Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 26. szerda (33. szám) - A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
2664 A Szatmáry képviselő úr által jegyzett, az ő nevén futó - hogy ki jegyezte ezt a törvényjavaslatot, szerintem ezt hagyjuk meg az éji homályban , a képviselő által jegyzett törvényjavaslatot úgy írták meg valakik, hogy a multik ó riási összeget fizethetnek. Mondom még egyszer: ezzel önmagában semmi bajunk. Azok a szektorok, amelyek nagyot kaszáltak az elmúlt 1015 évben, igen, első közelítésben nagyon helyes, hogyha külön hozzájárulnak, főleg, hogyha olyan szektorokról van szó, ame lyek fokozottan termeltek szociális, egészségügyi vagy környezeti externáliákat. Tehát nem ebben van vitánk. Fizessenek ezek a szektorok, amelyek extraprofitra tettek szert, és különösen nagy környezeti, szociális, egészségügyi hátrányokat halmoztak föl a magyar társadalomnak. Ugyanakkor nézzük meg, hogy egyes szereplők között ez a nagyon furcsán megszerkesztett sávos rendszer hogyan különböztet. Az első becslések szerint a Philip Morris legalább 6,4 milliárdot, a BAT, tehát a Pécsi Dohánygyár 3,5 milliárdo t, az Imperial Tobacco 1,7 milliárdot, a JTI Hungary 685 millió forintot fizet. Egy szereplő viszont csaknem sértetlenül megússza az új különadót: a Continentalnak csak 47 millió forintot kell fizetnie. (14.40) Ezt az eredményt úgy írja le a javaslat, hogy 30 milliárd forintos árbevételig csak 0,2 százalék, 30 milliárd felett 2,5 százalék, 60 milliárd felett pedig már 4,5 százalékos a teher. A Continental Zrt. így csak az adó töredékét fizetné 25 milliárdos árbevétele után. Ezt így tényleg komolyan gondoljá k, vagy viccelnek velünk? Amit ma is már többször elmondtunk, nyilvánvaló az a politika, amit követnek. Folyamatosan olyan piacoknak rongyolnak neki, amelyeknek a letarolása, amelyeknek az állami eszközökkel, törvényhozási eszközökkel való elrablása viszon ylag jól becsomagolható egy kommunikációs mázba. Erről van itt szó. Melyik az a párt, amely azt fogja mondani, vagy melyik az a társadalmi csoport, amely nagy kedvvel tüntetést szervez, mondjuk, dohányipari cégek mellett? Nyilvánvalóan senki. De az üzenet teljesen világos. Tisztán csak kommunikációs kérdés az, hogy mikor melyik szegmensre, melyik piacra teszik rá a mancsukat. Nem egészségvédelmi célokról szól ez a javaslat. Nem arról szól, hogy szabályozott, tiszta viszonyokat akarnak alkotni, még csak nem is önmagában a költségvetés bevételiségét kívánja ez csökkenteni, hiszen az összvolumenhez képest a várható adóbevétel kicsiny. Még csak nem is arról van szó, hogy a nagy sápot húzó szektorokat akarnák igazságosan adóztatni, hiszen akkor nem ilyen furcsa s ávos rendszerrel operálnának. Ez a törvényjavaslat pontosan illeszkedik a ma tárgyalt másik két javaslathoz, ez egy szegmensnek az állami lenyúlása úgy, hogy kijelölik a megfelelő fideszes oligarchát, oligarchacsoportot, akit helyzetbe akarnak hozni. Erről szól ez az egész történet. A kultúrtörténeti előadást természetesen köszönjük szépen. Nagyon érdekes filozófiai és kultúrtörténeti vitákat lehetne még erről folytatni, de én azt gondolom, hogy beszéljünk a lényegről, beszéljünk arról a nem lólábról, hanem lovardáról, ami már eléggé kilóg ebből az egész törvényjavaslatból. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból. - Sallai R. Benedek tapsol.) ELNÖK : Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére érkeztünk. Úgy látom, hogy kétperces hozzászólás nem érkezett. Ak kor folytatjuk az előre bejelentett felszólalókkal. Ennek keretében Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonynak adom meg a szót. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Idéznék a törvényjavaslatból: Az Országgyűlés, figyelemmel arra, hogy a magyarországi egészségügyi ellátás színvonalának növelése kiemelt közpolitikai cél, amelyhez a szükséges anyagi forrásokat biztosítani kell; a dohányzás számos megbetegedés kialakulásában játszik kiemelt szerepet, és a hazai elhalálozási mutatókban az o kok között közvetlenül vagy közvetve tekintélyes mértékben jelenik meg továbbra is; a dohánytermékek egészségkárosító hatása jelentős mértékben hozzájárul a megnövekedett egészségügyi kiadásokhoz,