Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - FARKAS GERGELY (Jobbik):
449 Novák képviselő úr, duguljon már el, és próbáljon meg uralkodni magán! Parancsoljon, államtitkár úr! SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : 1989nek azonban volt egy másik fontos üzenete is, mégpedig a szolidaritás és az együttműködés üzenete. 1989ben ugyanis egész KözépEurópa érezte a változás szelét, csehek, szlovákok, lengyelek, magyarok, osztrákok együtt ünnepelték a közös szabadságot. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ma is komoly kihívások állnak Európa előtt, még ha nem is olyan jell egű kihívások, mint abban az időszakban, amiről képviselő úr volt kedves itt a Magyar Országgyűlésben megemlékezni. Most másfajta kihívások feszítik a kontinenst és az Európai Uniót, gazdasági, versenyképességi, demográfiai jellegű kihívások, az európai po zícióvesztés a világgazdaságban, illetve a világkereskedelemben. S KözépEurópának itt újra eljön a szerepe, tisztelt képviselő úr, ahogy a középeurópai országoknak, a középeurópai népeknek élen kellett járniuk a szabadság kivívásában és Európa újraegyesít ésében, úgy most élen kell járnunk Európa megerősítésében és versenyképességének visszaszerzésében. KözépEurópa azonban akkor lehet erős, ha a minket összekötő kapcsok, a minket összekötő együttműködések erősek lesznek. A jövőben úgy könnyen az európai ko ntinens, az Európai Unió növekedési motorjává válhatunk, és újra főszerepet játszhatunk Európa megerősítésében. Tisztelt Képviselő Úr! Nincs erős Európa erős Magyarország és erős KözépEurópa nélkül, mint ahogy nem lett volna egységes Európa a szabadságsze rető és a kommunisták elleni harcot felvállaló középeurópai emberek nélkül sem. Köszönöm szépen, hogy minderre napirend előtti felszólalásában felhívta a figyelmet, és biztosíthatom önt, hogy a magyar kormány megfelelően magas szinten fogja képviseltetni m agát az ön által hivatkozott rendezvényen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Farkas Gergely képviselő úr, a Jobbik részéről: „Miért nem érzékelik, hogy ez mekkora probléma?” címmel. Parancsoljon! FA RKAS GERGELY ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elvándorlás ma hazánk egyik legnagyobb problémája, fiatalok és kevésbé fiatalok százezrei kényszerülnek arra, hogy külföldön vállaljanak munkát, elhagyják szülőhazá jukat és próbáljanak külföldön boldogulni. Hetente jelennek meg a riasztó statisztikai adatok, elemzések, felmérések az elvándorlás mértékéről. (9.30) Én csak egyet szeretnék idézni, a Népességtudományi Kutatóintézet néhány hónappal ezelőtti adatát, miszer int rövid távon migrációt tervezők aránya 27 százalék, hosszú távon migrációt tervezőké pedig 28 százalék. Egy kicsit ízlelgessük ezeket a riasztó adatokat. Ennek a 18 és 39 év közötti korosztálynak, akik között a felmérés készült, több mint fele, 55 száza léka gondolkodik külföldi életben, gondolkodik abban, hogy elhagyja hazáját. Ha esetleg valakinek ezek a statisztikai adatok nem tűnnének reálisnak, akkor a tünetek is azt mutatják, hogy nagyon komoly probléma van. Az elmúlt hetekben számos cikk, újságcikk foglalkozott azzal, hogy a Balatonon például hiánycikk már a tapasztalt vendéglátós. Tudjuk nagyon jól, hogy sok helyen a szakemberek hiánya is nagy probléma, az orvosok hiányáról pedig már nem is beszélek, ez mindannyiunk számára egyértelmű. Nagyon nagy problémáról van tehát szó. Mielőtt a konkrét kérdésekre rátérnék, néhány alapvetést szeretnék tisztázni, és szeretném ebben kérni a kormány álláspontját. Az egyik legfontosabb kérdés az elvándorlás témakörében, hogy mikor is gyakorol végre önkritikát a kor mány, hogy igenis van felelőssége abban, hogy ilyen szintet ért el az elvándorlás és az elvándorlásban gondolkodók aránya. Nagyon fontos ez, mert önöktől eddig olyanokat hallottunk, hogy meg kell érteni az idők szavát. Sőt, azt is elmondták, hogy kalandvág yból