Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 21. péntek (30. szám) - Az ülésnap megnyitása - A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések ... - ELNÖK: - DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója:
2131 kölcsönszerződések devizanemének módosításával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvényjavaslatot is. Mindkét indítványhoz a bizottság 22 igen és 12 tartózkodás mellett, tehát ellenszavazat nélkül összegző módosító javaslatot nyújtott be. Ahogyan az a bizottsági ülésen is elhangzott, 2014 áprilisa óta ez a harmadik és a negyedik olyan törvény, amely a devizahitelesek helyzetét kívánja rendezni. Ha úgy tetszik, igazságot sz olgáltat a banki károsultaknak. A Kúria döntése után az Országgyűlés normaszövegszerűen rögzítette, hogy a bankok tisztességtelenül jártak el ügyfeleikkel szemben mind az árfolyamrés, mind az egyoldalú kamatemelések tekintetében. Ezután az ebből következő részletszabályok megalkotására került sor. Az úgynevezett banki elszámoltatási törvény eredményeként a károsultaknak a közeljövőben csökkenni fog a tőketartozásuk és a törlesztőrészletük egyaránt. Ez számítások szerint összességében 1000 milliárd forint te hertételt jelent a bankok számára. Ez a nemrégiben elfogadott két jogszabály jelenti a múlt lezárását és, bízunk benne, kárpótlást azoknak, akik belesétáltak, vagy ha úgy tetszik, akiket belekényszerítettek a bankrendszer kelepcéjébe. Az előttünk fekvő két javaslat pedig a jövőre nézve jelent biztonságot és kiszámíthatóságot. A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló jogszabály módosítása a fair bankrendszer alapjait fekteti le Magyarországon. A módosítás alapvetően két fő kérdéskört érint, egyrészről meghatár ozza a hitelszerződés egyoldalú módosításának új szabályait, másrészről rögzíti a hitelezőt a szerződéskötést megelőzően terhelő tájékoztatási kötelezettségnek az eddigiektől részletesebb és pontosabb szabályait. A Törvényalkotási bizottság által a T/1997. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslat a bizottság feladatköréből adódóan szövegpontosító javaslatokat tartalmaz, illetve koherenciaproblémákat küszöböl ki. A hitelszerződésekkel kapcsolatos két fő kritériumot, a kiszámíthatóságot és a biztonságot szolgálja a T/2055. számú törvényjavaslat is, amely a devizahitelek forintosítását jelenti. Itt szeretném leszögezni, hogy a lakossági devizaalapú és devizahitelállomány forintosítása össztársadalmi érdek. Egyrészt azért, mert megszünteti a lakossági jelzáloghitelszerződésekben a hiteladósokat egyoldalúan terhelő devizaárfolyamkockázatot, másfelől azért, mert elősegíti az ország pénzügyi közvetítőrendszerének stabilitását. Ennek megfelelően a benyújtott törvényjavaslat a fogyasztói hitel ek adósai helyzetének javítására irányuló eddigi, már vázolt jogalkotói intézkedésekhez szorosan kapcsolódva, azokhoz illeszkedve meghatározza a forintosítás jogi technikáját, eljárásrendjét, feltételeit, a forintosítással érintett fogyasztói hitelszerződé sek áttérését az említett fair bankokról szóló törvényben meghatározott új szerződéses feltételekre. (9.40) Fontosnak tartom kiemelni, hogy azon hitelek esetében, ahol a törvényjavaslat lehetővé teszi a hiteladósoknak bizonyos feltételek között és az adóso k kérelmére, a korábbi deviza- vagy devizaalapú kölcsönszerződéses hiteljogviszonyok megmaradhatnak. Ez a lehetőség azokra vonatkozik, akiknek hitelszerződése hat éven belül megszűnik. A jogszabály a fogyasztók érdekeinek védelme érdekében egyúttal meg is szabja a hitelnyújtó által alkalmazható kamat, kamatfelár mértékének legfelső határát is. A Törvényalkotási bizottság összegző módosítója érdekében ez lakáscélú fogyasztói jelzálogkölcsönszerződés esetén az eredetileg benyújtott 5 százalék helyett 4,5 szá zalék, míg a nem lakáscélú fogyasztói jelzálogkölcsönszerződés esetén 7 százalék helyett 6,5 százalék. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan említettem, a bizottsági módosító indítványok esetén nem érkezett ellenszavazat az ellenzék részéről. Ezért a zárósza vazással kapcsolatban egyenesen arra kérem képviselőtársaimat, támogassák a javaslatot, amely egyértelműen igazságot szolgáltat, és a jövőben megvédi az állampolgárokat a különböző banki trükköktől. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányp árti padsorokban.)