Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 18. kedd (27. szám) - Egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Ukrajna közötti Társulási Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről:
1786 nyelvtörvény legyen, amilyen; hogy Romániában a székelyek ö nrendelkezési jogát elnyomják, megfosszák őket önrendelkezési joguktól, és egyéb módszerekkel próbálják meg elnyomni és asszimilálni a kisebbségeket; és még nagyon hosszan sorolhatnám. Tehát ettől az Európai Uniótól azt várni, hogy a magyar kisebbségi jogo k kiteljesednek a berkein belül, teljes naivitás. Meggyőződésünk, hogy kizárólag egy olyan Ukrajna keretein belül valósítható meg vagy érvényesülhetnek a kisebbségek jogai és ilyen módon a kárpátaljai magyarság jogai is, amely mind az Európai Unió, mind Or oszország felé kiegyensúlyozott kapcsolatokat ápol, és amelyik természetesen nemcsak ápolja ezeket a kapcsolatokat, hanem elfogadja azokat az etnikai szempontokat, amelyek a regionális önrendelkezés iránti igényt is tiszteletben tartják, akár olyan módon, hogy konföderatív keretek között jöjjön létre Ukrajna. Az Európai Uniónak is ezt kellene szorgalmaznia a gazdasági szankciók helyett, amelyek mind Magyarországot, mind minden egyes európai uniós tagállamot nagyon nagy mértékben sújtanak, és gazdasági, kere skedelmi érdekeinkkel tökéletesen ellentétesek. Ennek az Európai Uniónak az lenne az elsődleges dolga, hogy ezt a fajta megbékélést segítse elő Ukrajnában, ne pedig az egypólusú világrend megvalósításával provokálja Oroszországot, amely teljesen világosan beszélt arról, hogy egy ilyen keleti irányú nyugati nyomulásra hogyan fog reagálni. Ezt lehet szeretni, nem szeretni, nem mondom azt, hogy nekünk ezt a fajta szempontot el kell fogadnunk. Csak ne lepődjünk meg, tisztelt képviselőtársaim, ha ez egy világmér etű konfliktushoz fog vezetni, amelyben Magyarország is tevőlegesen részt vesz, és sajnálatos módon teljes mértékben a magyar nemzeti érdekek ellen hat. Ugyanis megint az a helyzet állt elő, mint ami már nagyonnagyon sokszor a történelmünk folyamán, hogy egy konfliktuszónában ott állunk a frontvonalban, két, fejünk fölött összecsapó nagyhatalom között. Nem szeretném, hogy Magyarország újra egy ilyen konfliktus tevőleges részese legyen. Hiszen teljesen világos az, hogy ennek első számú kárvallottjai is mi l eszünk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Soron következik Szél Bernadett képviselő asszony, LMP. Parancsoljon, képviselő asszony! (13.30) DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szó t, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Megannyi rossz hír borzolta a kedélyeket idehaza és egyáltalán a külpolitikában az elmúlt időszakban, úgyhogy azt gondolom, meg kell becsülnünk, hogy egy ilyen kedvező irányú fejleményről beszélhetünk itt a magyar parlamentben. Arról van szó, hogy Ukrajna és az Európai Unió között egy társulási szerződés ratifikálásra kerülhetne. Magyarország az első körben csatlakozott azon országok közé, akik ratifikálják ezt a társulási szerződést. Azt gondolom, hogy ez önmagában örömteli. Ugyanakkor máris egy kritikával kell kezdenem. Méghozzá azért, mert számomra teljesen érthetetlen az, hogy egy ilyen napirendet miért nem európai napirendként tárgyal a Ház, főleg azt tudva, hogy van számos olyan magyar képviselő az EPben, akinek lenne mondanivalója ezen eset kapcsán, például Meszerics Tamás, az LMP EPképviselője is szerette volna elmondani a véleményét, de mivel nem európai napirendről van szó, így ezek a képviselők ilyenkor nem szólalhatnak meg. Úgyhogy arra kérem á llamtitkár urat, hogy ha ilyen napirendi pontok jutnak a Ház elé, akkor legyen alapértelmezés a magyar parlamentben, hogy európai napirendként kezeljük, hogy az EPképviselők is hallathassák a véleményüket. Azt gondolom, hogy azért visszatérek egy pozitíva bb irányba: látni kell, hogy örülnünk kell annak, hogy a Fidesz meg a Szijjártó Péter által vezetett Külügyminisztérium nem gátolja és nem lassítja ezt a ratifikációs folyamatot. Én nem tudom ennek pontosan az okát. Talán kezdik felismerni azt, hogy milyen lehetetlen helyzetbe lavírozták Magyarországot a külpolitikai szférában, vagy csak