Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 24. hétfő (31. szám) - A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvényjavaslathoz - ELNÖK: - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
2353 A fenntartott módosító in dítványokkal kapcsolatosan szeretnék tenni néhány megjegyzést. Öt módosító javaslatot tartottak fenn, kettőt a Jobbik, hármat az LMP. A Jobbik egyik fenntartott javaslata kodifikációs szempontból helyesen megfogalmazva benne van a Törvényalkotási bizottság módosítói között. Itt a plenáris ülésen az általános vitában ezeket a fölvetéseket el is fogadtuk. Egy pontosabb szövegváltozat került be az összegző módosító javaslatba, illetve az egységes javaslatba. Az LMP mindhárom fenntartott módosítója a törvényjav aslat egész szellemével ellentétes és értelmezhetetlen. (Dr. Schiffer András sziszegve lép az ülésterembe.) Értelmezhetetlen például… - Schiffer képviselő úr megjött és rögtön sziszeg; pedig jó lenne, ha elolvasná, hogy miket nyújtanak be képviselőtársai. Értelmezhetetlen, hogy a pályázatok elbírálása után ki kell kérni az MTA véleményét a pályázatokról. Ha már egyszer elbírálták a pályázatokat, akkor miért utána kérjük ki az MTA véleményét? (Dr. Schiffer András közbeszól.) Miért nem előtte kérjük ki, ha má r ki akarjuk kérni a Tudományos Akadémia véleményét? Ráadásul pontosabban kellene megfogalmazni, hogy mégis kinek a véleményét. Gondolják végig, tisztelt képviselőtársaim, hogy mennyire életszerű az, hogy az MTA közgyűlése véleményt mond több ezer pályázat ról, amelyeket egyébként már szakmai értékelők megtárgyaltak. Javarészt olyan személyekből álló bizottságokról van szó, akik egyébként a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, tehát ők már értékelték a pályázatokat. Ez egy teljesen értelmezhetetlen, fölösleges módosító indítvány. A másik LMPs módosító a tanácsadói tevékenység támogatására tesz javaslatot. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek elkerülését céloztuk meg a törvény megalkotásakor, hiszen a törvény célja a kutatás, a fejlesztés és az innováció elősegítése és nem a kétes értékű tanulmányokban leírt tanácsadás támogatása. Schiffer képviselő úr a nagynagy, hangzatos és veretes felszólalásaiban minduntalan az ellen kel ki, hogy ne költsük el a forrásokat tanácsadókra meg mindenféle fölösleges tanulmányokra. M ost ehhez képest ők nyújtanak be olyan módosító javaslatot, hogy erre is lehetőség nyíljon. (Dr. Schiffer András nevet.) A harmadik módosító, amit az LMP benyújtott, szintén nem támogatható a kormány álláspontja szerint (Dr. Schiffer András: Miért?) , hiszen az LMPs elképzelés szerint az NKFI Hivatal az MTAval egyetértésben dönt a pályázatok finanszírozásáról, például nemzetközi szerződés esetén. Kérem szépen, kivel? A közgyűléssel vagy mégis kivel kell egyetértésben döntenie? (Dr. Schiffer András: Nem erről beszéltem.) Ráadásul ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen és jogilag is értelmezhetetlen. Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, maradjunk az összegző módosító javaslat elfogadásánál. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy szavazatukkal szíveskedjenek ez t is és az egységes javaslatot is támogatni. Köszönöm, elnök úr. (18.10) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom államtitkár urat, hogy a zárszó elmondására 6 perc időkeret áll rendelkezésére a vita végén, amennyiben majd a vit a végén zárszót kíván mondani. (L. Simon László: Persze.) Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirend szerinti időkeretben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Először az írásban előre jelentkezett képvi selőtársaimnak adom meg a szót. Elsőként felszólalásra következik Pósán László képviselő úr, Fideszképviselőcsoport. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ ( Fidesz ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szerintem nyugodtan kijelenthetjük azt, amit államtitkár úr is már szó ba hozott, nevezetesen, hogy ezt a törvényjavaslatot azért mind a korábbi vita során, mind pedig a Törvényalkotási bizottságban is alapvetően konszenzus fogadta és övezte.