Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
445 Először is le galább az európai színtéren, azt gondoljuk, nem illik hazudni. A magyar miniszterelnök azt mondta, hogy azért nem fogadja el a volt luxemburgi kormányfő személyét, mert ő ezt megígérte a választóinak. Nos, az a helyzet, hogy az európai parlamenti választás előtt két nappal nyilatkozta azt Orbán Viktor, hogy útját fogja állni a volt luxemburgi kormányfőnek, ehhez képest itt van a Fidesz közleménye március 8áról, mely szerint a Fidesz EPképviselői, rendes néppárti pártkatonaként, támogatni fogják a kampányb an JeanClaude Junckert. Magyarul, a magyar miniszterelnök nem mondott igazat akkor, amikor érvelt. Három fő kifogást hozott föl a magyar miniszterelnök ezen kívül, egyik sem igaz. Az egyik kifogás az, hogy az Európai Parlament - amelyik legalább az európa i polgárok által közvetlenül választott szerv - hatásköre nőni fog az Európai Tanács, a miniszterelnökök kárára. Az a helyzet, hogy ha bíráljuk és okkal bíráljuk az Európai Unió működését, hogy hatékonytalan, annak az egyik oka az, hogy az európai bürokrác ia kevéssé átlátható és kevéssé ellenőrizhető az európai polgárok számára. Az Európai Néppárton belül volt egy jelölési folyamat, a Fidesz akkor kevésbé volt harcias, mint azt követően. Éppen ezért, hogyha intézményi kifogása lett volna a magyar minisztere lnöknek, ezt a csatát tetszettek volna a saját pártcsaládjukon belül megvívni! Azonkívül problémája volt Orbán Viktornak azzal is, hogy Viviane Reding párttársát jelöli az Európai Néppárt az Európai Bizottság élére, jóllehet Viviane Reding nem tett mást, m int Orbán Viktor önkényuralmi törekvéseit bírálta az elmúlt években. Hamis továbbá az a szembeállítás is, hogy Juncker a föderális Európa híve, míg a magyar kormány a nemzetállamok függetlenségének pártján áll. Az a helyzet, hogy Juncker és Orbán párttársa i, az Európai Néppárt minden esetben a nagyobb integráció hívei akkor, amikor a tőke szabad áramlásáról van szó, amikor a termőföld szabad forgalmáról van szó, akkor ők a szorosabb Európa hívei; abban a pillanatban, amikor a munkahelyteremtésről vagy a kör nyezetvédelmi normákról van szó, az Európai Néppárt vezetői minden esetben a szuverenitás hívei. Nem beszélt ugyanakkor a magyar miniszterelnök arról, ami az igazi probléma Magyarország számára JeanClaude Juncker jelölésével kapcsolatban. Először is tiszt ázzuk azt, hogy a luxemburgi miniszterelnök tavaly nem másért bukott meg a saját hazájában, mint hogy korrupciós és lehallgatási botrányba keveredett. JeanClaude Juncker gyakorlatilag nem más, mint az európai offshore lovagrend egyik nagymestere, Európa e lsőszámú adóparadicsomának volt másfél évtizeden keresztül a miniszterelnöke. Luxemburg ráadásul a multinacionális nagyvállalatok transzferárazási központja is. Érdemes azt is megnézni, hogy ez mit jelent Magyarország számára. Az elmúlt 25 évben a magyar á llamadósság 2,5szeresének megfelelő összeg áramlott ki a magyar nemzetgazdaságból offshore paradicsomokba. Éppen ezért nagyon érdekes, hogy Orbán Viktor azzal a Cameron brit miniszterelnökkel kötött szövetséget az Európai Tanácson belül, amely NagyBritan nia 1973ban úgy volt hajlandó csatlakozni az Európai Közösséghez, hogy előírta azt, hogy például a Csatornaszigetekre nem vonatkoznak az európai uniós előírások, tehát megmaradhatnak offshore paradicsomnak. Tisztelt Országgyűlés! A legnagyobb probléma vi szont az, hogy JeanClaude Juncker a kettészakadási politika híve, annak az európai fejlődésnek a jelképe, amelyik elszakítja a magországokat az újonnan csatlakozó országoktól, egy olyan országot vezet, amelyiknek az eurózóna bevezetése óta a kereskedelmi mérlegtöbblete 1500 milliárd euró, ami azt jelenti, hogy több mint amennyi GDPt Magyarország a rendszerváltás óta kitermelt. JeanClaude Juncker jelképe az elhibázott eurózónának, jelképe az elhibázott európai politikának. Erről kellett volna beszélnie a magyar miniszterelnöknek. Az egy dolog, hogy az álbaloldalnak nincs baja egy offshore lovaggal, de úgy tűnik, hogy Orbán Viktornak sem az volt a baja JeanClaude Junckerrel, hogy offshore lovag, hanem az, hogy bírálni merészelték az ő önkényuralmi törekvés eit. Végezetül azt kell elmondani erről az egész történetről, hogy Orbán Viktor (Az elnök csenget.) a saját önkényuralmi és hatalmi törekvéseit és Simicska Lajos gazdasági érdekeit összekeveri a nemzeti érdekkel, Magyarország ezért került csapdába Brüsszel ben.