Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 21. péntek (30. szám) - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. MOLNÁR ÁGNES (Fidesz):
2223 kormányzati intézkedésekből 2 milliárd forinttal az egészségügyi ágazati előirányzatoknál az asszisztált reprodukciót, az IVFet támogatnák. Nem nagyo n szeretem, hogyha a képviselők, mondjuk, behoznak a parlamentbe akár magánügyeket, magánpéldákat - mindenkinek megvan a saját magánügye, és van egy privát szféránk , de most mégis engedjék meg, hogy saját példát hozzak föl arra vonatkozóan, hogy ezt a mó dosító javaslatunkat támogassák. Több mint 20 éve élek együtt a feleségemmel, van két szép kislányunk. Több mint 10 évet vártunk arra, hogy az első gyermekünk megszülessen. Amikor először szembesültünk azzal, hogy valami nincs esetleg rendben, akkor orvost ól orvosig jártunk, hozzáteszem, nem tudták az orvosok megállapítani, hogy lenne bármilyen problémánk. Sem nekem, sem a feleségemnek nem volt semmi kimutatható problémája, azt mondták, hogy mind a ketten egészségesek vagyunk, és nyugodtan tudunk gyermeket vállalni. Ez mégsem sikerült, úgyhogy egy idő után belekerültünk ebbe a programba, és mind a két kislányom a lombikbébiprogram keretében született meg, istennek hála, így saját tapasztalatból tudom, hogy egyegy házaspárnak, aki ezzel a problémával küzd, m it kell átélnie egy ilyen beavatkozás során. Csak hogy tudják, körülbelül egy ilyen beavatkozás olyan 1 millió forintba kerül az államnak, 11,2 millió forintba kerül egy ilyen beavatkozás. Ezt természetesen a tb öt próbálkozásig támogatja, de a támogatás azt jelenti, hogy ezeknek a pároknak önerőből körülbelül 300400 ezer forintot kell fizetniük egyegy ilyen beavatkozás során. Amikor legelőször elmentem a legelső injekciós dózist kiváltani, és azt mondták a gyógyszertárban, hogy 80 ezer forint lesz, akko r hirtelen megkérdeztem, hogy lehete bankkártyával fizetni ott helyben. Tehát nem egy olcsó dolog, és nagyon sok házaspár, aki pedig nagyon szeretne gyermeket, nem tud részt venni, mondjuk, ebben a programban, mert nincs 300400 ezer forint önerő, nem áll rendelkezésre. Mi találkoztunk nagyon sok olyan házaspárral, akik vagy eladták az autójukat, vagy jelzáloghitelt vettek föl éppen, és megterhelték a házukat csak azért, hogy ebben a programban részt tudjanak venni, és nagyon sokan még ennek hatására sem t udnak részt venni benne. Tehát ez a 2 milliárd forint - az előbb említettem, a Puskás Stadion tervezése került 2 milliárd forintba , úgy érzem, ez a 2 milliárd forint a költségvetéshez mérten nem egy olyan nagy összeg, ez körülbelül egy évben olyan 68 ez er családnak vagy házaspárnak tudna segíteni abban, hogy ha nincs pénzük, akkor is részt vehessenek ebben a programban. Én azt mondom, hogy egy olyan népesedési politikánál, amivel találkozhatunk akár a kormány részéről is, és kifejeződik az, hogy az lenne a szükséges, hogy minél több magyar gyermek születhessen, az olyan párokat és az olyan családokat, akik szeretnének és vállalnák ezeket a gyermekeket, sőt azt mutatja a példa, hogy általában, akiket az IVFprogram keretén belül gyermekkel áld meg az isten , azok mindent megtesznek azért, hogy az a gyermek a legtökéletesebben betöltse az élete során, azt az életpályát írja le, ami neki megfelelő vagy ami a társadalomnak hasznára válik, én úgy érzem, hogy segíteni kellene ezeket a családokat. Tehát kérem önök et, hogy támogassák ezt a módosító javaslatot, 2 milliárd forinttal, az IVFprogram keretében járuljunk hozzá ezeknek a családoknak ahhoz, hogy az álmuk teljesülhessen, és gyermekeket nevelhessenek az életük során. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szó rványos taps.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja időkeretéből öt percet átadott a Fideszképviselőcsoportnak. A következő felszólaló a Fidesz képvisel őcsoportjából Molnár Ágnes képviselő asszony, ismételt felszólalásra. Parancsoljon! DR. MOLNÁR ÁGNES ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános költségvetési kérdések tisztázása után engedjék meg, hogy most két olyan területről beszéljek, amelyekkel a magyar