Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 30 (319. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
2511 Álláspontunk szerint a versenytörvény módosítása során e követelmé ny törvényi előírásának lehetőségét is célszerű lenne mérlegelni. A versenypártolás és versenykultúrafejlesztés pillérekhez tartozó tevékenységek összességét tekintve úgy véljük, hogy az egyes, különkülön megvalósított intézkedések - ideértve a versenyfe lügyeleti intézkedéseket is - nem alkottak egységes rendszert, ezért nem minden esetben érték el a kívánt hatást. Például a versenypártolással intenzíven érintett területek közül csak nagyon kevés esetben kerül sor ágazati vizsgálatra. Ezért elemzésünk ala pján is üdvözöljük, hogy a törvényjavaslat új paragrafussal, a 43/C. § beiktatásával megteremti annak lehetőségét, hogy a hivatal nyilvános információk, valamint önkéntes válaszadáson alapuló adatgyűjtés útján piaci elemzést végezzen a törvényben meghatáro zott feladatai hatékonyabb és eredményesebb ellátása érdekében. Ez az új eszköz lehetővé teszi egyes piacok működésének jobb megismerését, és jól egészíti ki az ágazati vizsgálat indításának hagyományos eszközét. Ez utóbbi alkalmazására akkor kerülhet sor, ha az ármozgások vagy más piaci körülmények arra utalnak, hogy az adott ágazathoz tartozó valamely piacon a verseny torzul vagy a verseny korlátozódik. Tisztelt Országgyűlés! Remélem, hogy a felszólalásomban megfogalmazottak nemcsak hasznosítható javaslat okat, szempontokat vetettek fel a versenytörvény módosításához, hanem azt is alátámasztották, hogy az Országgyűlés jól döntött akkor, amikor az Állami Számvevőszéket a feladatköréhez kapcsolódó tanulmányok elkészítésére is felhatalmazta, mivel elemzései ré vén a Számvevőszék hasznos tanácsokkal is szolgálhat a Országgyűlés részére. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megköszönöm elnök úr felszólalását. Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek ad om meg a szót, elsőként Spaller Endrének, a KDNP képviselőjének. (Spaller Endre jelzi, hogy nem kíván szólni.) Akkor továbblépünk. Felszólalásra következik Staudt Gábor, a Jobbik képviselője. DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szé pen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Dr. Apáti István: Felkészületlenek!) Sajnálom, hogy nem túl nagy vita fog kikeveredni az ügyből, ami kettőt jelenthet: egyrészt, hogy vagy mindenki egyetért az előttünk fekvő tervezettel, ami egyébként sok szempontból technikai módosításokat tartalmaz vagy egyfajta jogfejlődés eredménye, vagy egy kis érdektelenségbe fullad a téma. Pedig a téma megérdemli, hogy néhány szóban szóljunk róla, annál is inkább, mert ha a versenyjogról beszélünk, akkor sokan úgy gondolják vag y úgy gondolhatják, hogy a cégek, nagy cégek egymás közti viszonyairól, az állam efölött való őrködéséről van szó, és esetleg a kisebb cégeket vagy a fogyasztókat ez kevésbé érinti. Amiről tudjuk, hogy nem így van, hiszen a versenyjog sem egy önmagáért val ó, öncélú dolog, és végső soron kimondhatjuk azt, hogy a fogyasztók védelme és a verseny biztosítása lenne az a végcél, amit el kellene érni. Lehet, hogy olyan szabályozórendszereken keresztül, ami sok esetben a nagy cégekre koncentrál, és nagyobb fúziókat és akár a piaci fölénnyel való visszaéléseket próbálja kordában tartani, de mindezekkel együtt ennek az a célja, hogy a kisebb cégek is versenyben maradhassanak, ezáltal a későbbiekben ne alakulhasson ki olyan helyzet, ahol a fogyasztók is és az egyéb cég ek is rosszul járnak, mert ha a verseny megszűnik, akkor gyakorlat, hogy az árak és az egyéb körülmények is rögtön elkezdenek torzulni. Ahogy először a piaci versenytársak kiszorításakor még lehet azt mondani, hogy esetleg a fogyasztóknak is jut abból, hog y valaki monopóliumhoz jut, de utána ez a folyamat rendre vissza fog fordulni. Ezért nagyon fontos területről beszélünk.