Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 28 (317. szám) - Kepli Lajos (Jobbik) - a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez - “Fidesz-Közgép mutyikormány - kinek nem mellénye, ne vegye magára” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
2173 sem tettek mást, csak itt a vi szonyok kicsit kevésbé egyértelműek. Mint kormánytag, áttételesen szponzora a Közgép Zrt.nek, mint fideszes képviselő azonban pártján keresztül akár szponzorálttá is válhat ugyanabban a történetben. Nem minden alapot nélkülöző feltételezés ugyanis, hogy S imicska a neki juttatott közpénzmilliárdok egy részének visszacsorgatásával stafírozza ki a Fidesz választási kampányának költségvetését. Amennyiben miniszter úr ennek a gyanúnak még az árnyékát is el akarja kerülni, kérem, államtitkár úr válaszában a nevé ben jelentse ki nyíltan és egyértelműen, hogy a Közgép sem közvetlen, sem bújtatott módon sem a Fidesz, sem annak bármely képviselőjelöltje kampányát nem fogja támogatni. Amennyiben ön egy, a gazdasági érdekszférától függetlenül működő kormány tagjának tar tja magát, úgy határolódjon el miniszter úr korábbi, a Közgépet nyíltan reklámozó cselekedetétől, és kérjen bocsánatot azért, amiért a Fideszkormány – Közgépösszefonódás és a korrupció látszatát ébresztette a magyar emberekben, súlyosan megingatva hitüket a kormány tisztaságában. Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A korrupció rendkívül súlyos vád, aminek még a gyanúja árnyékát is kerülni kell, mint a pokol tüzét. Mindazonáltal, mielőtt hamis váddal illetne engem, ne feledje: akinek nem mellénye, nem veszi magára . Várom érdemi válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszön öm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt kell mondjam, hogy ennél szellemesebb interpellációja is volt már a Jobbiknak, mintsem hogy mintegy árulkodó kisiskolás, hogy azt mondják, hogy azért, mert egy munkavédelmi felsz erelést vagy egy ottani munkavédelmi előírásnak megfelelően felvesz valaki egy mellényt, ezzel leplezi le magát, másrészről mint a Forma1es pilótákat, a kormánytagokat is a szponzorok különböző logói díszítenék. Ez azért megmosolyogtató, tisztelt képvise lő úr, hogy ön itt találta meg a bizonyítékok királynőjét ebben az ügyben. Úgy gondolom, jobb lett volna, ha ön is inkább örül annak, hogy itt egy fejlesztés megvalósul. Ahogy minden más ott dolgozó munkás fölvett egy bizonyos mellényt, csak ezt vették föl azok is, akik az avatásban részt vettek, tehát ebben tehát semmifajta különlegesség nincs. Ha nem vették volna föl, akkor meg ön nyilván azt mondhatná, hogy azért nem vették föl, mert ez azt bizonyítja, hogy szégyellik fölvenni ezt a mellényt. Teljesen úg y viselkedtek, mint mindenki más, minden átlagember, aki egy ilyen építkezésen részt vesz vagy jelen van az avatásnál. Azt is mondhatom, hogy ha ön felvesz egy Adidas pólót, akkor ön az Adidas ilyesfajta szponzoráltja, és az ő pénzéből kampányol, vagy egy Lonsdale dzsekit vagy egy Lonsdale pulóvert fölvesz, akkor nyilvánvalóan az ő forintjaiból tengeti napjait. Ezek nyilvánvalóan azért eléggé bugyuta felvetések lennének, ezért az ön által tett felszólalás is igencsak messze áll a valóságtól. Ez olyan, minth a azt mondanám, hogy mivel a Jobbik legújabb videoklipjének hatodik másodpercében feltűnik egy Mercedes, ezért önöket nyilvánvalóan a Mercedes szponzorálja, és az ő pénzükből kampányol a Jobbik. Nyilván, ahogy az egyik sem, úgy a másik sincs így. Itt sem k apott rajta ön senkit semmin, mint ahogy nyilvánvalóan nincs semmifajta ilyen törvénytelen pénzmozgás sem semmilyen kivitelező cég és a kormányzat vagy a kormánypártok között. Ellenben hathatós törvényeket hoztunk arra, hogy a következő választási kampányb an ne fordulhassanak elő ilyenek. Hiszen ön is nagyon jól tudja, hogy megtiltottuk mind a külföldi jogi személyeknek, külföldi természetes személyeknek, magyar jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságoknak, hogy ilyesfajta kampányadományokat adjan ak a képviselőjelölteknek, a pártoknak. Sőt, a lehető leginkább kifehérítettük a kampányköltségek egy részét. Hiszen az egyéni képviselőjelöltek az államtól kapott támogatásukat egy kincstári számlán, egy kincstári bankkártyáról tudják elkölteni. Tehát min den esetben nemcsak hogy számlát kell kérjenek a