Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. december 3 (332. szám) - A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
4259 De igaziból, amire én reflektálni szerettem volna, Papcsák képviselőtársam itt a zuglói polgárokra hivatkozik. Én egy zuglói polgár vagyo k (Dr. Papcsák Ferenc: Tudom.) , de az én véleményemet senki nem kérdezte még meg erről a beruházásról, sőt nem is nagyon lehetett erről hallani. Az is egy érdekes eljárás, hogy ön ezt vasárnap önálló indítványként benyújtja a parlament elé, majd kedden már tárgyaljuk. Kíváncsi vagyok, hogy itt a két nap alatt hány zuglói polgárnak sikerült egyáltalán képbe helyezkednie, hogy miről szól ez a törvény. Az is nagyon mókás, hogy pont egy jogásszal kell itt jogértelmezési vitákba bonyolódni. Én ugyebár nem vagyok jogász, de kérem, cáfoljanak meg, ha esetleg rosszul tudom, én úgy tudom, hogy pont azt szokták csinálni a törvényekkel, hogy megnézik az egyes paragrafusokat meg sorokat, és azt értelmezik. Amit ön az előbb a szemére hányt a szocialista képviselőtársamna k, hogy ezt merte csinálni, ki merte ragadni a (3) bekezdést, én úgy tudom, hogy ez egyébként szokás a jogszabályoknál, hogy kiragadnak egyes részeket. Ha megnézem összefüggésében, ahogyan ön volt szíves felhívni a figyelmemet, akkor pontosan az van, ahogy a 7. §ban, hogy Budapest Főváros Önkormányzata felhatalmazást kap, hogy kerületi építési szabályzatot állapítson meg a városligeti ingatlan területére. Miközben ezt az építési szabályzatot megállapítja, közben nem kell neki figyelembe venni a (3) és a (4 ) bekezdésben felsorolt egyéb szabályokat, tehát sem a zöldterületre vonatkozó településrendezési és építésügyi követelményeket, sem a többit, ami a harmadikban fel van sorolva. Legyen szíves, akkor magyarázza el nekem, ha ezt nem így, akkor hogyan kell ér telmezni, és ön milyen garanciát, konkrét garanciát lát ebben a törvényben arra, hogy például a zöldfelületek nem fognak csökkenni a beruházás miatt. Köszönöm. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra megadom a szót Józsa István képviselő úrnak, MSZP. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Ez az előterjesztés arról szól, hogy minden eddigi jogi védelem alól kivonják a Városliget területét, de annyira be van építve a Fideszmutyi, hogy még az a szó, hogy “pályáz at útján”, az is átírásra kerül, hogy “tárgyalásos eljárással kell lefolytatni”. Tehát nehogy már a szokásos, még egyébként is laza, a Közgép valamennyi közbeszerzési pályázatot megnyer, amin elindul, nehogy még ez is érvényes legyen, beleveszik a 7. § 5. pontjába, hogy a városligeti ingatlan területére vonatkozó összes szabályzat, koncepció, és minden, amit meg kell rá csinálni, azt tárgyalásos eljárással kell lefolytatni. Tehát nem versenyeztetéssel, nem egyetértéssel - tárgyalásos eljárással. Aztán a tár gyalásban majd valaki dönt, vélhetően az, aki a pénztárcát fogja. Tehát a zöldterület védelmét, a meglévő örökség védelmét, minden jogi védelmet ezzel önök kiiktatnak, és egyedül egynek nyitnak utat, annak a mérhetetlen Fideszmutyinak, aminek már tanúi le hettünk. Ön szerint csak vélelmezhető, hogy 100 millió forintot visszaosztott egy vállalkozó, ő nagyon sérelmezte, hogy rossz helyre került, de polgármester úr, ha ön tényleg komolyan gondolkodik a Városliget jövőjéről, akkor miért nem kezdi el a szokásos jogi keretek között a fejlesztését? Meg se próbálta! Azzal kezdi, hogy idehoz a Ház elé egy ilyen, szigorúan a kivételezésről szóló törvényt - ön jogvégzett ember, jól menő ügyvédi irodája van, 20 milliós Mercedese van az ügyvédi irodájából , és akkor mos t úgy gondolja (Dr. Papcsák Ferenc: Hogy jön ide a 20 milliós Mercedes? - Kontur Pál: Ezek a tények?) , hogy egy ilyen törvényt be lehet hozni a parlament elé, ami minden jogi garanciát kiküszöböl, csak és kizárólag arra bízza, hogy ő hogyan látja jónak. (A z elnök csenget.) Ez nem jogállamhoz méltó. (Kontur Pál: Paksi Atomerőmű. - Dr. Szél Bernadett tapsol.) ELNÖK (Jakab István) : Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk kétperces felszólalásokkal, megadom a szót Szél Bernadett képviselő asszonynak, LMP. DR. SZÉL BE RNADETT (LMP) :