Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:
446 Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK : Válaszadásra megadom a szót Szijjártó Péter államtitkár úrnak. Parancsoljon! (9.10) SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A frakcióvezető úr csapdáról beszél akkor, amikor valaki olyan álláspontot fogalmaz meg, amely az adott témában nem találkozik a többség álláspontjával. Frakcióvezető úr, ön ellenzéki képviselő több mint négy éve a Magyar Országgyűlésben, számos alkalommal foglalt el ön itt olyan álláspontot, amely nem találkozott, nem találkozik a többség álláspontjával, mi mégsem gondoljuk azt, hogy ön hibásan foglal el egyegy álláspontot, mégsem gondoljuk azt, hog y csapdába került, hanem egyszerűen azt gondoljuk, hogy a demokrácia adta lehetőségekkel él, szavaz egy kérdésben úgy, ahogy az ön vagy a pártja vagy az önt ide delegáló választók meggyőződése szerint önnek azt tennie kell. Tehát úgy gondolom, abban az ele jén itt megegyezhetünk, hogy az Európai Unió mint a demokrácia egyik legjellegzetesebb vagy legjelentősebb képviselője, azt gondolom, nyilván és helyesen nyit utat arra, hogy legyen többségi meg legyen kisebbségi vélemény is. Így én azt gondolom, hogy ha v alaki a többség álláspontjától eltérő álláspontot képvisel, azt nem lehet csapdának nevezni, az egy normális demokratikus folyamat eredménye. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Szeretném felhívni az ön figyelmét arra is, hogy mind a magyar kormány, mind maga a min iszterelnök, mind a kormánypártok következetes álláspontot foglaltak el az Európai Bizottság elnökjelölésével kapcsolatban mindvégig, világossá tettük, hogy a csúcsjelölti intézmény szerintünk helytelen, mert az megbontja az európai intézmények közötti int ézményes egyensúlyt; az Európai Néppárton belül is világossá tettük ezt az álláspontunkat mindvégig. Azt pedig én természetesnek tartom, hogy ha egy pártcsaládon belül születik egy döntés, akkor a kampány időszakában mindenki azért dolgozik, hogy a közös, többség által elfogadott döntésnek megfelelő siker szülessen, mint ahogyan aztán született is. Abban viszont teljes mértékben egyetértünk, tisztelt frakcióvezető úr, hogy az Európai Unió talán soha nem látott kihívások előtt áll; igaz ez mind gazdasági, ke reskedelmi és demográfiai értelemben is, Európa veszélyes és rendkívül gyors módon veszít a versenyképességéből. Az is világos, hogy ezért új stratégiát kell találni, és az is világos, hogy Európának teljes egészében meg kell újulnia annak érdekében, hogy ezeket a kihívásokat aztán eredményesen le tudja küzdeni. Éppen ezért, tisztelt frakcióvezető úr, talán még abban is egyetértünk, hogy számos régi rossz gyakorlatot abba kellene hagynia az Európai Uniónak és bizonyos európai intézményi vezetőknek annak érd ekében, hogy Európa a jövőben erősebb tudjon lenni. És az egyik ilyen régi rossz gyakorlat vagy régről itt maradt rossz gyakorlat a lopakodó szerződésmódosítások gyakorlata, ami tetten érhető volt az Európai Bizottság elnökének jelölése során is, ezért itt nemcsak egy személyi, hanem egy elvi kérdésről is beszélhetünk. A magyar miniszterelnök világossá tette, hogy a magyar kormány nem fogadja el azt a gyakorlatot, amely az elmúlt esztendőkben bizony Brüsszelben elharapódzott, ezt ön is figyelhette, amely sz erint a nemzetállamoktól olyan jogokat vitatnak el, amelyek egyértelműen a nemzetállamokat illetik meg, és azt sem fogadjuk el, hogy uniós intézmények megpróbáljanak túlterjeszkedni a szerződésekben rögzített hatásköreiken. Ettől a szemlélettől mi, magyaro k, Magyarország sokat szenvedett az elmúlt időszakban. Ön is emlékszik azokra a küzdelmekre, tisztelt frakcióvezető úr, amelyeket például a bankadó, a multiadó, a magyar föld védelme vagy éppen a rezsicsökkentés érdekében vívtuk. Ezen konfliktusok vagy har cok során végül győzelmet arattunk, és azért arattunk győzelmet, mert határozottan kiálltunk az álláspontunk mellett, nem sunnyogtunk, nem próbáltunk titokban maradni, hanem igenis nyíltan,