Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZABÓ SZABOLCS (Független):
2523 ezen folyamatok ellen, és számtalan javaslatot nyújtottunk be eddig is, és a jövőben is ezt m eg fogjuk tenni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az elsőként felszólalásra jelentkezett független képviselőnek adom meg a szót, Szabó Szabo lcs képviselő úrnak, aki írásban jelezte felszólalási szándékát. Öné a szó. (17.40) SZABÓ SZABOLCS ( Független ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én slágvortokban mennék végig azokon a pontokon, amiket kife jezetten pozitívnak tartunk ebben a törvényjavaslatban, és néhány problémás ponton, amiket szakértőinkkel egyeztetve kiszúrtunk ebben a törvényjavaslatban. Most az idővel való gazdálkodásra való tekintettel úgy általában a köznevelés rendszerét inkább nem minősíteném, hanem kifejezetten erre a törvénymódosításra koncentrálnék. Azt kifejezetten pozitívnak tartjuk, hogy az OFIból az OHba kerülnek át a törvényjavaslat alapján a pedagógiai szakmai szolgáltatások. Úgy látjuk, hogy a jelenlegi körülmények közöt t az OH rendelkezik a legjobb szakmai kompetenciákkal ehhez. Biztos, hogy sokkal jobb kézben van, mintha az OFInél vagy ne adj’ isten, mondjuk, a KLIKnél lenne vagy véletlenül oda kerülne. Legfeljebb arra hívnánk fel a figyelmet ezzel kapcsolatban, hogy az OHn belül most a projektirodánál a finanszírozásban dolgozó kollégák azok, akik a leginkább értenek ehhez a területhez. Kérdés, hogy mi lesz majd, ha ez a finanszírozás kifut. Mindenféleképpen azt gondolom, hogy meg kell találni majd azokat a forrásoka t, hogy ők ott maradhassanak és tovább tudjanak dolgozni. Illetve egy dologra hívnám még fel az előterjesztő figyelmét, mégpedig arra, hogy ha az OHhoz átkerülnek ezek a feladatok, akkor voltaképpen ez a hivatal törvényességi és szakmai ellenőrzést is nyú jt, meg mellette szolgáltatást is. Ez egy picit furcsa helyzetet eredményezhet. Gondolom, szervezetileg szét akarják majd választani az OHn belül. Lehet, hogy nem feltétlen kell törvényi szinten szabályozni, de erre biztos, hogy majd oda kell figyelni az Oktatási Hivatalon belül. Felmerült egy olyan probléma is a törvényjavaslat áttanulmányozása során, hogy kicsit túl sok feladat, az említett szolgáltatás, ellenőrzés, tanácsadás, adatgyűjtés kerül egy kézbe. Itt főleg az adatgyűjtés az, ami fölvetheti az a datvédelmi etikai kérdések körét. Ezt már az előző köznevelési törvénymódosítás kapcsán is észrevételeztük. Ha másképp nem, legfeljebb ennek az adatkezelésnek a pontosításával lehet ezen esetleg egy picit segíteni. A másik ilyen, általunk abszolút pozitívn ak tartott dolog az, hogy az EGYMIket visszahozzák. Ez egy kifejezetten jó ötlet. Az SNIs gyerekek ellátásának így abszolút meglesz a szakmai alapja. Legfeljebb ennek kapcsán vetném fel az, hogy a cukorbetegek vagy egyéb más krónikus beteg, de nem SNIs gyerekek kapcsán merül az fel igazából, hogy ők azok, akik nagyon ellátatlanok maradnak. Ezt csak azért hozom föl, mert az utóbbi hónapokban itt a Házban is már többször felmerült kérdésként, hogy a cukorbetegek és krónikus betegek ellátása hogyan valósul meg. Talán Farkas Gergely képviselőtársam vagy Lukács képviselőtársam volt az, aki ezt fölvetette. Tehát ha már az EGYMIket visszahozzuk, ennek kapcsán ezt esetleg tovább lehetne gondolni, és akkor a cukorbetegek ellátásával lehetne egy kicsit bővebben és részletesebben foglalkozni. S akkor néhány dolog, amit rossznak tartunk, kifogásolhatónak tartunk ebben a törvénymódosító javaslatban. Egyrészt az ökoiskolák plusz finanszírozási lehetőségeinek a törlését nem igazából értjük, főleg azé rt, mert a klímastratégia kiteljesedésében, társadalmi elfogadottságában, annak a javításában a köznevelésnek nagyon nagy szerepe van, tehát a gyerekeken keresztül már a szülőket is sokkal aktívabban lehetne bevonni ebbe a tevékenységbe. Ezt nem igazán ért jük, és kérjük, hogy ezt gondolják meg. Szóba került itt a Nemzeti Pedagógus Kart érintő paragrafusok módosulása. Ez valóban egy érdekes kérdés, amit Dúró Dóra elnök asszony is fölvetett, hogy voltaképpen egy alacsony, a