Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. február 3 (339. szám) - A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
89 kapcsolatban a magyar költségvetést, illetve ezt a beruházást. Ha ezt a 200 milliárd forintot leosztjuk a 2400 megawatt által várhatóan megtermelt 19 ezer gigawattórányi áramra, akkor az jön ki, hogy 1 kilowattóra áram tőke- és kamatköl tsége körülbelül 10 forintnak megfelelő összeg. Ha most ehhez még hozzávesszük azt, hogy a jelenlegi paksi blokkok mindenféle kötöttség nélkül már körülbelül 1012 forintért termelnek meg egy kilowattóra áramot - semmiféle adósságteher, ugye, már ezeket ne m terheli , akkor összességében kijön egy körülbelül 20 forintos nagyságrendű kilowattóraár, ami azonban valószínűleg még ennél is kevesebb lesz, hiszen az új blokkok új technológiával fajlagosan nyilván jóval gazdaságosabban, kisebb költséggel üzemelteth etők. Tehát ez azt jelenti, hogy már az első harminc évben - ugye, hatvan évre tervezik körülbelül ezeknek a blokkoknak az élettartamát - gazdaságosan, piacképesen termelheti meg az energiát. Nem is beszélve a kölcsön visszafizetése utáni időszakról, a műk ödés másik feléről, amikor teljes egészében nyereségesen és a lehető legolcsóbb módon termeli meg az energiát. Természetes, hogy a radioaktív hulladékoktól való félelem ott él az emberekben, de egyrészt már kísérletek folynak, és kísérleti üzem működik is a radioaktív hulladékok újrahasznosítására, reprocesszálására, hogy ha jók az értesüléseim, ugye, ez is Oroszországban, és ha ez megvalósul, akkor nyilvánvalóan sokkal kisebb lesz az a nagy aktivitású hulladékmennyiség, amit elhelyezni szükséges különböző földfelszín alatti tározó létesítményekben. Ezt leszámítva az atomenergia egy tiszta energiának tekinthető. Nyilvánvaló, hogy nincs olyan technológia, amelynek ne lenne széndioxidkibocsátása, de összehasonlításban mindig jóval alacsonyabb a teljes életci klusra vetített széndioxidkibocsátása, mint bármilyen más energiaforrásnak. És ez igaz a megújuló energiaforrásokra, hiszen összességében azok sem jelentenek üvegházhatású gázkibocsátás szempontjából jelentős javulást. Úgyhogy fenntarthatósági szempontok is indokolják - ahogy az elején is elmondtam - a Paksi Atomerőmű bővítését. (Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Mi is azt szeretnénk, hogy ha abban az időszakban, amikor az új blokkok élettartama lejár, addigra eljutnán k odáig, hogy már nem lenne szüksége Magyarországnak az atomenergiára, és kizárólag zöld, megújuló energiákból el tudnánk látni az ország igényeit. Ehhez azonban egy többéves vagy több évtizedes intenzív energiahatékonysági program szükséges, amely nemcsa k az épületek szigetelését jelenti, mert ez csak egy félmegoldás, hanem teljes épületgépészeti korszerűsítést és helyi, épületi szinten a megújuló energiák, tehát a nap- és földhő helyi szintű és főleg fűtésre és nem áramtermelésre történő hasznosítását, h iszen ezt lehet gazdaságosan megvalósítani. Hogyha ezek az épületek egyre kevesebbet igényelnek, és a közlekedés korszerűsítése is megvalósul, akkor akár 3040 százalékkal is csökkenthető Magyarország energiafelhasználása, annak ellenére, hogy nyilvánvaló, ahogy a technika, a civilizáció fejlődik, egy fokozatos energiafelhasználásnövekménnyel is számolni kell, összességében mégis csökkenthető ez az energiamennyiség, és így már van arra esély a technológiák fejlődésével, hogy megvalósuljon az, hogy Magyaror szágon tiszta, környezetbarát energiákból lehessen az ország energiaigényét fedezni. Addig is azonban mi az atomerőmű bővítését teljes egészében egy biztonságos, fenntarthatósági szempontból is megfelelő megoldásnak tartjuk az ország számára. Köszönöm szép en. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Köszönöm, képviselő úr. Most megadom a szót Aradszki Andrásnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. ARADSZKI ANDRÁS , a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök ú r. Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslat a J/13628. számot viseli; és Magyarország kormánya és az Orosz Föderáció kormánya között a nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről rendel kezik