Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 26 (329. szám) - Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - ERTSEY KATALIN (LMP):
3758 terjesztését jelenti, hanem azt, hogy felhívjuk a figy elmét a nagyon alulinformált fogyasztóknak arra, hogy milyen módokon védik vagy nem védik az ő érdekeiket a szolgáltatók. Azt is figyelembe kell venni, hogy a közös képviselő nem tartozik a fogyasztóvédelmi törvény hatálya alá, nem szolgáltató szervezet. A magántulajdonosok által választott megbízott tisztségviselő, tehát őt fogyasztóvédelmi bírsággal fenyegetni egyszerűen abszurd. Jogilag teljes mértékben nonszensz, amit javasolnak. Az pedig, hogy Ariel betűtípussal és bizonyos Pantone színkódokkal játszan ak, ez tényleg egészen Hírcsárdához méltó javaslatot tár elénk, és még egyszer hangsúlyozzuk: az egyetlen módja annak, hogy ezt a nagyon kínos közjátékot feloldják, az, hogy visszavonják ezt a javaslatot. Ugyanis ezek a közös képviselők, akiket önök már sz inte fenyegetnek, nem arra vannak ott, hogy propagandát folytassanak a kormány mellett. Ha valamire, akkor arra kell megbízni őket, hogy a valóságot ismertessék, erre vonatkozik majd a módosítóm, de azt ne feledjék el, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezek a közös képviselők, akik ott élnek velünk, és a mi közös ügyeinket intézik, ezek nem az önök ügynökei. Nekik ott kell lenni azok után is, akkor is, amikor önök már ebbe az elképesztő hazugságáradatba belebuknak, őnekik viszont továbbra is kell szolgálni az t a lakóközösséget, és nem szeretnénk azt látni, hogy azokat, akiket belekényszerítettek abba, hogy rezsihazugságot propagáljanak a faliújságon és a társasházi közgyűlésen, utána megverjék őket a lakók, mert beálltak egy aljas, diktatórikus rendszernek a s zolgálatába, ugyanis ez nem az ő feladatuk. Tehát megvédjük ezeket a közös képviselőket, nem engedjük azt, hogy rákényszerítsék őket pártpropagandára. Még egy egészen abszurd része van ennek a javaslatnak, amire csak nagyon röviden térnék ki. A fogyasztóvé delmi referensek javaslatát ráereszteni a teljes magyarországi nagyvállalati szektorra, egy olyan abszurditás, ami megint azt jelzi, hogy önök valószínűleg még az életükben nem jártak se munkahelyen, se olyanfajta cégnél, ami nincs a fogyasztókkal kapcsola tban. Ugyanis csak egyetlenegy példát mondok: egy korábbi partner, a General Electric Energyüzletága turbinákat gyárt, akkora turbinákat, amelyek be se férnének ebbe a terembe. Tudják, kinek gyártják? Nem a fogyasztóknak, hanem nagy ipari energiaszolgálta tóknak, hőerőműveknek és egyéb erőműveknek. Képzeljék el, hogy nincsen fogyasztójuk. Képzeljék el, hogy nincsen szükségük fogyasztói referensre. Arra van szükségük, hogy a saját, jól felismert érdekük alapján - és ez az érdekük - az árujukat megfelelő minő ségben kínálják azoknak, akik ezt megveszik, és ha ezek nem fogyasztók, akkor azokkal üzleti partner minőségben alakítsanak ki egy olyan párbeszédet, ami alapján javítani tudják a szolgáltatásukat, javítani tudják a kapcsolatukat ezzel a beszállítóval vagy vevővel. Ez egy cégnek a feladata, és nem az, amire most rákényszerítik őket törvénnyel. A legnagyobb híve vagyok annak, hogy a cégek a saját felismert önérdekük alapján a fogyasztókkal foglalkozzanak. Erre valók azok a fajta párbeszédek - érintetti párbe szédnek nevezzük egyébként , amikor a fogyasztóikkal és minden egyéb, úgynevezett stakeholderekkel, a lakossággal, a törvényhozóval, a kormánnyal, a helyi önkormányzattal és minden egyéb érintettel párbeszédbe bocsátkoznak ezek a cégek. De őket azzal, hog y a karjukat kicsavarjuk és olyan ember alkalmazására kényszerítjük, ami az ő nem létező partnerükkel, tehát nevezetesen a fogyasztójukkal kell hogy foglalkozzon, az teljesen nonszensz. Én azt javaslom önöknek, hogy tényleg méltóan ehhez a törvényhozáshoz, ne ilyenfajta, ’50es éveket idéző propagandatörvényekkel fárasszák a magyar lakosságot, és a törvényhozókat, hanem álljanak elő egy, a megfelelő partnerekkel - akár a cégek mintájára, megfelelő partnerekkel - előre egyeztetett, a kormánnyal előre szakmai lag kitalált és együtt benyújtott olyan valódi rezsicsökkentési javaslattal, ami valódi fenntartható rezsicsökkentést okoz, és ez nem más, mint az energiahatékonysági beruházások. Le kell szigetelni Magyarországon az összes lakóháznak a nyílászáróját, ajta ját, ablakát, hogy ne szökjön ki a fűtés (Dr. Fónagy János: Hogy ne tudjanak bemenni! - Derültség.) , hogy azt az 5 milliárd forintot... (Zaj. - Az elnök csenget.) - az 500 milliárd forintos alapot hozzák létre, amit megígértek, és az lenne a valódi fenntar tható rezsicsökkentés, ami még munkahelyeket is teremtene, 80 ezer munkahelyet.