Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 27 (330. szám) - Egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - Döntés ülésvezetési kérdésben - Egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - LENGYEL SZILVIA (LMP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. BUDAI GYULA (Fidesz):
3963 állami számvevőszéke már vizsgált a a földalapú támogatások kifizetését és az ehhez kapcsolódó földhasználati bejelentéseket, s már akkor egy elég jelentős elmarasztaló döntést hozott. Mint mondtam, ez még az előző kormány utolsó időszakában volt. Tehát már 2010 áprilisában egy nagyon komo ly elmarasztaló döntést hozott, és felhívta az akkori kormány figyelmét, hogy hozzák összhangba a földalapú támogatások kifizetését és a földhasználatot. Az MVH semmi mást nem csinált, mint az Európai Bizottság állami számvevőszékének a döntését végrehajtv a elkezdte a földhasználatok és a támogatások kifizetését ellenőrizni. Mi pedig azt mondjuk, hogy az Európai Unió ez irányú törekvése elég szűk körben értelmezhető, az nem képezi le a magyarországi valós földbirtokviszonyokat. Pontosan ezért született meg ez a jogszabályi módosítás, mert a 2012. évi kifizetések ellenőrzések során - a 2013. év ellenőrzése 2014ben lesz , ahogy ön is mondta, valóban felmerült az a probléma, hogy azok közül sokan, akik éveken keresztül jogosan vették fel a támogatást, mert té nyleg azt a földet művelték, a használatot nem tudták igazolni. Mi pedig nem szeretnénk, ha a gazdákkal visszafizettetnék ezeket a jelentős támogatási összegeket, hanem azt szeretnénk, ha ez a probléma megoldódna Magyarországon. Köszönöm szépen. ELNÖK (Bal czó Zoltán) : Kettőperces felszólalásra következik Lengyel Szilvia, az LMP képviselője. LENGYEL SZILVIA (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Obreczán képviselőtársamnak köszönöm, hogy említette a tavaszi kezdeményezést. Megvallom, ezt kihagytam a történetből. Budai államtitkár úrnak viszont azt szeretném válaszolni, maximálisan örülök, hogy az MVH végzi a dolgát, de azért véletlenül se csináljunk már úgy, mintha semmi nem történt volna. Volt ez az MVHs botrány, amit a közvélemény megismert. Ez ugyanarról szól, mint ami ennek a javaslatnak a jó szándéka, hogy mit oldjon meg és mit küszöböljön ki. Az, amit felvetett, hogy ez a háttérben elkezdődött és szakmailag már egy megindult folyamat volt, ez teljesen rendben van, ennek nagyonnagyon örülünk, viszont ha vala ki csak úgy a távolból nézi a történteket, akkor nem tud nem észrevenni bizonyos összefüggéseket. Köszönöm szépen. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót Budai Gyulának, a Fidesz képviselőjének. DR. BUDAI GYULA (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képvise lő Asszony! Engedje meg, hogy azt mondjam önnek, ez nem erről szól. Ez két különböző dolog. Én a parlamentben már nagyon sokszor elmondtam ennek az egész ügynek a hátterét. A támogatási kérelmek benyújtása kapcsán kirobbant botrány, illetőleg a földhasznál at és a támogatások ügye két különböző dolog. A támogatási kérelmek benyújtása kapcsán kirobbant botrány egy olyan joghézagot, egy olyan hiányosságot használt ki, amelynek az a lényege, hogy a támogatási kérelem beérkezésekor az MVHs ügyintéző, ügykezelő nem látja azt, hogy az a támogatáskérő, aki benyújtotta a támogatási igényét, rendelkezike annak a földnek a használatával vagy nem. Az pedig, amiről most beszélünk, semmi másról nem szól, mint hogy az MVH mint európai uniós kifizető ügynökség az Unió dön tése alapján, az Európai Bizottság döntése alapján visszamenőlegesen ellenőrzi, hogy azok kaptake támogatást, akik használják a földet. Ez két különböző dolog. Az egyik egy szervezett bűnözői kör bűncselekményelkövetésére irányul, a másik pedig a Magyaro rszágon életvitelszerűen gazdálkodó gazdák ellenőrzésére, akik lehet, hogy egy osztatlan közös vonatkozásában nem szerezték meg az összes tulajdonostárs hozzájáruló nyilatkozatát, hogy használhatják a földet, de évek óta jogszerűen használják. Tehát egy il yen szakmai problémáról volt szó, amire nagyon remélem, hogy ez a jogszabály megoldást nyújt.