Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 22 (314. szám) - A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló 2005. évi CLXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája
1850 pénzbeli juttatást biztosíthat nak. Az összeférhetetlenség tehát két okból is indokolt, egyfelől a szakmai ellenőrzés, másfelől a finanszírozásban játszott szerep okán. Az informális kapcsolatok miatt ez a kérdés nem feltétlenül munkakörhöz vagy földrajzi helyhez kötött. A többi részét nem ismétlem meg. T/12615/14. Dr. Szél Bernadett, LMP. A módosító javaslat lényege, amely két részből áll, a következő. A módosító javaslat értelmében a törvényjavaslat kimondaná, hogy a hivatásos tűzoltósággal megállapodást kötő közreműködő tűzoltóegyesü let részére az általuk végzett feladattal arányos költségfedezetet a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter az erre a célra rendelkezésre álló költségvetési keret mértékéig biztosítja. A módosító javaslat második része: a módosító javaslat érte lmében a törvényjavaslat 11. §ából elhagyásra kerülne, hogy a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve és területi szervei az önkormányzati tűzoltóság részére pályázati úton, valamint egyedi elbírálás alapján pénzbeli és nem pénzbeli juttatást b iztosíthatnak. A módosítások indoka, hogy a tűzoltás és tűzmegelőzés eredendően közösségi, önkormányzati teendő, melynek finanszírozásához normatív támogatás szükséges. A kormány nem támogatja az előterjesztést. Az indoklás a következő. A közreműködő tűzol tóegyesület részére normatív támogatást megállapítani nem indokolt, mert a közreműködő egyesület csak részt vesz a feladatok ellátásában, önálló jogosítványokat nem gyakorol. A beavatkozó, tehát szakfeladatot önállóan ellátó önkéntes tűzoltóegyesület szá mára a feladat ellátásának finanszírozása az együttműködési megállapodásban rögzítettek szerint alakul, illetve a Ttv. tervezett új 33/A. § (2) bekezdése szerint pályázati rendszerben és egyedi támogatással is forrásokhoz juthat. A 2. rész indoklása: a tör vényjavaslat 11. § (1) bekezdése alapján az önkormányzati tűzoltóság - amely nem egyezik meg az önkéntes tűzoltóegyesülettel - normatív támogatáshoz jut az általa elvégzett feladattal arányosan. Ehhez képest többlet, hogy az önkormányzati tűzoltóság a 11. § (2) bekezdésére figyelemmel pályázati rendszerben és egyedi támogatással is forrásokhoz juthat. E rendelkezés elhagyása éppen hogy csökkentené az önkormányzati tűzoltóság forrásait, azaz a módosító javaslat indoklásában jelzett célokkal lenne ellentétes . Ezért nem támogatja a kormány. Végezetül a T/12615/15. módosító javaslat, benyújtója dr. Szél Bernadett, LMP. Lényege: a módosító javaslat alapján a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2 011. évi CVI. törvény úgy módosulna, hogy a továbbiakban semmiféle szabálysértés elkövetése nem eredményezné a közfoglalkoztatásból történő kizárást. Ez is már egyszer be volt nyújtva, a kormány nem támogatja. Az indoklása a következő. A szociális szövetke zetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi XLI. törvény megalkotásával döntött az Országgyűlés a közfoglalkoztatottak tekintetében azokról a kizárási okokról, amelyek fen nállása esetén a közfoglalkoztatottat a közfoglalkoztatásból három hónap időtartamra ki kell zárni. A törvényjavaslat célja nem a kizárás jogintézményének megszüntetése, hanem a folyamatban lévő szabálysértési eljárásnak mint kizárási oknak a mellőzése. Ti sztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon bízom benne, hogy a módosító javaslatok indoklása, hogy a kormány miért támogatja vagy miért nem támogatja, elegendő lesz most már az ellenzéki képviselőknek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk. Léphetünk tovább a következő napirendi pontunkra. A fiatalok életkezdési tá mogatásáról szóló 2005. évi CLXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája