Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. december 3 (332. szám) - A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
4260 Köszönöm, elnök úr. Polgármester Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ön komolyan a Magyar Urbanisztikai Társaságra hivatkozik ennek a törvénynek az indoklásánál? Itt a kezemben van az állásfoglalásuk, amelyben azt írják, hogy elsietettnek tartják a nemzetközi pályázat kiírását, és feleslegesnek tartanak további, tömegeket vonzó létesítményeket telepíteni az egyébként is túlterhelt közparkba. Gyakorlatilag itt egy párizsi projektirodáról van szó, aki tanácsot adna önöknek, hogy ezeket hogyan építen ék fel, de maga az elnökség nem látja kellően alátámasztottnak azt sem, hogy a beruházás érdemben hozzájárulna a nemzetgazdaság fejlesztéséhez, ráadásul arra meg végképp nem találtak meggyőző érveket, hogy a múzeumi negyednek éppen ott kellene megvalósulni a, ahol most tervezik. Ez is világosan mutatja, hogy az a civil szervezet, szakmai civil szervezet, amelyikre ön hivatkozik, az pont az ellenkezőjét gondolja annak, mint amit ön ebben a törvényjavaslatban át kíván erőltetni a magyar parlamenten. Azt gondol om, hogy ez itt egy újabb intő jel arra, hogy önnek nagyon gyorsan meg kellene állnia ezen az úton, mert ez most már tényleg tűrhetetlen, hogy itt sorra jönnek fideszes polgármesterek, és arra használják fel a kétharmadot, hogy helyi lobbiérdekeket valósít sanak meg, és erre kérnek felhatalmazást a magyar parlamenttől, illetve arra - egy törvény jó esetben szabályoz, amit önök most már sokadszorra csinálnak, ugye a Normafa esetében is ez volt , hogy létrehoznak egy vákuumot, amelyben az égvilágon semmilyen szabályozás nem érvényes, és ezt a vákuumot azzal töltik fel, amivel csak akarják. Polgármester úr, így nem lehet tervezni, így nem lehet egy adott térség hosszú távú jövőjét megalapozni, és azt meg végképp nem kell mondanom, hogy Budapestre milyen hatássa l lesz, ha itt önök sorra fölállnak majd, és minden polgármester átviszi a kétharmaddal azt, amit ő az adott kerületében éppen gondol. Polgármester úr, ön mint országgyűlési képviselő, és nem mint Zugló polgármestere, nem érez magában némi felelősséget azé rt, hogy olyan törvényeket cipeljen ide a Ház elé, amelyek némiképpen nagyobb perspektívából szemlélik a világot? (Dr. Józsa István tapsol.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Kettőperces felszólalásra jelentkezett Babák Mihály képviselő úr, Fideszképviselőc soport. Öné a szó. (Dr. Józsa István: A szarvasi arborétum a következő.) BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, nyilvánvaló, az ellenzéknek az a dolga, hogy ami be van terjesztve, azt száz puskából lője it t - csak az a baj, amikor nagy hazugságról van szó. Mert ami különben abba a színészkedésbe tartozik, amit itt a patkóban kénytelenek vagyunk elviselni alkalmasint az ellenzék oldaláról, ez ténylegesen így van, és ezért semmi harag nincsen köztünk. De azt azért szeretném elmondani, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, hogy van egy törvényjavaslat, amely egy beruházást, egy állami gondoskodást, akár még a polgármester úr részéről is… (Dr. Józsa István: Állami gondozott lesz?) Igen, állami gondoskodást a tekint etben, mert az imént a Normafa is megemlítésre került, s én úgy gondolom, ezek olyan fontos területei az országnak - a Normafa is és a Városliget is , amelyekről igenis gondoskodni kell, de nem úgy, mint az elmúlt 5060 évben és az azt követő 12 éves korm ányzásuk alatt, amit a székesfőváros polgármesterei hibájának rónak föl eléggé el nem ítélhető módon, holott, bocsássanak meg, ezeket az állapotokat önök állították elő. Az, hogy lerobbant a Városliget, a Hősök tere, meg minden más, ebben önök voltak a bűn ösek, mert önöknek ez nem tetszett, nem tetszett a nemzeti gondolkodás, és az országban a vagyonról való gondoskodás egyáltalán nem. Úgyhogy ne beszéljenek, kérem, a dologban a szocialisták, mert nekik semmi helyük ebben beszélni! Szabó Rebeka képviselőtár sam, bocsásson meg, de nem egy konkrét beruházásról van szó, hanem egy területről, amelyet Városligetnek hívnak, és több objektum van benne. Elképzelések vannak, és ebben nincs döntés még, de bocsásson meg, gondolkodni szabad akár egy fővárosnak, akár egy kerületnek, akár még egy kormánynak is illik gondolkodnia.