Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. december 3 (332. szám) - A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - CSÓTI GYÖRGY, a nemzeti összetartozás bizottságának előadója: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. VAS IMRE (Fidesz):
4318 inkább kerülnének a támadások kereszttüzébe, mint a taggá válás korhoz kötése. Ugyanakkor további garanciát is nyújt a tagok függetlenségéhez a törvényjavaslat, amikor úgy rendelkezik, hogy a parlament a bizottság választott tagja it és elnökét nemzetbiztonsági ellenőrzésük eredményének figyelembevételével választja meg. A nemzetbiztonsági ellenőrzés annak a lehetőségét is kizárja, hogy megfelelő életkorú tagjelölt esetleg hozzátartozói révén legyen érintett. További kérdésként merü lt fel a vita során a bizottságba történő delegálási rendszer. A javaslat jelenlegi szövege szerint a bizottság elnökét és két tagját az Országgyűlés választja meg kétharmados többséggel, míg további egyegy tag a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az ig azságügyért felelős miniszter megbízása alapján töltené be a tisztséget. Az ellenzék részéről javaslatként merült fel, hogy a bizottságba civil szervezetek is jelölhessenek tagot, mert ez adna valódi legitimitást ennek a bizottságnak. Ezzel szemben TuriKo vács Béla képviselőtársam a bizottságban kifejtette, hogy nincs arra garancia, hogy a civil szervezeteknek csak olyan tagjuk van, akik a kommunizmus üldözöttei, és személyes tapasztalatuk, illetve véleményük van, ahogy az is kérdéses, hogy egy egykori üldö zött mennyire szeretne részt venni egy, a diktatúra hatalmi működésének feltárásával foglalkozó testület munkájában. Képviselőtársunk véleménye szerint szerencsésebb úgy elfogadni a törvényjavaslatot, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, illetve a min iszter jelöli a bizottság tagjait, illetve egyegy tagot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Következik Csóti György képviselő úr, a nemzeti összetartozás bizottsága előadója. CSÓTI GYÖRGY , a nemzet i összetartozás bizottságának előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Országgyűlés régi adósságot teljesít, amikor létrehozza a Nemzeti Emlékezet Bizottságát. Jobb lett volna, ha ez húsz évvel ezelőtt történik meg, de számo s objektív és szubjektív körülmény nem tette ezt lehetővé; amint hallottuk, az előterjesztői expozéban is elhangzott, hogy még az elmúlt években is volt olyan objektív körülmény, ami késleltette a bizottság létrehozását. Ma már sajnos nem lehet mindent föl tárni hiánytalanul, de ezzel szembe kell nézni. Nekem van egy olyan személyes véleményem, hogy 20 vagy 23 évvel ezelőtt sem lehetett volna már, hiszen a kommunista hatalom birtokosai végóráikban elég sok mindent elsüllyesztettek vagy megsemmisítettek, és e z még a következő évtizedben is előfordulhatott. Ennek ellenére az a személyes véleményem, engedjék meg, hogy ezt most ebben a keretben kifejtsem, hogy még mindig sokkal jobb a részigazság felderítése, mint a múlt teljes homályos volta. A nemzeti összetart ozás bizottsága tegnap délutáni ülésén megtárgyalta a T/13215. számú törvényjavaslatot, és 10 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett azt általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi Istv án) : A bizottsági álláspontokat követően a képviselői hozzászólásokra kerítünk sort. Elsőként Vas Imre, Fidesz. DR. VAS IMRE (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyű léshez Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, amelyben Nemzeti Emlékezet Bizottságának felállítását kezdeményezi, mely bizottság feladata a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása lesz.