Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 10 (300. szám) - A belső piaci információs rendszer hazai működésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - GYŐRI ENIKŐ külügyminisztériumi államtitkár:
236 A törvényjavaslat tehát jogharmonizációs kötelez ettségnek tesz eleget, és az említett uniós rendelet hatálya alá tartozó területeken összesen három magyar törvény kisebb mértékű módosítását irányozza elő. A cél pedig az, hogy az IMIrendszer a hazai hatóságoknak, vállalkozásoknak és állampolgároknak is igen gyors és hatékony ügyintézést tegyen lehetővé. Végül hozzátenném, hogy az egészségügy vonatkozásában teljes realitása van a Z. Kárpát Dániel képviselőtársam által elmondottaknak. Jó szívvel ajánlom elfogadásra képviselőtársaimnak a törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló a Jobbikképviselőcsoportból Kiss Sándor képviselő úr. Parancsoljon! DR. KISS SÁNDOR (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök ú r. Hallgatva a vitát és olvasva a törvényjavaslatot, tulajdonképpen én is csak pozitívan szólhatnék, így is szólok, de engedjenek meg néhány kételyt, amit szeretnék megfogalmazni. Az egyik, hogy az a külföldi hatóság, amelyik Magyarországról adatot kér, ug ye, készpénznek fogja elfogadni a magyar hatóság nyilatkozatát. Például éppen a képviselőtársam említette, hogy egy magánszemélynek vagy egy cégnek vane köztartozása, bizony előfordulhat olyan eset is, amikor egyszerűen csak elcsúszik egy jelentéktelen kö ztartozás, ami alapján nem lehet megítélni egy cég működését vagy egy magánszemélyt. Tehát arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy sokszor a hatóságok nyilvántartása sem teljesen megfelelő. Államtitkár asszony mosolyog, de a mindennapi gyakorlati életből tudjuk azt, hogy egy pályázat során milyen problémák adódnak abból, hogy esetleg van egy jelentéktelen adótartozásunk. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amennyiben ezen rendszer során a magyar hatóság tájékoztatást nyújt a külföldi hatósá gnak, akkor vegyék figyelembe azt, hogy netán esetleg ezt a magyar céget hátrányos helyzetbe hozhatják azáltal, hogy a magyar hatóságnak, ha pontos is a nyilvántartása, de talán mégsem a realitást tükrözi. Ez lenne az egyik. A másik talán egy kicsit naiv k érdés, de nyugtasson meg minket az államtitkár asszony, hogy Magyarország számára nem jelent kockázatot az, hogy információkat ismerhetnek meg Magyarországról, a magyarországi belső piacról. Biztosan naiv kérdés ez is, de óhatatlanul felmerül az emberben. Köszönöm szépen. (16.30) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel többen felszólalásra nem jelentkeztek, megkérdezem Győri Enikő államtitkár asszonyt, kíváne élni a válaszadás lehetőségével. (Jelzésre:) Igen, akkor öné a szó, állam titkár asszony. Parancsoljon! GYŐRI ENIKŐ külügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! Először is szeretném megköszönni az európai uniós ügyek bizottságának és az itt felszólaló képviselőknek a támogatá st. Látom, hogy a tervezet élvezi a támogatásukat, és úgy gondolják velem együtt, hogy ez szolgálja a magyar állampolgárok és vállalkozások érdekét. Ez a törvényjavaslat egy uniós rendelet végrehajtását szolgálja, tehát itt nem egy átültetésről van szó, az irányelveket kell átültetnünk; ez egy rendelet, amelyhez mi most hozzáigazítunk már meglévő magyar jogszabályokat. Ezek segítségével lesz a szabályozás valóban Magyarországra szabott, a belső piaci információs rendszer működtetését biztosítja, az eljárás hátterét szabályozza, és