Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 19. szerda (28. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP):
1868 mint 34 milliárd euró támogatás érkezik hazánkba. Ez a hazai társfinanszírozással együtt mintegy 12 ezer milliárd forintos fejlesztést jelenthet majd a következő é vekben. A hazánkba érkező fejlesztési és beruházási támogatások 60 százalékát pedig gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre szándékozik a kormány fordítani. Ez alapján, azt hiszem, joggal állítható, hogy a 2014. évi gazdasági növekedés feltételei jövőr e is biztosítottak lesznek. Áttekintve a költségvetést, megállapítható, hogy komoly visszafogottságot és mértéktartást jelez, hogy a kormány 2015re csak 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos uniós módszertan szerint számított hiánnyal és 7 5,4 százalékos év végi GDParányos államadóssággal számol. Ezt biztosítandó, megfelelő tartalékokat is létrehoztak, és ezek felhasználásával, ha probléma is jelentkezik, ahogy Tóth Csaba felszólalásában hallhattuk, akkor van arra lehetőség, hogy az eredmén yek ennek megfelelően változzanak. A gazdaság várható teljesítménynövekedéséből következően jövőre a munkaerőpiacon megmarad a kedvező tendencia. A számítások szerint több mint 260 ezren dolgoznak majd többen, mint a válság előtt, a munkanélküliségi ráta p edig 8 százalék alá csökkenhet. Mindezek mellett a hazai gazdaság szerkezetében is kiegyensúlyozottabb lesz, erősödik a belső kereslet, a háztartások fogyasztása várhatóan 2 százalékkal bővül. A gazdasági növekedést ugyanakkor az alacsony inflációs környez et is támogatja, amely a tervek szerint jövőre is csak 1,8 százalékos lesz, de a jövőt szolgálja a köznevelés 8 százalékos és a felsőoktatás több mint 10 százalékos bővítése is. (14.10) Ahogy a miniszteri expozéban hallhattuk, a jövő évet stabil pénzügyi h áttér jellemzi majd. Ez teszi lehetővé, hogy 2015ben mintegy 240 milliárd forint maradhasson a családoknál. Mindemellett a bankok elszámoltatásának köszönhetően a törlesztőrészletek várhatóan 2530 százalékos csökkenésén túl, a rezsicsökkentés fenntartásá nak köszönhetően még további 30 milliárd forinttal nő a családok rendelkezésére álló jövedelem. Magyarország gazdasági mozgásterének bővülése lehetővé teszi, hogy 2015. július 1jétől 4 milliárd forintos állami támogatás mellett a kormány bevezesse a csalá di otthonteremtési kedvezményt is, amely nemcsak új, hanem használt lakás vásárlására is lehetőséget ad. Szeretném jelezni, hogy ennek az anagrammája, a csók valamiféleképpen pontosan azt jelzi, hogy ennek eredményeképp tiszta érzelmek indulnak, és soksok házasság fog születni. A családok támogatása és a foglalkoztatás bővítése is természetesen csak akkor lehet sikeres és eredményes, ha az alapvető állami intézmények és a struktúrák megfelelően működnek, éppen ezért fog az egészségügyben folytatódni a dolg ozók bérének a javítása. Az egészségügy jövőre 79 milliárd forinttal kap többet, mint az idei évben, sőt a kórházak is jelentős többletforráshoz jutnak majd. Valaki úgy fogalmazott, hogy végre bekerül a rendszerbe az a plusz egyhavi forrás, amit eddig hián yolt a szakma. Az egészségügyi dolgozók béremelése mellett a jövő évben folytatódik a pedagógusok béremelése, és az folytatódni fog a következő években is, valamint növekszik a rendvédelmi dolgozók bére is. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Állami Számvevőszék megállapította, hogy a törvényjavaslat megfelel az Alaptörvénynek, a stabilitási törvénynek, az államadósság szabályának, valamint az államháztartásról szóló törvény előírásainak, és rendelkezik tartalékokról is. Az elemzések azt mutatják, hogy jövőre is kedvezőek maradnak a makrogazdasági mutatók, amit a Költségvetési Tanács elnökének összegzése mellett a nagy hitelminősítő intézetek várakozásai is megerősítenek, ugyanis nincs olyan hitelminősítő intézet, amelyik esetében nem ezt tapasztalnánk. Így lehet olyan alapot képező költségvetést készíteni 2015re, amely biztosítja majd, hogy hazánk továbbra is jó úton járjon, ahogy Széchenyi István mondta: „Ha a teremtés útját járjuk, jó úton járunk.” Persze, ehhez figyelembe kell venni mindazokat, amelyekre az ÁS Z véleménye ráirányította a figyelmünket, azokat a kockázatokat és jogszabályi hiányosságokat, amelyeket az ÁSZ elnöke is említett. Feladatunk tehát van, hogy a költségvetés kapcsán ügyeljünk arra, hogy módosítási