Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 27 (330. szám) - Az egyfelől Magyarország, másfelől az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről szóló 1997. június 20-án aláírt Megállapodás mód... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - HÖLVÉNYI GYÖRGY, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója:
3965 szét akarjuk verni törvénymódosításokkal. Tisztelt képviselőtársaim, muszáj volt megtenni, és most is megköszönöm, mert akkor is egyhangú volt a mezőgazdasági bizottságban az álláspont, egyhangú szavazattal fogadtuk el a módosítást. Miért? Azért, m ert nem akartunk asszisztálni mint törvényhozók ahhoz, hogy a gazdasági erőfölényükkel visszaélve bizonyos gazdasági társaságok ellehetetlenítsék a magyar gazdákat, a magyar termelőket, és ez kicsire, közepesre és nagyra egyaránt vonatkozott. Tehát az élet írta ennek a változtatásnak a szükségességét, ráadásul a polgári törvénykönyv is nagyon fontos szabályokat tartalmaz, aminek meg kell felelni. Még egyszer, elnök úr, képviselőtársaim, köszönöm az együttműködést, s bízom benne, hogy támogatják a módosításo kat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megköszönöm a képviselő úr válaszait. Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor, követ kező ülésünkön az előterjesztés elfogadásáról döntünk. Az egyfelől Magyarország, másfelől az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről szóló 1997. június 20án aláírt Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyfelől Magyarország, másfelől az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről szóló, 1997. június 20án aláírt megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A törvényjavaslatot T/12975. számon megismerhették. Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Hölvényi György úrnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának, a na pirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. Államtitkár úr, öné a szó. HÖLVÉNYI GYÖRGY , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyarország Kormánya által T/12975. számon beny újtott, az egyfelől Magyarország, másfelől az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről szóló, 1997. június 20án aláírt Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot az illetékes bizottságok megtárgyalták, és azt általános vitára alkalmasnak találták. Tisztelt Ház! Magyarország, illetve az Apostoli Szentszék között 1997. június 20án aláírt és az Országgyűlés által az 1999. évi LXX. törvénnyel kihirdetett Megállapodás óta a magyar jogrendszer jelentősen megváltozott, Magyarországnak új alaptörvénye van, amely szerint mindenkinek joga van a gondolat- és lelkiismeret, valamint a vallásszabadsághoz. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását, és azt a szabadságot, hogy vallását