Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. június 10. kedd (8. szám) - Korózs Lajos (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Afrikai szegénység Európa közepén?” címmel - BALOG ZOLTÁN, az emberi erőforrások minisztere: - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
292 Köszönöm szépen, képvis elő úr. Most a válaszadásra Balog Zoltán miniszter úrnak adok szót. Parancsoljon, miniszter úr! BALOG ZOLTÁN, az emberi erőforrások minisztere : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is értékelem, köszönöm a jókívánsága it. A legnagyobb tisztelettel is hadd mondjam azt, hogy egy kicsit időutazásban érzem magam: minket nem 10 millió ember hatalmazott fel arra, hogy kormányozzunk, meg önöket sem, hanem az egész Kárpátmedencei magyarságnak lehetősége volt arra, hogy válassz on ezen az országgyűlési választáson - először a magyar történelemben , és ez egy olyan tény, amit szerintem érdemes figyelembe venni, mert úgy gondolom, hogy minden - egyébként a szociális ügyek is - olyan szakpolitikai intézkedés, amire az ön kérdése vo natkozott, Kárpátmedencei dimenzióban kell hogy zajoljon. Azt hiszem, épp az egyik jobbikos frakciótag kérdezte azt tőlem a Nemzeti összetartozás bizottságában, hogy mit teszünk a korai fejlesztés ügyében a határokon kívüli magyar családokban, és ez egy t eljesen jogos kérdés. Ők ugyan nincsenek benne abban a 10 millióban, akik az országon belül élnek, de ők is a nemzet részei, és értük is felelősséget kell hogy vállaljunk. (14.40) Hadd mondjam azt, hogy az ön által felvetett kérdések - ahogyan az előbb is megtörtént - valóban jogos kérdések, de a felmérésekkel azért én óvatos lennék. Utánamentem - pont a bizottsági vitánk után - egy kicsit ennek a felmérésnek. Tudja, hogyan nézik meg, hogy hány gyerek éhezik? Fölhívnak kétszáz családot, megkérdezik, hogy a gyereknek adtake reggelit, mielőtt iskolába ment. Ha azt mondják, hogy nem, akkor beírják, hogy a gyerek éhezik, miközben azért nem adtak, mert a gyereket az iskolában reggelivel várják - Magyarországon ez ma így van minden iskolában , ebéddel várják és uzsonnát kapnak. Szerintem ezeket a tényeket mindenképpen érdemes figyelembe venni. Amiről ön beszél, pontosan azért alakítjuk át a segélyezési rendszert, elindulva a természetbeni ellátások irányába, hogy az olyan családoknál is, ahol a felelősség még nem olyan nagy, mint amilyennek lennie kellene, ott is a gyermekek hozzájuthassanak ahhoz az élelmiszerhez, ahhoz a táplálékhoz, amihez nekik joguk van. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Egyperces viszonválaszra Korózs Lajos képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! KORÓZS LAJOS ( MSZP ): Köszönöm szépen. Nézze, miniszter úr, én soha nem állítottam, hogy a szegénység a múlt héten alakult volna ki. Szegénység volt tíz évvel ezelőtt is, a rendszerváltás előtt is volt, ponto san tudom. Itt különbséget kell tenni, hogy egy kormányzati döntés vagy egy kormányzati akarat a szegénységet enyhítő vagy a szegénységet előidéző intézkedés volte. A hétvégén hallgattam, hogy a Lánchíd Rádiónak egy interjút tetszett adni, és azt mondta, hogy a középosztály számára létrehoznak egy államtitkárságot, és a lecsúszottak számára is egy államtitkárságot. Hát, ez meglehetősen furcsa. Én nem tudom, hogy ennek az utóbbinak mi lesz a funkciója, feladata, talán az lesz a szegregációs államtitkárság, de hogy az a kirekesztést fogja szolgálni, az már szinte biztos. Körülbelül abba a koncepcióba illeszkedik, mint az ócsai program, amely - mindenki látja - sehová nem vezetett, mert attól, hogy azonos problémákkal küszködő embereket egy helyre telepítenek, attól nem oldódik meg a problémájuk. Én nem kívánom Magyarországnak azt a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Horthyrendszert idéző szociálpolitikát, amikor a bűnös szegényeket kirekesztik a