Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 22 (314. szám) - Egyes törvényeknek a katasztrófák elleni védekezés hatékonyságának növelésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár:
1849 T/12615/9. A módosító javaslat alapján a törvényjavaslatba - szintén az MSZP nyújtotta be - bekerülne, hogy a közreműködő tűzoltóegyesület a működés, fenntartás, valamint a létesítés és a felújítás költségeihez pályázatot nyújthat be a katasztrófák elleni védekezésért felelős minisztériumhoz. A kormány nem támogatja az előterjesztést. Indoklás: a törvényjavaslat 8. §ával megállapított Ttv. 33/A. § (2) bekezdése szerint, melyet a módosító javaslat a szövegből elhagyna, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szer ve és területi szervei az önkéntes tűzoltóegyesületek részére pályázati úton, valamint egyedi elbírálás alapján pénzbeli és nem pénzbeli juttatást biztosíthatnak. A módosító javaslat elfogadása esetén a beavatkozó tűzoltóegyesület finanszírozására a szöv egben nem maradna rendelkezés, holott a törvényjavaslat egyik célja éppen a beavatkozó tűzoltóegyesületek helyzetbe hozása. (11.50) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv bevonása a pályázati rendszerbe azért indokolt, mert az önkéntes tűzoltóegyesület fel ett gyakorolt szakmai felügyelet okán ennél a szervnél áll rendelkezésre az a szaktudás és helyismeret, amely a pályázat elbírálásához szükséges. T/12615/10. Benyújtója: MSZP. A módosító javaslat miniszteri rendeleti szintre utalná a beavatkozó önkéntes tű zoltóegyesületeknél kötendő megállapodás szakmai feltételeit, a törvényjavaslat szerint e feltételek megállapítása az OKF főigazgatójának hatásköre. A kormány nem támogatja az előterjesztést. Indokolás: a szükséges szakmai ismeretekkel a BM OKF rendelkezi k, indokolt, hogy ezek a feladatok a BM OKF főigazgatójának hatáskörében maradjanak. Mivel az önkéntes tűzoltóegyesületeknek a tűz elleni védekezésben viselt szerepe a megkötött megállapodások függvényében területileg eltérhet, ezért nem szükséges, hogy e szakmai mérlegelést igénylő feltételek jogszabályban jelenjenek meg. A tűzvédelem ugyanis a Ttv. alapján állami feladat, a beavatkozó önkéntes tűzoltóegyesülettel kötött megállapodások az állam - illetve a tűzvédelmi szervezetrendszert is magába foglaló hivatásos katasztrófavédelmi szerv - feladat ellátásáért viselt felelősségét nem érintik. T/12615/11. A fideszes Farkas Zoltán nyújtotta be, amelyet a kormány támogat, ezért ezt külön nem szeretném ismertetni, mert erről a vitában nem esett szó. T/12615/12 . Benyújtója: Bertha Szilvia és Staudt Gábor, Jobbik. Lényege: a módosító javaslat alapján a jelzésfogadó a tűzjelzés esetén nem rögzíthetné a bejelentéskor használt telefonszámhoz tartozó előfizető nevét, címét, mert a módosító javaslat alapján ezt a beje lentőtől kérni stresszhelyzetben indokolatlan. A kormány nem támogatja az előterjesztést. Indoklása a következő. A módosító javaslat nem megalapozott. A törvényjavaslat e pontja - 4. §, Ttv. 10/A. § - nem a bejelentő kötelezettségét határozza meg, hanem ad atkezelési felhatalmazást tartalmaz. A szó szerinti normaszöveg alapján “a tűzjelzés fogadásakor - a tűzoltási, műszaki mentési, hatósági feladat végrehajtása érdekében - a jelzésfogadó a tudomására jutott vagy a bejelentő által közölt alábbi adatokat rögz íti.” Tehát megismétlem: a tudomására jutott vagy a bejelentő által közölt adatokat rögzíti. A bejelentőnek ezt az információt nem kötelessége közölni, ugyanakkor a rendelkezés - az ESR 112 projekttel összhangban - azért kell, hogy a jelzésfogadó ezt az in formációt beszerezhesse. Tehát nem kötelező a törvény értelmében. T/12615/13. Benyújtója: Jobbik. A módosító javaslat lényege: a módosító javaslat értelmében a hivatásos katasztrófavédelmi szerv hivatásos állományának tagja számára nem általában minden önk éntes tűzoltóegyesületben lenne összeférhetetlen a vezető tisztség viselése, hanem csak a szolgálati helye szerinti tűzoltóegyesületek esetében. A kormány nem támogatja az előterjesztést. Indoklása a következő. A törvényjavaslat 8. §ával megállapított T tv. 33/A. §a szerint a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve és a hivatásos tűzoltóság ellenőrzi az önkéntes tűzoltóegyesület szakmai tevékenységét. Ugyanaz, mint az előbb. Ha az ellenőrzés során hiányosságot tapasztal, az önkéntes tűzoltóe gyesületet a hiányosságok pótlására hívja fel. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve és területi szervei az önkéntes tűzoltóegyesületek részére pályázati úton, valamint egyedi elbírálás alapján pénzbeli és nem