Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 26 (329. szám) - Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik):
3753 Egyelőre ezt a javaslatot jegelik. N em látom azt a mindent lebíró akaratot, hogy ezt tárgysorozatba akarják venni, és a plenáris ülésen erről érdemi vitákat tudnánk folytatni. Itt az összes megválasztott képviselő négyötödéhez kötnénk akár 1 százaléknyi állami tulajdon privatizációját is a k ésőbbi időben. A négyötödre pedig azért van szükség, mert úgy látszik, hogy az elmúlt több mint 20 évben nem ritka, kétszer is előfordult kétharmados többség megszerzése, négyötödre viszont szinte matematikailag esélytelen bármilyen, akármilyen izmos vagy akármilyen erős politikai erő is. Éppen ezért szükséges, hogy a több ezer milliárdos állami vagyont egy ilyen kiemelt védelem alá helyezzük. Ha ezt önök nem teszik meg, akkor egyértelmű, hogy valami készül itt néhány éven belül, akár a belföldi fideszes ha veroknak, akár külföldre megint értékesíthetik. Ha nincs ilyen sunyi szándékuk, akkor kifejezhetik azzal, hogy ezt a jobbikos javaslatot támogatják, akkor megnyugszunk, akkor ezt a veszélyt elhárulni látjuk, és akkor valóban meg tudjuk védeni ezt a sok eze r milliárdos vagyont, mint ahogy minden normális, valóban nemzeti érdekek által vezérelt kormány azt megtenné Európában vagy bárhol máshol a világon. Ugyanakkor nem látunk intézkedéseket azokkal kapcsolatban, amiket már többször feszegettünk, hogy hány leh etőség, nem is kiskapu, hanem nagykapu van a közműszolgáltatók előtt annak érdekében, hogy visszavegyék a rezsicsökkentés lakosságra nézve kedvező hatásait. Elmondtuk azt is, hogy hiába látják az emberek a fűtési, világítási, víz, szennyvíz, szemétszállí tási díj kiadási tételein, hogy 20 százalékkal csökken - korábban 10, most már 20 százalékkal csökkennek ezek a tételek , hogyha a végösszesenben a családi kassza nem érzi meg azt, nem vehető észre a kasszán, hogy több marad, akkor az egész nem ér egy haj ítófát sem. Nézzék meg a Gazdaságkutató Intézet egy friss elemzését, amely szerint körülbelül 130 milliárd forint marad az embereknél a rezsicsökkentés révén, és körülbelül ennyivel növekednek az emberek banki költségei. Ezt mondtam én, ezt mondom én és mo ndja a Jobbik is hosszú hetekhónapok óta: amit az emberek nyernek a réven, legalább annyit buknak a vámon, de lehet, hogy még többet, hiszen ezek csak a banki költségek és a rezsicsökkentés összefüggései. Nem beszéltünk arról, hogy önök 52 milliárddal kom penzálják a közműcégeket, nem beszéltünk az alapvető élelmiszerek árának nem 2,7 százalékos, hanem annál jóval nagyobb emelkedéséről, nem beszéltünk a folyamatosan, újra növekvő üzemanyagárakról. Hiába csökken a világpiacon az üzemanyag ára, nálunk mindig növekszik. Nagyon érdekes magyar sajátosság, egyébként kormányokon és ideológiákon átívelő módon, hogy amikor az olaj világpiaci ára csökken, akkor annak a hatása csak hónapok múlva mutatkozik meg, amikor pedig növekszik, akkor szinte már másnap látható a benzin- és gázolajárakban. Ez újabb élelmiszeráremeléseket generál, és akkor még nem beszéltünk a július 1jétől bevezetett elektronikus útdíj szintén komoly árnövelő hatásáról, amely például az építőanyagokban vagy az alapvető élelmiszerekben is jelentke zik. Ily módon sokkal többet vesztünk, mint amennyit nyerünk, tehát már az sem igaz, hogy nullszaldós a történet. Higgyék el, mi nem vagyunk ellendrukkerek, minket semmifajta rosszindulat vagy rossz szándék nem fűt vagy nem vezérel. Tehát azt a népbutítást vagy - elnézést a kifejezésért - parasztvakítást vagy néphülyítést mindenképpen fel kell számolni és be kell fejezni, hogy itt valóban 20 százalékkal több marad az embereknél. Bárcsak úgy lenne! Csak sajnos a tények makacs dolgok, és a tények teljesen más t mutatnak. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy például az E.ON néhány héttel ezelőtt a debreceni és a nyíregyházi központból ötven munkavállalót bocsátott el, és ki tudja, hogy aztán ezek a cégek még hányszor ötven vagy hányszor száz embert vagy ezer e mbert fognak elbocsátani, ez mennyi adókiesés, járulékbevételkiesés. Ezek az emberek vagy szociális segélyért állnak sorba, vagy munkaügyi ellátásért, vagy esetleg elmennek külföldre. Tehát itt nagyon komoly adó- és járulékbevételkiesés és egy fogyasztás csökkenés következik be. Ezt sem számolták bele akkor, amikor megvonják a mérleget.