutottak ezekre a megállapításokra. Mert énnekem meggyőződésem, hogy nem 4 milliárd szállal - mint ahogy mondta Völner Pál - csökkent a fogyasztás, tehát nem a fogyasztás csökkent 4 milliárd számmal, hanem a forgalom csökkent 4 milliárd számmal. A kettő nem ugyanaz. Az, hogy 4 milliárd szál cigaretta eltűnt a forgalomból, azt elképzelhetőnek tartom, mert nőtt a feketekereskedelem. Lehet, hogy volt oly an hatása is ennek, hogy voltak emberek, akik leszoktak a dohányzásról, valamennyivel csökkent, de igazából nem ennyivel csökkent; nőtt a feketekereskedelem, és nagyon sokan áttértek, mondjuk, a dohánytermékek fogyasztásának egy másik válfajára, konkrétan arra, hogy a vágott dohányokból sodorják a cigarettát. Tehát nem lehet azt mondani, hogy 4 milliárd szállal csökkent a fogyasztás. A forgalom igen, az csökkent. Sajnos én úgy érzem, hogy a feketekereskedelem nagymértékben növekedni fog az elkövetkező idősz akban ezek hatására, tehát kérem önöket, gondolják át még egyszer, hogy ez jóe. A legbeszédesebb egyébként ebben a törvényjavaslatukban az, amit már Lukács László képviselőtársam az előbb elmondott, hogy egyszeri fizetésről beszélnek. Miért is kell egysze ri fizetés? Ez árul el mindent. Azért kell egyszeri fizetés, mert ez az egyszeri fizetés jelen pillanatban az egyik legnagyobb eszközük arra, hogy ezt a piaci átrendeződést végre tudják hajtani. Amikor végrehajtották a piaci átrendeződést, amikor ez a piac már úgy fog működni, ahogy az a Continentalnak a legmegfelelőbb, utána már nem kell fizetni egészségügyi hozzájárulást. Mert valószínűleg, amikor majd a Continental termékeit fogják fogyasztani ebben az országban, ő fog ebből hasznot húzni, akkor azok az emberek, akik sajnos dohányoznak, és sajnos károsítják a saját egészségüket, és betegek lesznek, akkor már nem számít az, hogy az egészségügyi ellátásban ezekre az emberekre mennyit fogunk költeni, mert akkor már az egészségügyi hozzájárulást, mondjuk, a C ontinentalnak kellene fizetni nagymértékben. (15.10) Hát ez a legnagyobb árulkodó jel ebben az egészben. Ahogy elmondtam mind a két törvényjavaslatnál, és most, a harmadik törvényjavaslatnál is elmondom, hogy elvileg az elvet tudnánk támogatni. Itt tudnánk támogatni, a másik kettőt úgy, ahogy van, elutasítjuk, mert az egyértelműen nem arról szól, amit önök benyújtottak. Nem a fiatalkorúak dohányzásvédelméről szólt az előző két törvény, ha csak azt vesszük figyelembe, amit elmondtam, hogy miért kellene feltö ltőkártyákat és buszjegyeket árulni egy trafikban, és ezzel becsalni azokat az embereket is, akik nem dohányoznak. Ez is egy ékes példa volt. Egyértelműen nem arról szólt, azt elutasítjuk. Itt viszont magával az elvvel egyet tudnánk érteni akkor, ha ez nem a piac átrendeződéséről szólna, és nem egyszeri alkalomról szólna, hanem egy jól átgondolt, tervszerűen felépített és hosszú távra mindenkinek megfelelő törvénymódosítást nyújtottak volna be. Úgyhogy, ahogy képviselőtársam is elmondta, minden valószínűség szerint önök ezen nem fognak változtatni, mert tudom, hogy általában eltökéltek az ilyen dolgokban, hiszen hosszú egyeztetések folytak ezekkel a törvényjavaslatokkal kapcsolatosan, csak ezek az egyeztetések nem civil szervezetekkel, nem különböző résztvev őkkel folytak, egyetlenegy céggel folyhattak, azt pedig úgy hívják, hogy Continental, és mi ezt nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Most megadom a szót Sallai R. Benedeknek.