Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 27 (330. szám) - Egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - Döntés ülésvezetési kérdésben - Egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - OBRECZÁN FERENC (Fidesz): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. BUDAI GYULA (Fidesz):
3962 kiszolgáltatottságot, most ezt csináljuk, de a hiba azért, azt gondolom, hogy ebben a rendszerszintű dologban van, és ez az, ami fenntarthatatlansághoz vezet. Az LMP nyilván azt mondja, hogy koncentr áljunk a minél inkább és minél magasabb fokban feldolgozott élelmiszerekre meg a gazdálkodók szövetkezésének az ösztönzésére, mert nyilvánvalóan, ha ebbe az irányba megyünk, akkor kevésbé jelentkeznek azok a problémák, amelyek orvoslására most itt összegyű ltünk. Érdemes lenne a kis léptékű termelést folytató gazdák támogatására odafigyelni. És már csak egy megjegyzésem ehhez a témakörhöz, hogy ha így tettek volna az elmúlt húsz, huszonegynéhány év agrárpolitikusai és éppen aktuálisan regnáló kormányai, akk or valószínűleg ma nem lennének ekkora problémái és ilyen jellegű problémái a gazdálkodóknak, mint ami ezt a módosítást is szükségessé tette. Csak egy kicsit ilyen szélső spektrumban szerettem volna így kísérni ezt a pontot. Áttérnék a következő, most már így hirtelen nem is emlékszem a sorrendre, de a jogszerű földhasználattal kapcsolatos pontra. Van egy ilyen kis megérzésünk, hogy nyilván az elmúlt időszakban kirobbant MVHs botrány ihlette egy picit ezt a módosítást. (11.30) Azt tudjuk, hogy az MVH elnök helyettesét és három bűntársát olyan okok miatt vizsgálják, ami különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás volt. Tudom, hogy nem kerültek kifizetésre ezek a pénzek, de ez az eset is rávilágított arra, hogy ezt az egészet rendezni kell. Az e lőttünk lévő javaslat előírná a kötelező adategyeztetést, nehogy véletlenül, akár adminisztrációs okok miatt, akár más háttérszándékból eredendően rájelölések történjenek ugyanarra a területre. Ezzel maximálisan egyetértünk. Mint már az elején is mondtam, mi ezt az egészet támogatjuk, tehát amit most mondok, azt erősíti meg, hogy egyetértünk, mert azt érzékeljük, hogy van egy probléma, amit igyekeznek kezelni, és ezt örömmel látjuk, s az ilyet ellenzékiként is támogatja az ember és elismeri. Budai államtitk ár úr az előbb azt mondta, hogy feltételezi és reméli - már nem emlékszem pontosan, hogy államtitkár úr szó szerint hogy fogalmazott , hogy a magyar gazdák arra a földre adnak be igénylést, amelyet valóban művelnek. Ezt én is őszintén remélem, mert a rend szerben felbukkanó anomáliák a közbizalmat nagyon erősen rongálják. A 3. pont a kkvtörvény módosításával kapcsolatos új szabályozás. Ezt nem is ragoznám bővebben, mert ezt maximálisan támogatni tudjuk, elfogadva az indokokat és azt, hogy nyilvánvalóan ezt is rendezni kellett. Köszönöm szépen. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Kettőperces reagálásra következik Obreczán Ferenc, a Fidesz képviselője. OBRECZÁN FERENC (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársai m! Egy dologban szeretnék Lengyel Szilvia képviselőtársamra reagálni, ez pedig a következő. A T/10913. számon ez év folyamán, még tavasszal egy módosító javaslatot öt magoszos országgyűlési képviselővel együtt nyújtottunk be ebben a témában. Az a felvetés tehát nem teljesen állja meg a helyét, hogy az MVHnál folyó problémák irányították a figyelmünket ennek a törvényjavaslatnak a megfogalmazására. Tehát ezzel a témával az év folyamán folyamatosan szembesültünk, és ennek eredményeként született meg a jogsze rű földhasználatról szóló törvénymódosítás is. Köszönöm szépen. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót kettő percben Budai Gyulának, a Fidesz képviselőjének. DR. BUDAI GYULA (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy némi kis eligazítást biztosítsak önnek. Az MVHnál kirobbant visszaéléseknek semmi közük nincs ehhez a jogszabálymódosításhoz, ugyanis 2010ben, még az előző kormány idején az Európai Bizottság