Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. december 3 (332. szám) - A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. VAS IMRE, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója:
4317 február 14. után születettek pedig így semmiképpen nem vehettek részt az állambiztonsági szolgálatok munkájában. Igazából ezzel meg kívántuk óvni a bizottság tagjait a nemtelen politikai támadásoktól és állandó vádaskodásoktól, ezzel az objektív kritériummal elejét vesszük annak, hogy bárm ifajta összefüggésre vagy vádra sor kerüljön a nyilvánosság előtt, és ezzel próbálják csökkenteni a bizottság hitelességét, tekintélyét, és munkájának eredményességét ezzel próbálják akadályozni. A hivatalná l foglalkoztatottak nem lehetnek olyan személyek, akik 1990. február 14. előtti időszakban titkosszolgálati tevékenységet folytattak, állami vezetői tisztséget töltöttek be, az állampárt vagy az állampárt szervezeteinek tagjai voltak. A Kommunista Ifjúsági Szövetség esetében ezek a szabályok csak a vezető tisztségviselőkre vonatkoznak. És mentesülnek azok is ez alól a szigorú kritérium alól, akik MSZMPtagok voltak ugyan, de tagsági viszonyuk kilépéssel vagy kizárással szűnt meg, nyilvánvalóan, mert a párt nem tudott velük egyetérteni és ezért zárta ki őket a soraiból. A hivatali szervezet segítségével nemcsak kutatói munkacsoportok felállítására lesz lehetőség az adott évi kutatási munkaterv segítségével, hanem lehetővé válik a feltárt tényanyagokból és ere dményekből a nyilvánosság számára elérhető online adatbázis létrehozása, tudásközpont és digitális archívum létrehozatala. Cseh mintára került bele a törvényjavaslatba az élő tanúk emlékének megőrzése. (19.00) A bizottság létrehozásával az egész ország kom oly eredményt érhet el a XX. századi diktatórikus múlt feldolgozása útján. A törvény célja, hogy a kommunizmus alatt történtek kutatásának elősegítése révén újabb lépéseket tegyünk a jogállamiság, az alkotmányosság és a magyar demokrácia megszilárdítása ér dekében. A zavaros átmenet után valós társadalmi igény mutatkozott, hogy a közéletben alapkövetelménnyé váljon a felelősség, a hitelesség és az elszámoltathatóság. E hármas célt szolgálja a most tárgyalandó törvényjavaslat is, amelyik túlterjeszkedik egy b izottság egyszerű felállításán, törekszik az áldozatok információs kárpótlására, éppen ezért az ő kezükbe adja, hogy ha kívánják, az őket megfigyelők, szttisztek és ügynökök nevét akár nyilvánosságra is hozhatják. Köszönöm szépen a figyelmüket, és kérem, hogy támogassák a törvényjavaslatot. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor. Elsőként Vas Imre képviselő úr, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója, 5 percben. DR. VAS IMRE , az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója : Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2013. december 2án megtartott ülésén megtárgyalta a T/13215. számú, Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló t örvényjavaslatot, és azt 15 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta. A bizottságban két kérdéskörben alakult ki jelentősebb vita. Az egyik a törvényjavaslatnak az a rendelkezése, amely kizárja a bizottság tagjává választha tó személyek köréből azokat, akik 1972. február 14e előtt születtek, vagyis a titkosszolgálatok 1990es átszervezésekor 18 évnél idősebbek voltak. Ez a rendelkezés a bizottság tagjainak függetlenségét kívánja erősíteni, hiszen 1990. február 14én szüntett ék meg a kommunista állambiztonsági szolgálatokat, és szervezték át a titkosszolgálati rendszert, így akik ekkor töltötték be a 18. életévüket, biztosan nem lehettek politikai támadások érintettjei, mivel a titkosszolgálatok fiatalkorúakat nem szerveztek b e. Álláspontom szerint a taggá válás adott életkorhoz kötése megfelelően biztosítja a tag függetlenségét és érintettségének, érdekeltségének hiányát. Bizonyára lehetne más kizáró okokat találni, de ezek a kizáró elemek inkább diszkriminatívak lennének, és véleményem szerint sokkal