Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 8 (309. szám) - A Bethlen Gábor Alap 2012. évi tevékenységéről és működéséről szóló jelentés és a Bethlen Gábor Alap 2012. évi tevékenységéről és működéséről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SZABÓ VILMOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1279 változások, amelyekre szükség van, mindenképpen ezeknek a sorát erősítik. Nevezetesen, a pályázat benyújtásának időpontja nyilvánvalóan változtatható és fontos indok volt, hogy ezt korábbra lehet hozni, az év első időszakára. Szintén egy fontos előremutató gondolat lehet az, hogy ’12ben magyarországi székhelyű pályázók projektjei is lehessenek megtalálhatók a központi pályázati programban. És nyilván talán számomra ez a legfontosabb, hogy a könyv- és lapkiadás támogatására is lehet pályázni, illetve gazdasági társaságok is pályázhatnak. Nyilván az meg a pályázók számára nagyon fontos, hogy a kötelezően benyújtandó mellékletek száma viszont csökkent. Nyilvánvalóan az olvasatomban ez azt jelenti, hogy egyszerűbb egy ilyen pályázatot összeállítani, és nagyon fontos, hogy a pályázók számára olyan segítséget tudjunk nyújtani, ami ezen az úton is növelni tudja a nyerési esélyeiket. Nyilvánvalóan sok mindenről lehetne még részleteiben szólni, de sok minden el is hangzo tt. Számomra nagyon fontos, hogy mindenképpen köszönetemet fejezzem ki mindazoknak, akik az alap tevékenységében közreműködtek, legyenek azok a gondolatok kitalálói, megvalósítói, és azt kell mondanom, hogy ezt a munkát kell folytatnunk a jövőben is a szük séges korrekciók elvégzésével. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : A következő felszólaló Szabó Vilmos, az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka. Képviselő úr! SZABÓ VILMOS , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Kös zönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azzal kell kezdenem, hogy ki képviseli a témát a parlamentben, ahogyan legutóbb is tettem. Minden tiszteletem az államtitkár úr iránt, és természetesen megfelel, jogszerűen képviseli a témát, az azonban jelzi a kormányzat hozzáállását, hogy nincsenek jelen a területet közvetlenül felügyelő vezetői, így elsősorban a miniszterelnökhelyettes úr, Semjén Zsolt, aki most sem tiszteli meg az Országgyűlést. De Répás Zsuzsanna helyettes államti tkár asszonyt sem látom a teremben. Továbbra is azt kell mondani, hogy ez jól jellemzi, hogyan is viszonyul a kormányzat ehhez a beszámolóhoz, hogyan viszonyul a területhez, és hogyan viszonyul ahhoz, hogy ezt az Országgyűlés tárgyalja. Abban a tekintetben még azt is mondhatnám, hogy persze van előrelépés, hiszen tavaly magával a beszámolóval is gond volt, annak a törvényben meghatározott időpontját sem tartotta be a kormány, most legalább ezt már megteszi. Az államtitkár úr jelezte, hogy sok részletet tart almaz a beszámoló. Valóban, formailag igen sok részletet tartalmaz, hiszen újra bemutatja a feladatokat, a támogatási rendszert, a támogatások kedvezményezettjeit, a működést, bevételt, a kiadást, és úgymond több példaértékű programot és pályázatot is fels orol részletesen, mintegy 23 oldalon keresztül taglalja egyes pályázati programok sorát és részleteit. Ha azonban tartalmilag nézem, már egyáltalán nem ilyen kedvező a véleményünk. Ez egy terjengős, sok esetben a pályázók bemutatásával felduzzasztott beszá moló, lényegtelen információkat tartalmaz, és számos fontos kérdésre nem ad választ. Továbbra sem tudjuk meg, hogy a döntéselőkészítő jogkörrel bíró 9 fős kollégium miért csak a nyílt pályázatok esetében illetékes. Hiszen, ahogy az államtitkár ú r is elmondta, több mint 13 milliárd forintról van szó, és ennek az összegnek ez a bizonyos kollégium csak 4,5 százaléka fölött dönt. Továbbra sem tudjuk meg, hogy miért nem vehet részt a döntéselőkészítésben és döntéshozatalban a helyzet- és terepismeret tel rendelkező külhoni magyar szakértők közül bárki is, vagy a MÁÉRT munkájában részt vevő személy. Továbbra sem tudjuk meg, hogy mi indokolja, hogy az oktatásinevelési támogatások esetében nagy számban elutasított pályázatok miért lettek elutasítva, mi a lapján ellenőrizték például, hogy a pályázati kiírásban szereplő igazolatlan mulasztott órák száma hogyan alakult. Nyilvánvalóan érdemes lett volna az oktatásinevelési pályázatok tekintetében megvizsgálni a tapasztalatokat. Nem tudjuk meg, hogy volte ily en vizsgálat,