Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK:
448 beteljesedett szabadságélmény erejéből tovább táplálkozott. E zért is mondhatjuk, hogy az esemény történelmi jelentősége ’56hoz mérhető. A páneurópai piknik és határáttörés felgyorsította az azt követő folyamatokat. Az NDKsoknak hamarosan megnyíltak a határai - mert nem ugyanakkor nyíltak meg, tisztelt képviselőtár saim , és mindez a német újraegyesítéshez, Európa egyesüléséhez, majd a határok végleges eltűnéséhez vezetett. Sopron, a leghűségesebb város így lett aztán a szabadság városává. Tisztelt Képviselőtársaim! A történelmet egyes emberek bátor lépései írják, m ondta Angela Merkel a 20. évfordulón a helyszínen tartott ünnepi beszédében. Az idei 25. évforduló erősítsen meg minket, magyarokat minden olyan bátor ország- és nemzeterősítő lépésünkben, amely további megerősödésünket és felemelkedésünket szolgálja. Tisz telt Képviselőtársaim! Bízom benne, hogy megtisztelik Sopront, a leghűségesebb várost és a szabadság városát azzal, hogy a 25 éves évfordulón részt vesznek. És, tisztelt Ház, bízom abban is, hogy a kormány maga is magas szinten képviselteti magát a 25 éves évfordulón. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK : Ismét Szijjártó Péter államtitkár úrnak adom meg a szót. SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Ú r! Tisztelt Képviselőtársaim! A vasfüggöny lehullásának 25. évfordulója jó alkalmat ad arra, hogy megemlékezzünk arról, hogy a szabadságszerető magyar és középeurópai emberek milyen fontos szerepet játszottak a modern Európa történelmében. A középeurópai e mberek, köztük a magyarok hosszú szabadságharcai végül is a kommunista diktatúrák bukásához vezettek, és ez valóban megnyitotta az utat Európa újraegyesítése előtt. Azt gondolom, itt helye van az egyenes mondatoknak, tisztelt képviselő úr, ezért itt, a Mag yar Országgyűlés ülésén is le kell szögeznünk, hogy ha a középeurópai emberek és köztük a magyar emberek nem harcoltak volna olyan kitartóan a kommunizmus és a kommunisták ellen, mint ahogyan azt tették, akkor ma nem beszélhetnénk újraegyesült Európáról. É s főleg azoknak a nemzedékeknek kell hálásnak lenniük, amely nemzedékek tagjai már 1989 után hagyták el az általános iskolát, akik számára a szabadság, a demokrácia és a béke olyan alapvető értékek, amelyek természetesnek tűnnek, azonban pont ezeknek a nem zedékeknek a figyelmét kell felhívnunk arra, hogy ezek az értékek nem voltak mindig természetesek, sok embernek évtizedekig kellett harcolni ezekért az értékekért úgy, hogy voltak, akik aztán ezeket meg sem tudták élni. Tisztelt Képviselő Úr! A vasfüggöny ugyan fizikailag elválasztotta Magyarországot és a magyarokat a szabad világtól, a szabad Európától, azonban mi, magyarok és mi, középeurópaiak akkor is európaiak voltunk, a kommunisták bármennyire is próbálták, nem tudták megszüntetni a nagy európai csalá dhoz való tartozás érzését, egy elektromos vezeték azért kevés lett volna mindehhez. Tisztelt Képviselő Úr! Mi, magyarok valóban élen jártunk a kommunisták elleni harcban - 1956 történetét az egész világ ismeri , és bebizonyítottuk, hogy a magyar nép báto r nép, amely nem tűri a megszállást, és bátran fellép, felszólal az olyan kormányok ellen, amelyek megszállókat és idegen érdekeket képviselnek. (Novák Előd: És államtitkárnak neveznek ki III/IIes embereket.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A magyar emberek k itartó szabadságharca végül is Magyarországon is a kommunista diktatúra bukásához vezetett. 1989 eseményei világosan mutatták, hogy a folyamat megfordíthatatlan, és a rendszer bukását sem tudják megúszni. (Novák Előd: Tasnádi László próbálja.) ELNÖK :