Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. június 19. csütörtök (10. szám) - Egyes törvényeknek a kormányzati szerkezetalakítással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK: - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK: - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
97 Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Józsa István képviselő úr következ ik. DR. JÓZSA ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. ELNÖK : Bocsánat, még egy percre. Ha fenntartja a rendes felszólalását is, akkor ne is üljön le, utána folytassa. Parancsoljon! (16.00) DR. JÓZSA ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy de gradációs vagy leértékelődési jelenségre szeretném felhívni az előterjesztők figyelmét, ugyanis a korábbi szabályozás szerint a kormányhivatalokat felügyelő minisztereket a miniszterelnök rendeletben jelölte ki. Ezek a kormányhivatalok a Központi Statiszti kai Hivatal, Magyar Energia Hivatal, Országos Atomenergia Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala - vagy korábbi nevén szabadalmi hivatal - és nem kisebb kormányhivatal, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Tehát ez eddig rendjén volt, mert a miniszter elnök megalkotta az 5/2010. (XII. 23.) miniszterelnöki rendeletét, és abban hozzárendelte az egyes kormányhivatalokhoz az őket felügyelő minisztereket. Ezzel szemben - és ezt nevezem én egy degradációs vagy leértékelődési folyamatnak - a most benyújtott ko rmányrendelet 1. számú melléklete, ami igazából bármikor módosítható, rendelkezik a kormányhivatalokat felügyelő miniszterekről. Ezen új szabályozási logikának megfelelően a törvényjavaslat számos törvényből törli a „kijelölt miniszter” fordulatot, mert ne m miniszterelnöki rendelet jelöli ki a felügyelő minisztert, és helyette csak a „miniszter” kifejezést alkalmazza. Nem tartjuk jónak ezt a degradációs folyamatot, mi úgy gondoljuk, fontos, hogy ezek a kiemelt jelentőségű kormányhivatalok megfelelő statútum mal rendelkezzenek, és külön rendelet szabályozza a felügyelő minisztereket. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Innen folytathatja a képviselő úr rendes felszólalással. DR. JÓZSA ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott már több felszólalásban, hogy úgy tűnik, mintha a kormánynak nem lenne stratégiája sem a kormányzati munkára, mert nem nyújtott be kormányprogramot a parlament elé, sem a kormányzati struktúrára, mert nem született me g a kormányfő eskütételére vagy a miniszterek meghallgatására a most előttünk fekvő statútumtörvény vagy magyarul az a szabályozás, amelyik leírja, hogy egyes minisztériumok mivel, milyen hatáskörrel rendelkeznek, mivel foglalkoznak. Ez lehet egyfajta stra tégiátlanság, én életszerűbbnek tartom azt az értékelést - több politológus van ezen a véleményen , hogy a Fideszen belüli belső hatalmi harcok elrendeződésének a része a statútumtörvény, hogy ki mekkora hatáskört bír kiszakítani magának, és a korábbi erő viszonyokat most a kormányalakítás, a minisztériumok felállása során kívánják a Fideszen belüli erőcsoportok átrendezni. Ezt a mondatomat rögtön ki kell egészítenem, mert a KDNP is jelentős pozíciókat foglal el ebben a szerepkörben, hiszen a nemzeti fejles ztési minisztert ők adják, azon túl, hogy korábban is tárca nélküli miniszterelnökhelyettest adtak. Tehát egyfajta átrendeződésnek lehetünk szemtanúi, ami, úgy gondolom, hogy azon túl, hogy életszerű, elvszerűtlen és nem helyes. Tehát sokkal jobb lenne az országnak és elsősorban a gazdaságnak, a kiszámítható jogalkotásnak, ha először bizonyos kormányzati elveket fogadhatna el a parlament, így önök, kormánypárti képviselők is, utána megvitathatnánk a kormányprogramot, mint ahogy a népképviselet elve kimondja , a nép választott, felelős képviselőinek észrevételei alapján - ebbe, én úgy gondolom, bele kellene férjen az önök bölcs mérlegelése, hogy ellenzéki javaslatokat is