Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 19. szerda (28. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - TÓTH CSABA (MSZP):
1864 Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott költségvetési törvény általános indoklásának bevezetése olyan, mint egy győzelmi kiáltvány. Ebbő l megtudhatjuk, hogy az elmúlt évek erőfeszítéseinek köszönhetően Magyarország ma már jobban teljesít. Ezzel szemben az a helyzet, hogy a kormány 2010 óta tartó rossz gazdaságpolitikája azt eredményezte, hogy jelentős a lemaradás a régiós országokhoz képes t, az államháztartási egyensúly javulása csak látszólagos, az államadósság valójában nőtt, és a hiány is csak a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása miatt került a GDP 3 százaléka alá. A hiány szinten tartása pedig azóta is csak az újabbnál újabb megsz orításoknak volt köszönhető. A szegénység nőtt, a foglalkoztatási helyzet valójában csak kevéssé javult, a beruházási klíma továbbra is rossz, a külföldi tőke 2013ban és 2014 első félévében is kiáramlóban van. Magyarország nemzetközi megítélése egyre ross zabb, a piacellenes gazdaságpolitika, a meggyengült forint… - jórészt a kormány felelős, a beruházásokhoz nélkülözhetetlen uniós forrásbeáramlás reálértéken kevesebb lesz. Az indoklásban egy mondatot ki is emeltek, azt, hogy a 2015ös költségvetés a banki elszámoltatás költségvetése lesz. A javaslatból azonban nem derül ki, hogy miért volna a bankok elszámoltatásának költségvetése a jövő évi büdzsé, az államnak ugyanis a szabályozás megalkotásán kívül semmilyen szerepet nem szánna a kabinet. A költségvetésb en legalábbis nem szerepel egyetlen soron sem, hogy a forintosítást támogatással segítenék. A javaslat indokolásában mondják csak el nagyon sokszor, hogy az elszámoltatással több pénz marad az embereknél. Ezt a kormány szerint fogyasztásra költik majd, a t öbbletjövedelem azonban a prognózisokban nem jelenik meg, nincs kiugrás a lakossági költésekben jövőre. (Dr. Szűcs Lajos elfoglalja a jegyzői széket.) A jövő évi költségvetés optimista makrogazdasági feltételezések mellett is jelentős megszorításokat és tá rsadalmi konfliktusokkal járó évet vetít előre. A választási ígéretekkel szemben nem lesz adócsökkentés, de lesznek helyette adóemelések és új adók. Minden ígérgetés ellenére 2015től reálértéken tovább esnek többek között az egészségügyi kiadások, miközbe n az intézmények tartozásai már meghaladják a 100 milliárd forintot. A jóléti kiadások összesen 122 milliárd forinttal növekedhetnek a tervek szerint, de a családi és szociális támogatások jelentősen csökkenni fognak jövőre, összességében 68 milliárd forin ttal. (13.50) A családi pótlék és a gyermekek után járó juttatások összege csökkenhet közel 4 százalékkal. Az idei 535 milliárd forint helyett 517 milliárd forint jut jövőre a gyes, az anyasági támogatás és a családi pótlékok kifizetésére. Az átalakítás eg yértelműen a jobban kereső, felső középosztályba tartozó családoknak kedvez, ahol érdemben tudnak spórolni az adókedvezmények igénybevételével. Ezek a lépések még súlyosabbá teszik a gyermekszegénységet is. Vannak persze olyan kiadási tételek is, amelyek j elentősen nőnek. Csaknem 60 milliárddal több jut jövőre a beruházásokra, például 50 milliárd stadionépítésekre, valamint a korábban masszívan nyereséges és a büdzsébe hatalmas összegeket befizető MVM 50 milliárd forintos tőkeemeléshez jut. Az viszont nem d erül ki, hogy miért van erre szükség, és mire szánják valójában ezt az összeget. A törvényhozó és végrehajtó szervek 830 milliárd forintot költhetnek jövőre, ami 90 milliárd forinttal magasabb az idei terveknél. A pénzügyi és költségvetési tevékenységekre 545 milliárd forint mehet, ami 76 milliárddal magasabb az idei előirányzatnál. A közmunkaprogramra 2015ben 35 milliárd forinttal több pénzt szán a kormány, ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatás emelését továbbra is a közmunka révén valósítják meg beruházá sösztönző programok helyett. Jövőre az adó- és járulékterhek összesen mintegy 280 milliárd forinttal nőnek. A legnagyobbat a büdzsé az áfával nyeri, összesen közel 158 milliárd forinttal szednének be több forgalmi adót az ideinél, de azt nem tudni pontosan , miért növekszik az összeg ilyen mértékben, vagyis 5,2 százalékkal. A költségvetési terv szerint ugyanis a lakosság rendkívüli mértékben emeli majd a