Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. június 10. kedd (8. szám) - Dr. Staudt Gábor (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „Újra ketyeg a két hét?” címmel - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
293 társadalomból. Nézze, én ezzel ne m tudok egyetérteni. Nem azt mondom, hogy ez nem egy legitim felvetés, amit ön képvisel, de egyben biztos vagyok, hogy én ezt nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelettel, azokat a képviselőtársaimat, akiknek már van rutinjuk, és már néhány évet lehúztak itt a Ház falai között, arra kérem, hogy igyekezzenek az időkereteket betartani. Köszönöm szépen. Egy percre miniszter urat illeti a szót. Parancsoljon, miniszter úr! BALOG ZOLTÁN, az emberi erőforrások minisztere : A rutinnak az is része, hogy pont annyival lépi túl az ember az időkeretet, hogy még ne fojtsák bele a szót, úgyhogy ez is hozzátartozik. Hadd mondjam azt, hogy nem a középosztály számára hoztuk létre az államtitkárságot. Azt mondtuk, hogy van nak, akiket az állam úgy kell hogy definiáljon - ez kötelessége , hogy velük pluszgondoskodást igénylően kell eljárni, tehát vannak, akik ma rászorulnak az államnak arra a plusztámogatására, ami azért kell, mert önmaguk nem tudják biztosítani az életük fe ltételeit. Amikor azt mondja, hogy ez egy szegregációs államtitkárság, ez különösen rosszulesik nekem, hiszen a mi kormányunk volt az, amelyik 2010ben először romaügyben egy olyan államtitkárságot hozott létre, amelyik egyébké nt elfogadtatta az európai romakeretstratégiát. Ez az államtitkárság az, aminek a bázisán egyébként azokkal az egyénekkel, emberekkel, közösségekkel, családokkal foglalkozunk, akik ma még bizony súlyosan rászorulnak. És van egy másik probléma - amire van egy másik államtitkárság , ez pedig az, hogy Magyarországon a gyerekvállalás még mindig szegénységi kockázatot jelent (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , bár ebben az ügyben nagyon jelentőset léptünk előre, az ő megerősítésü k pedig különösen fontos a számunkra, tehát erre még külön oda fogunk figyelni. Egy államtitkárság helyett kettő van; nem tudom, miért nem örül ennek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Staud t Gábor (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „Újra ketyeg a két hét?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Staudt Gábor képviselő úr, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a belügyminiszter úrnak: „Újra ketyeg a két hét?” címm el. Megadom a szót Staudt Gábor képviselő úrnak. Parancsoljon! DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Megalakult a harmadik Orbánkormány, amelyben ön újra a belügyi tárca vezetője lett. Négy éve hangzott el az a klasszikussá vált ígérete, hogy két héten belül rend lesz az országban. Ehhez képest már lassan visszasírjuk a 2010es állapotokat, hiszen úgy a hivatalos statisztikák, mint az emberek biztonságérzete folyamatosan továbbromlott az elmúlt négy évben. Eközben a kormány azt tartja eredménynek, hogy több száz új traffipaxot üzemeltek be, és gyakorlatilag pénzbehajtóként alkalmazzák a rendőrséget. Oda jut csak rendőr, ahol az anyagilag megéri, és előre betervezetten, kvótajelleggel lehet bírság olni az apróbb szabálytalanságokat elkövetőket.