Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 25 (328. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Kövér László): - DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
3584 padsoraiban.) , amely beszéd ’56ról szólt (Dr. Józsa István: Katonai háttérrel.) , eszméinek és követőinek a felvállalásáról, és megrajzolt egy olyan jövőképet, amely emelkedett és felelős volt. Mi volt a másik oldalon? Kiabáló tömeg, civakodó szónokok, és a másik oldal gyalázása; és ez a civakodás ma is folytatódik. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy ne idézzem az egyik gyöngyszemét: mentálisan zakkant bolsevik milliárdosról beszél valaki, a saját pártjának volt elnökére gondolva. Feltehetjük a költői kérdést: vajon mit kezdene a baloldal a hatalommal, hogyan tudnának egységesen irányt szabni egy országn ak azok, akik most is csak civakodni tudnak a hatalom megszerzéséért? Még egyszer hadd mondjam ki a legfontosabb igazságot: a hatalom nem öncél, a hatalom eszköz, azért van, hogy politikai céljainkat meg tudjuk valósítani, ez a cél pedig nem lehet más, min t a magyar emberek és Magyarország jövőjének biztosítása. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Kövér László) : A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr kíván válaszolni. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és iga zságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Hogy kiki a hatalmat mint eszközt mire használja, azt szerintem minden választópolgár megkérdezheti önmagától. Gondoljon kiki önmaga b ele, hogy nyolc év szocialista kormányzásából milyen személyes előnye származott, milyen pozitívum volt az, ami vele nyolc év alatt történt, amíg akár Medgyessy Péter, akár Gyurcsány Ferenc, akár Bajnai Gordon volt a szocialista időszak miniszterelnöke, no s, mi történt vele olyan tekintetben, hogy most pozitívan néz vissza arra az eseményre, előnye származott abból neki, családjának, nagyobb vagy kisebb közösségének. Kevesen tudják szerintem elmondani, hogy mi az a konkrétum, ami nekik abban a nyolc évben p ozitívumként a saját, egyedi hétköznapi életükben megjelent, ugyanakkor nyilván nagyon sok mindent lehet negatívumként mondani abból az időszakból. Azt is mondta Mesterházy Attila itt a saját kampányuknak az újabb, erősebb sebességbe kapcsolása kapcsán, ho gy itt most egy népszavazásra fog sor kerülni jövő tavasszal a választáskor: egy népszavazásra Orbán Viktor személyével kapcsolatban. Én úgy gondolom, hogy sok minden másról fognak dönteni a választók. Egy népszavazás lesz a bankadóról: vajon a bankok vise ljék a közterheket vagy ismételten a bérből és fizetésből élők és a nyugdíjasok vállalják ezt nagyobb arányban? Ez egy népszavazás lesz, nem Orbán Viktor személyéről, hanem például a rezsicsökkentésről. Megmarad vagy visszaadja a magasabb árszabás lehetősé gét a szocialista kormány Gyurcsány Ferenccel és Bajnai Gordonnal az élén, ugyanúgy, mint ahogy megtette nyolc éven keresztül? Fontos, hogy megtartjuke azt az adósságplafont, amit most már alaptörvényi szinten is rögzítettünk, vagy pedig újra az IMF uralh atjae Magyarországot, és ők szabhatják meg a gazdaságpolitika irányát. Fontos, hogy például ugyanabból az étkezésijegyforgalomból három francia cég viszi ki a nyereséget, vagy összességében 250 ezer ember tud pihenni szociális üdültetés keretében. Fontos népszavazás lesz a jövő évi választás olyan szempontból is, hogy a közmunka lehetőségét kínáljuk azoknak az embereknek, akik nehéz helyzetben vannak, vagy pedig a munkanélküliség reménytelenségét; és fontos az a szempont is, amivel frakcióvezető úr kezdte , hogy vajon meg tudjuke őrizni a családi típusú adózást, hiszen 2002 után két év alatt - akárcsak az otthonteremtési támogatást - ezt is szétverte az akkori szocialista kormányzat. Tudja, erről egy rövidke kis kínai mese juthat az eszünkbe a skorpióról é s a békáról. A skorpió arra kéri a békát, hogy vigye át a víz túloldalára, de a béka azt mondja, hogy nem viszlek át, hiszen skorpió vagy, és meg fogsz marni. Győzködi, győzködi a skorpió: de hát miért ne vinnél át? Hiszen ha megmarlak, akkor mindketten el süllyedünk. Én nem tudok úszni; azért kérlek, hogy vigyél át, mert nem tudok úszni, és én is megfulladnék. Nincs veszélye annak, hogy átvigyél a víz túlpartjára.