Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 1 (307. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1076 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sem én, az idősek meg pláne nem találkoztak olyannal, hogy egy kormány a rezsiköltségeket csökkenti. Ez a kormány az első, amely ezt megtette, mert az emberek szolgálatát vállalta, a boldogu lásuk elősegítését, ezen keresztül az idős emberek megbecsülését, nem pedig a pénz szolgálatát. Eddig kilenc szolgáltatás díja csökkent 10 százalékkal, és novembertől további 11,1 százalékkal csökken az áram, a gáz és a távfűtés ára. Így összesen 20 százal ékkal lesz alacsonyabb ezeknek a szolgáltatásoknak a díja. A kistelepüléseken élő rászoruló időseket szociális tűzifaprogrammal segítjük immár három éve. Az idősek sérelmére elkövetett bűncselekményeket jóval szigorúbban büntetik mostantól. Az idősek egész ségének megőrzése érdekében szűrőprogramokat indítottunk. 2011 őszétől napjainkig 2 ezer gyógyszer árát csökkentettük. Ezekben a hetekben 58 járásban egészségfejlesztő irodák létesülnek, és megkezdődött a “Segítő kezek” országos mintaprogram kidolgozása is . Az idősek megélhetését, biztonságát azonban ma ugyanazok veszélyeztetik, akik már egyszer együtt tönkretették az országot. Kik is ők? Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy. A bukott baloldal eltörölné a rezsicsökkentést, bevezetné a kormányzásuk idején általuk m egszavazott nyugdíjadót. 2008ban a szocialisták egy tollvonással elvettek egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól, mert ők mindig csak pénzben gondolkodtak, ezért nem a nyugdíjasok oldalára álltak, hanem a bankok oldalára. Amit tőlük elvettek, azt a bankoknak adták. Amikor Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy kormányon voltak, az idősek megélhetését keservessé tették. A gáz árát háromszorosára, az áram árát duplájára emelték. Ha rajtuk múlt volna, ma az idősek vizitdíjat és kórházi napidíjat is fizetnének. Ha a bukott baloldalon múlna, kivezetnék a bankadót és a multikat terhelő különadókat. Ennek az árát újra a nyugdíjasokkal és a családokkal fizettetnék meg, ahogy tették azt kormányzásuk alatt is. Az Orbán Viktor vezette FideszKDNPkormány 2010 óta ígéretének megfel elően hozott intézkedései alapján kimondható, hogy mindent megtesz az idősek védelme és boldogulása érdekében, hisz ahogy annak idején ők vigyáztak ránk esendőségünkben, úgy kell nekünk is rájuk vigyázni, szeretetüket, bölcsességüket megbecsülni. Engedjék meg, hogy az idősek világnapja alkalmából a FideszKDNP frakciója nevében sok erőt és jó egészséget kívánjak időseinknek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megkérdezem, a kormány nevében kíváne va laki reagálni. Igen, megadom a szót Soltész Miklós államtitkár úrnak. SOLTÉSZ MIKLÓS , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is köszönöm képviselő úrnak és Lanczendorfer Erzsébetnek is , hogy ezen a napon az Országgyűlésben mindketten felszólaltak, és már az is öröm, hogy nincs itt Józsa István, aki belekiabáljon azokba a dolgokba, azokba a témákba, amik, azt hiszem, mindannyiunk közös ügyei. Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, amit ön föls orolt. Néhány dolgot kiemelnék még azokból a dolgokból, amit az előző 5 percbe nem sikerült képviselő asszonynak a válaszomban kiemelni. Az egyik egy érdekes történet volt: még tavaly és tavalyelőtt történt igazából, hogy kiálltak a szocialista és a balold ali politikusok, és elkezdtek kiabálni, hogy majd mi, FideszKDNP parlamenti többség megadóztatjuk a nyugdíjakat. (Babák Mihály: Ők akarták!) Nem tudom, hogy emlékezneke erre, tisztelt képviselőtársaim. Ők voltak azok egyébként, akik még a korábbi kormány zásuk idején bevezették, vagyis azt akarták bevezetni, hogy 2013tól a nyugdíjak adózzanak. Mi ezt eltöröltük. Ez megint csak egy olyan lépés volt, olyan szükséges lépés volt, amely a nyugdíjak biztonságát, a nyugdíjak kifizetésének a biztonságát, de hozzá teszem, ami a legfontosabb, a mértékét sem változtatta, és én ezt köszönöm mindenkinek, már csak azért is, mert tudom, hogy a terepen soksok