Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről és azzal összefüggő egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz):
494 ellenzéki frakcióknak azt az időkeretet, ami a rendelkezésére áll, hogy legalább ismerjünk meg ebben a vitában, ha már más vitában nem ismertünk meg KDNPs véleményt, legalább ebben ismerjünk m eg egyet. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a kétperces felszólalásokon most túl vagyunk ebben a körben, majd a következő felszólalási kör eseté ben lesz lehetőség kétperces felszólalásokra. Felszólalásra következik L. Simon László képviselő úr. L. SIMON LÁSZLÓ ( Fidesz ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tényleg nem mondhatják az ellenzéki képviselők, hogy nem veszünk részt a vitában, n o pláne, hogy az előterjesztő nem vesz részt a vitában. Bár azért megjegyzem Novák képviselő úrnak, hogy a zárszó egy teljesen legitim műfaj, hogy az ember előterjesztőként zárszót mondjon. Van rajtam kívül még képviselő, aki szintén fölszólalhat. Azért Bá rándy képviselőtársamat megnyugtatom, hogy minden bizonnyal a KDNP álláspontja nem áll messze ebben a kérdésben a Fideszétől. (Lukács Zoltán: Már hetekkel ezelőtt megkapták a Fidesz álláspontját.) Ha éppen ők ezt nem mondják itt el, azért nyugodjon meg, ho gy úgy fognak szavazni, ahogyan mi szavazunk. (Lukács Zoltán: Efelől nincs kétségünk.) Azt mondtam, hogy minden bizonnyal. Vélelmeztem, tisztelt képviselő úr. (Zaj az ellenzéki oldalon.) Nagyon jó lenne, ha nem kiabálnának be. De nagyon köszönöm és megtisz tel azzal, hogy díjazza, hogy részt veszek a vitában. Egy dolog miatt viszont nagyonnagyon határozottan kell megszólalnom. Ön azt mondja itt a Magyar Országgyűlésben, egy demokratikusan megválasztott, kétharmados erővel rendelkező parlamenti többségnek, h ogy egyelőre még nem tartunk ott, hogy betiltják az önöknek nem tetsző televízióadót… (Dr. Bárándy Gergely: Miért, már ott tartunk?) Nem, ön azt mondta, hogy egyelőre nem tartunk ott, de valójában azt sugallja az egész szövegkörnyezettel, hogy akár arra is képesek lennének. (Dr. Bárándy Gergely: Ez igaz! - Lukács Zoltán: És most visszafogott volt. - Zaj az ellenzéki oldalon.) Megjött Vadai képviselő asszony és rögtön bekiabál. Annyira jó! Eddig hol volt, képviselő asszony? (Derültség.) Bedugta a kártyáját é s kiabál. (Dr. Vadai Ágnes: Megyek, jó, nem zavarok.) És kimegy. (Derültség és zaj.) Lehetséges, hogy beszélhetek, elnök úr? (Lukács Zoltán: A törvényről beszélj!) Annyiban lesz szó a törvényről, amennyiben az önök kritikáiban, mert kétszer annyit foglalko ztak velem és az én médiaszerepléseimmel, mint a törvénnyel, mert a törvényhez túl sok érdemi kritikát nem tudtak hozzátenni, csak ugyanazt szajkózzák folyamatosan. Például azt szajkózzák itt önök, az előbb Szakács képviselő úr és Bárándy képviselő úr is, Szakács képviselő úr úgy fogalmazott, hogy a kormányhoz nem köthető televíziókat akarjuk megregulázni, s nagyjából hasonlót mondott Bárándy képviselő úr is, nevezetesen nem tudjuk elfogadni, hogy vannak olyan médiumok Magyarországon, amelyek nem azt mondjá k, amit mi gondolunk, aztán példának hozta az RTL Klub Híradójában elhangzott gondolatokat, ami azért vicces, mert azok éppen azután kezdődtek el, hogy elfogadtuk a reklámadó első változatát. Előtte egy pillanatig nem volt belpolitikai hír, pláne nem volt komoly kormánykritikai, belpolitikai hír az RTL Klubban! Nem is tudom, miről beszél! Ebből a szempontból nekünk a lehető legjobb volt az a televízió, amelyik nem bennünket kritizált, csak délamerikai vonatszerencsétlenségeket meg andokbeli repülőgépszere ncsétlenségeket mutogatott, meg azt, hogy éppen valahol hogyan született meg egy háromlábú tehén. (Lukács Zoltán: Az is egy fontos dolog.) Lukács képviselő úr, hadd mondjam végig! Ha tehát ebből indulok ki, akkor már bocsássanak meg, de nem tudom, miről be szélnek. (Lukács Zoltán: Hát ez a baj!) Ráadásul ez a törvényjavaslat - elmondtam a múltkor is, csak nem figyelnek oda - az úgynevezett kormányközeli médiumokat is sújtja, adófizetési kötelezettségre kényszeríti. Ráadásul, tisztelt képviselőtársaim, ezek a médiumok nem dugják el valahova a jövedelmüket,