Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 28 (317. szám) - Kepli Lajos (Jobbik) - a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez - “Fidesz-Közgép mutyikormány - kinek nem mellénye, ne vegye magára” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KEPLI LAJOS (Jobbik):
2172 Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae a választ. SIMON GÁBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, hát ön se gondolhatja komolyan, hogy az sikertörténet, hogy 2,5 milliárd forintból negyven család lakhatását oldották meg. Ennyi pénzből a Rózsadombon penthouselakásokat vásárolhattak volna nekik, és minden bizonnyal az is egy megfelelő lakókörnyezet lett volna; rossz koncepció, rossz kivite lezés. Drága mulatság, államtitkár úr, egy ilyen skanzen megépítése és fenntartása, különösen, ha azt is nézzük, hogy mi másra lehetett volna ezt a pénzt költeni. Például száz darab XXI. századi technológiájú passzív ház építése ebből az összegből simán ki jött volna. Az egykori mintatelep mára egy, az álmok szertefoszlását mutató hellyé vált. Mára maradt a csupasz valóság, egy intézkedési torzó a maga gondjaival, problémáival és ellentmondásaival. Diadalmas múlt, csalódásokkal teli jelen. Jogos tehát a kérd és államtitkár úr: okultake, okulnake a kudarcból, vane, lesze felelőse, mi az ócsai épületek jövője, és mi lesz az oda beköltöző családok sorsa? Sem a kudarcot, sem a választ elfogadni nem tudjuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsá k Sándor) : Köszönöm szépen. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 203 igen szavazattal, 55 nem ellenében, 1 tartózkodás m ellett elfogadta. Kepli Lajos (Jobbik) - a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez - “FideszKözgép mutyikormány - kinek nem mellénye, ne vegye magára” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlé s! Kepli Lajos, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez: “FideszKözgép mutyikormány - kinek nem mellénye, ne vegye magára” címmel. Kepli Lajos képviselő urat illeti a szó. (15.00) KEPLI LAJOS (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen. Először is nagyon sajnálom, hogy miniszter úr az ő személyét közvetlenül érintő interpellációra nem tud személyesen válaszolni. Miniszter úr 2013. október 10én Veszprém megyében, a 8as számú fő út hajmáskéri csomópontja átépítésének kezdete alkalmából rendezett sajtótájékoztatóján Közgép feliratú láthatósági mellényben pózolt a kamerák kereszttüzében, Lasztovicza Jenő képviselőtársával, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnökével egyetemben. Pedig anél kül is kitalálhatta volna bárki, aki az utóbbi években ebben az országban élt, hogy ezt a közbeszerzést is a Közgép Zrt. nyerte el, ezúttal konzorciumban, 3,24 milliárd forintot kaszáltak. Bár a Fideszkormány teljesen nyilvánvalóan és gátlástalanul tömi k i a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt nevéhez köthető vállalatot az adófizetők forinttízmilliárdjaival, mégis újra és újra megdöbbennünk azon a nyílt arcátlanságon, ahogy ezt önök véghezviszik. Miniszter úr bizonyára sportot szerető ember, és ha ideje engedi , talán ő maga is megnézi a Forma1es közvetítéseket is. Ott láthatja azt, hogy a pilóták, az eredményhirdetéshez készülődve, magukra öltik a szponzoraik reklámját tartalmazó ruhadarabokat. Valójában a jelek szerint itt önök