Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 16 (302. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Kövér László): - OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP):
387 párhuzamosan pedig egy erősen centralizáló, ha úgy tetszik, egy európai egyesült államok irányába haladó, és hozzátenném, alapvetően szocialista elképzelés. Nos, ez a két elképzelés egyébként az elmúlt négyöt évtizedben folyamatosan váltotta egymás t: a kiinduló alapállapot valóban a kereszténydemokrata elképzelés, aztán Mitterrand idején az erős szocialisztikus és centralizáló Európa. 1990 jelentős változás, amikor a keletközépeurópai államokban megtörténik a rendszerváltás, és olyan kormányok jel ennek meg, amelyek szintén kereszténydemokrata alapokra építenek, szintén a független európai államok közösségére, majd - időben továbbhaladva - 2008ban, a válság kitörésekor ismét felerősödnek a centralizáló hangok. Csak azért próbáltam felvázolni ilyen menetben, mert ha valaki kicsit figyeli Magyarország és az Európai Bizottság viszonyát, akkor azt azért látnunk kell, hogy két különböző koncepció is meghúzódik mögötte. Említeném még szintén kereszténydemokrata alapvetésként, hogy ott a versenyt favorizál ják, és minden monopol- vagy oligopolhelyzet ellen fellépni. Úgy gondolom, hogy mindaz, ami a rezsicsökkentés területén elindult, éppen ebbe az irányba mutat és erre az alapvetésre épül. Nagyon jól tudjuk, hogy ebben az esztendőben 10 százalékkal csökkente k a rezsiköltségek, és a kormány terve az, hogy ez a 20 százalékos csökkentés elérhető legyen. Hadd idézzek azért néhány számot mindehhez. Ez ugye azt is jelenti, hogy négymillió család otthonában január 1jétől 10 százalékkal csökkent a gáz, az áram és a távhő ára. Egy átlagos - most csak a 10 százalékosról beszélnék - nyugdíjasnál évente 3540 ezer forint megtakarítást jelent, egy átlagos kétgyermekes családban pedig 4065 ezer forint megtakarítást jelent az a rezsicsökkentés, amelynek a lépéseit eddig me gtettük. Nyilvánvalóan, amikor a rezsicsökkentés eléri a 20 százalékot, akkor az ennél jóval magasabb. Ez valóban szöges ellentétben áll azzal a politikával, amit a megelőző évtizedben a szocialista kormányok folytattak, amelyek folyamatosan emelték a rezs iköltségeket, a villamos energia árát vagy a földgáz árát, és alapvetően egyébként visszamegy ez még arra az elhibázott privatizációra, amit a szocialista kormányok az energiaszolgáltatásnál végigvittek. Tisztelt Képviselő Úr! Említette a családi adózást i s. Úgy gondolom, a legfrissebb számok önmagukért beszélnek: 2012ben a családi kedvezményt érvényesítő adózók száma - tehát 1 millió 102 ezer adózó tudta érvényesíteni a gyermekek után járó adókedvezményt, és ez összesen 184 milliárd forint, ennyi kedvezmé nyben részesültek. Egy gyermek után 530 ezer adózó 54 milliárd forinttal, két gyermek után 387 ezer adózó 68 milliárd forinttal és három vagy több gyermek után pedig 185 ezer adózó 62 milliárd forinttal. És valóban a terveink azok, ön is említette, hogy ki terjesszük ezt. Ugye mindannyian tudjuk azt a problémát, hogy bizonyos jövedelemhatárnál nem tudják teljes egészében ezt érvényesíteni, éppen ezért a kormány megteszi az ehhez szükséges lépéseket. Ez azt jelenti, hogy közel 260270 ezer háztartás tudja maj d érvényesíteni teljes egészében - itt alacsony jövedelműekről van szó - ezt az adókedvezményt, amelyik szintén további 50 milliárdot jelent majd a 184hez, tehát így mintegy 230 milliárd forintos kedvezményben részesülhetnek a következő esztendőben az adó zók. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : Végezetül pedig Osztolykán Ágnes képviselő asszonynak adom meg a szót, aki az LMP nevében “Hogyan lesz ebből tudásalapú t ársadalom? A fiatalok lépnek, a kormány toporog” címmel mondja el napirend előtti hozzászólását. Parancsoljon! OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP) : (Felszólalása közben Vágó Gábor a széksorok között “Ha most nem lépsz, akkor a gyereked fog!” feliratú molinót tart fel.) Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! “Ha most nem lépsz, akkor