Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 11 (301. szám) - A Normafa Park történelmi sportterületről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZABÓ REBEKA (független):
346 nem Tarlós főpolgármester idején, hanem az elődje idején, négy éven keresztül nem volt hajlandó a megváltozott törvényhez igazítani a fővárosi szabályokat; nem hajtotta végre a törvényt. Tehát itt minde nki tud arról, hogy hogyan lehet valamit megakadályozni, elgáncsolni; erről én is tudok mesélni. Valóban, én hét éve próbálkozom az egykori sípályák rekonstrukciójával, helyreállításával, azzal, hogy itt a Jánoshegyi utat csináljuk meg, aszfaltozzuk le, re kortán pálya legyen a szélén, hogy görkorcsolyázni lehessen, legyen hol átöltözni, hogy a játszóterek rendben legyenek, hogy a Libegő ne úgy nézzen ki, mint egy balkáni - nem tudom - buszpályaudvar, hogy a downhillesek ne túrják szét az összes ösvényt és n e riogassák a szerencsétlen turistákat, hanem jelöljünk ki nekik egy pályát, a többi területen viszont tiltsuk a működésüket. Ezt nem voltam képes elérni a terület vagyonkezelőivel, a Pilisi Parkerdővel, a BKVval. Nagyon bonyolult helyzetben van. És valób an, a kormány segítségét kértem ahhoz, hogy egy gazdája legyen ennek a területnek, amelyik a leginkább érdekelt abban, hogy itt rend legyen, és a szabályokat betartsák. Nekem más megoldás is megfelelt volna, az állammal, kormánnyal közös intézményt létreho zni, az első javaslat egyébként ez volt. Nem a kormány döntött úgy, hogy nem akar céget, nem akar üzemeltetőt, az önkormányzat - a kormányhatározat szó szerint így szól - hivatali bázisán hozza létre, oldja meg ennek az üzemeltetését. Tehát még önkormányza ti céget sem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) hozhatunk létre e tekintetben. Úgy látom, hogy az idő korlátos. Kérjek még egyszer szót, elnök úr? ELNÖK (Lezsák Sándor) : Még egy perc… POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Vagy kapok még egy percet… A pollenterhelésre ígérem, hogy figyelni fogunk. A csíkos hátú molnár boglárka - én így tanultam, hogy ez a rendes neve, de több néven illetik - valóban egy nagyon fontos szereplője ennek a történetnek. A Kárpátmedencében egyed ül a központi régióban él ez a lepke - vagy lepke vagy bogár, de majd Rebeka kijavít… Bogár? (Szabó Rebeka: Lepke.) Lepke. Kárpátmedence, központi régió, Budapest, Budapest északi lejtőn, itt a Normafánál, egészen pontosan a Mátyás király út alatti szakas zon él 327 darab, ennyi egyed maradt a csíkos hátú molnár boglárkából, ezek egy homoki baltacim nevű növény nedvét szívogatják. Ezt ki fogja kerülni a pálya, illetve telepítünk homoki baltacimet északabbra, ami megfelelő élőhely a csíkos hátú molnár boglár kának. Ezt szolgálja részben a Natura 2000es hatásvizsgálat, illetve a többi… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét. - Hegedűs Lorántné: A milliárdos beruházásról tessék beszélni!) területet. Kifogásolta Hegedűs Lorántné, hogy miért n em mutattuk be részleteiben… (Jelzésre:) Köszönöm. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Képviselő úr! POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm, akkor majd próbálok még egyszer szót kérni, és ezekre a kérdésekre kitérni. (Taps a kormánypárti padsorokban és a Jobbik soraiban.) E LNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percben Szabó Rebeka független képviselő asszony. SZABÓ REBEKA (független) :