Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. június 19. csütörtök (10. szám) - Egyes törvényeknek a kormányzati szerkezetalakítással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK:
96 közoktatást, amelyekből nagyon nehéz - ezt tapasztalatból is tudom mondani , szinte lehetetlen volt tanítani. Az új tanterv átgondolatlan, szakmaiatlan, a nemzetközi és a magyar, hazai pedagógusszer vezetek tiltakozása ellenére lett olyan, amilyen. A kapkodó jogalkotás minden elemét valamennyi szakszervezet, amelyekről az önök államtitkára és az oktatás előző irányítója azt mondta néhány órával ezelőtt, hogy igazából nem képviselnek semmit, senkit eze k a szakszervezetek, ezek a szakszervezetek a pedagógusokkal együtt tiltakoztak az új tanterv és az önök jogalkotása ellen. Amikor a KLIK működése botrányba és bohózatba fulladt, akkor önök, egyébként nagyon helyesen, átvilágították ezt a szervezetet, amel ynek részletes átvilágítását rögtön el is dugták, hogy a közvélemény erről ne szerezhessen tudomást, és ebben az átvilágításban abból, amit sikerült nyilvánosságra hozni, az látszik, hogy még a saját szabályzatát is megszegve működik ez a szervezet. Azt, h ogy az önök közigazgatása mennyire jól működött, jól mutatja az oktatásban az, hogy miközben az érettségi alatt az volt tavaly az önök legfőbb oktatási reformja, hogy átnevezzék az iskolákat, és ennek következtében érettségi bizonyítványokat kellett vissza hívni, hogy a nagyon fontos átnevezések megszülessenek, például bekerüljön a település neve az iskola nevébe, aközben a legalapvetőbb kérdésekre és munkajogi problémákra sem tudott a KLIK válaszolni senkinek. Miközben összeomlott a tankönyvigénylés rendsze re, aközben a tankönyvigényléssel foglalkozó pedagógusok semmilyen választ nem kaptak a tankönyvellátótól, a könyvtárellátó szervezettől, és így nem tudták megoldani a problémát. Az, hogy mi volt a legjelentősebb produktuma közigazgatási értelemben a KLIKnek, megmosolyogtató: sikerült szabályt hozni arról, hogy a központi tértivevényes rendszerben 4 százalékos dőlésszögűnek kell lennie a tértivevény tárgyának. Most azért úgy örülök, tehát hogy most már azért rendben van a magyar közoktatás, ha már úgy azt is megtudtuk, hogy már a 6,5 százalék nem lehet a tértivevény tárgya. Sajnos azt kell mondanom, ezt sem sikerült megvalósítania a kormányzatnak, mert a szögmérőt meg nem küldték el az iskolákba, és így validált kormányzati eszköz nem érkezett az iskolákba, így lehet, hogy 3,5 vagy 4,5 százalékos tértivevényű címzések is sikerültek még a tavalyi évben is. Nos, értik már, hogy miről beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy az önök kormányzati struktúrája nem reflektál a valóságra. Azt senki nem gondolja komoly an, hogy a működésképtelen KLIKnek azzal kell foglalkoznia, hogy hány százalékos dőlésszöge van egy tértivevényes levél tárgyának. Azért ezt úgy érezzük. De hasonlóan bohózat az önök ma előadott sikertörténete, a Nemzeti Pedagógus Kar, amely valóban szép siker, hiszen a 240 ezer pedagógusból 19 ezer pedagógus volt az, akik egyáltalán a delegáltakat megválasztották. Nem arról van szó, hogy részt vettek ebben a folyamatban, amiről önök beszélnek, hanem akik megválasztották azokat, akik majd részt vehetnek eb ben a folyamatban. 19 ezer! Hány százalék ez? 8? Azért azt érezzük, hogy acélos többségről nehéz beszélni ennek láttán. Az ilyen dolgok miatt mondja azt a szocialista frakció, hogy önök nem a valósággal foglalkoznak, az önök kormányzati struktúrája nem a v alóságra reflektál. Hisszük, hogy ezt lehet jobban csinálni. Hisszük, hogy lehet jobban csinálni akkor, hogyha a munka ügye vagy az oktatás ügye kiemelt helyet kap az önök kormányzati struktúrájában. Hisszük, önöknek is az az érdekük, hogy ezek az ügyek jó l működjenek, hogy megoldják ezeket a problémákat. Nem az önök jogát vitatjuk el akkor, amikor javaslatokat teszünk arra, ahogy önök kormányozzanak, hanem azt szeretnénk, hogy sikeresek legyenek önök is ebben a kormányzásban, hogy Magyarországon a munka vi lága, az oktatás világa ne mostohagyerek legyen, ne kipipálandó kormányzati feladat legyen, ne egy megoldandó rubrika legyen egy államtitkár Exceltáblájában. Szeretnénk kérni, hogy vegyék komolyan ezeket a feladatokat, és ne delegálgassák ideoda a jogkör öket, ne hozzanak létre kusza kormányzati struktúrákat, hanem az emberek valódi érdekét képviseljék. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK :